Régóta foglalkoztat, hogy kéne írni Csákányi Eszternek egy egyszemélyes darabot, de pontosabb, ha színházi estének mondom, nagyjából másfél órás előadásnak, melyben hét nő szólal meg az ő hangján, az ő testén, színészetén keresztül. Párhuzamos sorsmonológok, helyzetek, és mondatok mindenekelőtt, újak és régiek (a fenti munkacím például egy korábbi novellám címe, aminek hősnője e tervezett estének is fontos „szereplője” lesz).
E hét nő persze egy nő s az egy persze hét és több. Ami összeköti őket, az egyrészt a nyelv, másrészt a színésznő maga, s persze a nagyon egyszerű „hordozható” tér, ahol-amelyben megtörténnek. Amúgy ez egy presszó-kocsma-kávéház tere, egy elnyűtt zongora körüli kicsi tér székkel, asztallal, alkalom a beszédre, emlékidézésre, kitárulkozásra, és persze a játékra.
Megszólal a sikeres üzletasszony, a kézimunka-előrajzoló, a pecsenyesori pincérnő, a bárzenész, a villamoskalauznő és végül „maga” a színésznő — nem sorolom, az anyag, a nyers változat kész, persze még össze kell húzni elhangzó mondatokká, így nem tudhatom még pontosan, kik lesznek, kikké válnak, ha mint szerep megkapják mindhárom dimenziójukat. Tán ezért foglalkoztat ennyire, hogy megtudjam, Csákányin keresztül tudjam meg, kik is ők. Kik is vagyok én bennük?
A hét asszonya /SzépRóza-monológok/
Egy Csákányi monodráma olyan egzotikus falat, ami mellett nem illik csak úgy elsétálni, minimum vissza-vissza pillantasz rá, ahogy elhaladsz mellette, de inkább gyorsan rábuksz. Így pillantgattunk vissza mi is egy jó darabig, aztán megkésve bár, de a héten végül sikerült elkeverednünk az előadásra a Nemzetiben. És igen, a falat kifejezetten jól esett.
Hét nő címmel Parti Nagy Lajos rendelkezésére bocsátotta nyelvezetét Csákányi Eszternek. A Nemzeti Színház Kaszás Attila termét tölti ki Csákányi egy színházi estre.
Ehhez az előadáshoz még nincsen feltöltve videó.
A legfrissebb fotókat, videókat és az interjúkat keresse itt: Galéria >>
Ehhez az előadáshoz még nincsen feltöltve interjú.
A legfrissebb fotókat, videókat és az interjúkat keresse itt: Galéria >>