• Premier: 2011.06.18
Számomra az a legfontosabb, hogy (és ahogy!) Hernádi és Udvaros ezen a színházi estén, Angélaként és Sophie-ként, együtt énekel világslágereket a 20. századból.
A történet szerint  külföldön élő, valódi karriert csinált barátnőjükre, Icára várnak a  Choo-Choo nevű bárban 2011 nyarán Budapesten.
Különös dologra készülődnek, arra, hogy több mint harminc év után felelevenítik egykori triójukat,  ismét fellépnek, mint a „Bandy-lányok”, s Ica holland férjének születésnapi buliján, eléneklik az általuk hajdan újraírt-fordított-hangszerelt dalokat, melyek akkor a képtelenül távoli nagyvilágot, most a képtelenül távoli múltat jelentik. Ica egyre késik, ők pedig némi hezitálás után próbálni kezdenek, ha ketten hát ketten, és elementáris erővel, elragadó rezignációval  végigéneklik a hajdanvolt repertoárt. Hogy mi lesz az esti fellépéssel, megérkezik-e Ica? Ezek után, azt hiszem, mindegy, de azért legyen meglepetés.
Parti Nagy Lajos

Utolsó nap!

Az Orlai Produkciós Iroda öt darab páros színházjegyet sorsol ki a szerencsés szavazók között A Bandy-lányok július 4-ei időpontjára.
A játék 2011 július 1-ig tart, tehát ez az utolsó nap, hogy egy helyes szavazattal esélyt kapjon az öt darab páros színházjegy egyikére!

  • Teljes bejegyzés (Utolsó nap!) olvasása >>
  • SZINSZIRLI

    Szövegíró Bandiként megidézi a darab a szerző befejezésre váró, Őszológiai gyakorlatok című elégikus kórházi versciklusának fiktív költőjét, Dumpf Endrét. De ez más világ. Nyárológiai gyakorlat, flott színházi futam. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

  • Teljes bejegyzés (SZINSZIRLI) olvasása >>
  • Bandy lányok

    Megérdemelt siker a Kék Művészügynökség és az Orlai Produkciós Iroda legújabb előadása, a Bandy lányok a Belvárosi Színházban. Van benne minden, amiért az emberek jó része színházba szeret járni, zene, tánc, sztárok, kis édes-bús nosztalgia, esendőség, emberség.

  • Teljes bejegyzés (Bandy lányok) olvasása >>
  • Meglepetésparti | Parti Nagy Lajos: A Bandy-lányok

    A pislákoló csillagokat összehozni mindig rizikós, de ha bejön, tuti siker. A csillagok (meg a csillagocskák) elég sokáig bírnak fényleni, az egykori sikoltozó rajongók pedig az unokáikat is viszik a megráncosodott, esetleg géppel feljavított hangú, ezüstkorú pacsirták roadshow-ira. Fellini is meg merte csinálni Mastroiannival és Masinával a Ginger és Fredet. Sikert még a táncosimitátorok újramelegített [...]

  • Teljes bejegyzés (Meglepetésparti | Parti Nagy Lajos: A Bandy-lányok) olvasása >>
  • BANDY-LÁNYOK – Kritika

    Hernádi Judit és Udvaros Dorottya beleszeretett az  Andrews Sisters 50-es évekbeli dalai- ba, magyar szöveget és keretjátékot írattak, hogy koncerten jóval túlmutató,  színpadi for- mában énekelhessék el őket.  Parti Nagy Lajos könnyű kézzel alkotta meg a két hajdani di- zőz figuráját, egyikük tanárnő és egyházi kórus-tag ma, halálosan unt “fix Sanyi”-val az olda- lán,  a [...]

  • Teljes bejegyzés (BANDY-LÁNYOK – Kritika) olvasása >>
  • Ehhez az előadáshoz még nincsen feltöltve fotó.

    A legfrissebb fotókat, videókat és az interjúkat keresse itt: Galéria >>

    A Bandy-lányok: Hernádi Judit és Udvaros Dorottya Pécsett

    Hernádi Judit és Udvaros Dorottya főszereplésével június 23-án este mutatták be a pécsi Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon A Bandy-lányok című darabot, amelyben a két színművésznő a 20. századból világslágereket énekel harmadik partnerükre várva.

  • Teljes bejegyzés (A Bandy-lányok: Hernádi Judit és Udvaros Dorottya Pécsett) olvasása >>
  • Szabadság a kötöttségben – HERNÁDI JUDIT ÉS UDVAROS DOROTTYA

    Bármennyire furcsa, még soha nem játszott együtt Hernádi Judit és Udvaros Dorottya. Most viszont közös bemutatóra készülnek A Bandy-lányok című zenés játékban, a Belvárosi Színházban. A dalszövegeket és a darabot Parti Nagy Lajos írta, a rendező Ascher Tamás. Az egyik próba után beszélgettünk a színésznőkkel. INTERJÚ Teljes interjú itt >>

  • Teljes bejegyzés (Szabadság a kötöttségben – HERNÁDI JUDIT ÉS UDVAROS DOROTTYA) olvasása >>
  • A követelőző dalok

    Andrews Sisters, a ’40-50-es évek legendás amerikai női énektriója. Bandy lányok, a kis magyar valóság napjainkban. Parti Nagy Lajos szövegével, Ascher Tamás rendezésében Hernádi Judit és Udvaros Dorottya júniustól a Belvárosi Színházban játssza el két nő történetét, akik a Ki? Mit? Tud?-os sikereik után most újra színpadra lépnek. – Körülbelül egy éve mondtad, hogy készültök [...]

  • Teljes bejegyzés (A követelőző dalok) olvasása >>
  • 5 hozzászólás

    1. Szili Kristóf szerint:

      Biztosan nagyon jó lesz!
      Köszönjük szépen a meghívót!
      k

    2. Martin Ildikó szerint:

      Köszönet a meghívásért, ott leszünk! Ez a darab is évekig megy majd, látom előre! A többihez is sok sikert kívánok!

    3. Bocskay Péter szerint:

      Nagy izgalommal várjuk az előadást, aminek sikerét a művésznők is garantálják. Nagyon köszönjük a meghívót.

    4. Kovács Renáta szerint:

      Már alig várom a darabot! Nagyon izgalmasnak hangzik :-)

    5. Fövenyi Gábot szerint:

      Én miért nem kaptam meghívót? Pedig biztos jó lesz!

    Hozzászólás

    



    Stáb

    Díszlettervező Khell Zsolt
    Jelmeztervező Szakács Györgyi
    Világítás Bányai Tamás
    Grafika Pálfalvi Lukács
    Zenei vezető Darvas Benedek
    Koreográfus Bóbis László
    Chattanooga Zenekar Darvas Kristóf
    Chattanooga Zenekar Philipp György
    Chattanooga Zenekar Fritz József
    Chattanooga Zenekar Hegyi Viktor
    Chattanooga Zenekar Herboly László
    Chattanooga Zenekar Szalay Tamás
    Rendezőasszisztens Eduscho / Kis-Kádi Judit
    Rendező Ascher Tamás

    Képek

    ferfi-es-no-9 a_nagy_negyes-7 nagy-ervin-garas-dezso-kezdy-gyorgy-esoember kisded-jetekok-10 vari-eva-25 a-gyonyorben-nincs-kozeput-4 szacsvay-laszlo-11 sirpiknik-32

    Tartalom