„A Kramer kontra Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú édesanyja. Az anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri a maga javára, amely felügyeletet az előzőekben, a válóper során az apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését.”
A nagy sikerű regényből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben az évben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által most bemutatott előadás.
„Egyszerűen telitalálat nekem” – Péterfy Bori ugrik be a Kramer kontra Kramerbe
A Nemzeti Színháztól távozó Péterfy Bori veszi át májusban Kovács Patríciától a Kramer kontra Kramer női főszerepét az Orlai Pordukció előaádásban. A színésznő először május 21-én látható Nagy Ervin oldalán a Belvárosi Színházban.
Kritika – Kramer kontra Kramer: New York-i krétakör
A Színház.net kritikája az előadásról.
Kritika – Kramer kontra Kramer: Gyerekszoba
A 7óra7.hu kritikája az előadásról.
Kramer kontra Kramer – Világpremierrel kezdi a nyarat az Orlai Produkció!
Ritka esemény, hogy a New York-i Broadway vagy a londoni West End előtt járjon a magyar színház, de ez most így van. A Kramer kontra Kramer című világhírű mozi eredeti színpadi változatát először a világon magyarországi közönség láthatja, Kovács Patrícia és Nagy Ervin főszereplésével.
Kramer kontra Kramer – Péterfy Borival
Így készült: Kramer kontra Kramer
Kramer kontra Kramer – a főszereplő srácok
Kramer kontra Kramer – werkklip
Kramer kontra Kramer – Ma reggel
A Ma reggel vendége Kovács Patrícia színművész és Orlai Tibor producer.
Hollywood-i klasszikus a színpadon: Kramer kontra Kramer:
Kramer kontra Kramer – Katolikus rádiós anyag
Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.
Mindenki tudta, mikor van az a pillanat – Kovács Patrícia és Rába Roland a Kramerről
Az Orlai Produkció legújabb bemutatója, Avery Corman Kramer kontra Kramer című regényének színpadi változata. Rába Roland rendezőt és Kovács Patríciát a közös munkáról és a próbaidőszakról kérdeztük.
Párok – interjú Egri Mártával és Mertz Tiborral
Egri Márta és Mertz Tibor mesél a készülő Kramer kontra Kramer előadásról.
„Nekik ez az egész egy játék” – interjú a Kramer kontra Kramer ikreivel
A Kramer kontra Kramer egyik főszereplője Ted és Joanna Kramer kisfia, Billy. Az előadásban az ő szerepét négy gyerekszereplő fogja játszani felváltva, köztük Házi Zsombor és Házi Zajzon, egy nyolcéves érdi ikerpár.
Interjú: Kovács Patrícia és Nagy Ervin a Kramer kontra Kramerről
Az Orlai Produkció legújabb bemutatója, a Kramer kontra Kramer címszereplői az életben is szembesülnek a gyerekvállalás és a karrier nehéz összeegyeztethetőségével, a férfi és a női szerepek megváltozásával járó problémákkal. Nagy Ervin és Kovács Patrícia június 26-tól a családi dráma sújtotta Kramer házaspárt alakítja a Belvárosi Színházban.
Néha jót tesz a leosztott lapokat újra megkeverni – interjú Rába Rolanddal
Június 26-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a világhírű film, a Kramer kontra Kramer színpadi változatát. A mű a világon először látható színházban – a munkáról Rába Roland rendezővel beszélgettünk.
„Nem azért csinálok egy előadást, hogy kipipáljuk” – Orlai Tibor a Kramer kontra Kramerről
Kramer kontra Kramer premier júniusban – interjú Orlai Tibor producerrel.


[...] A Kramer kontra Kramer Oscar-díjas film nyomán készült színdarab ezekre a kérdésekre próbál választ adni. A produkció a világon először a Belvárosi Színházban látható júniusi premierrel. (részletek itt) [...]
[...] Web: http://orlaiprodukcio.hu/eloadas/kramer-kontra-kramer/ [...]