Az Infovilág kritikája a Hitted volna? című előadásunkról.
Orlai Tibor produkciójában ismét egy nagyon szerethető, közönségbarát, romantikus vígjátékot láthat a közönség a Belvárosi Színházban és a későbbi játszóhelyeken. Richard Baer Hitted volna? (Mixed Emotions) című darabja akár Hernádi Judit és Kern András jutalomjátékának is felfogható, amely Verebes István rendezésében és Zöldi Gergely fordításában nagy sikerszériának nézhet elébe.
Az amerikai író, forgatókönyvíró és előadóművész Richard Baer (1928–2008) kevéssé ismert Magyarországon; több mint 56 sikeres amerikai tévéműsor, főleg sorozatok megírása fűződik a született New York-i nevéhez. A Mixed Emotions című romantikus vígjátékát 1993-ban Los Angelesben mutatták be, megjárta a Boroadwayt és a világ számos színházát. Orosz színpadokon ugyancsak nagy sikert aratott, Moszkvában például Inna Csurikova és Gennagyij Hazanov, Szentpétervárott Mihail Bojarszkij főszereplésével.
Amikor a darab elkezdődik, két költöztető munkás, Ralph (Ficzere Béla) és Chuck (Jeges Krisztián) pakol egy manhattani lakásban. Christine Millman (Hernádi Judit), a lakás tulajdonosa ugyanis, megunva a magányt, elhagyni készül New Yorkot, hogy átköltözzék Floridába az ugyancsak özvegy barátnőjéhez, , Beverlyhez. Christine eredetileg katolikus volt, de a vallását már nem gyakorolja, mert egy zsidó szűcshöz, Moe-hoz ment feleségül, aki egy éve hunyt el. Csöngetnek, és bár Christine-nek nem igazán alkalmas az idő, váratlanul megjelenik a család 30 éve jó ismerőse és az elhunyt férj legjobb barátja, Herman Lewis (Kern András), a zsidó szőnyegkereskedő, aki három éve vesztette el feleségét, Murielt. A darab 100 perces története lényegében ennek a két embernek nem egészen egy napját öleli fel, s az ő vegyes érzelmeiket, amelyek döntéseiket befolyásolják.
Miért volt fontos ebben a pár szavas összefoglalóban kiemelnem a szereplők vallási, vagy ha úgy tetszik rassz szerinti hovatartozását? Egyszerűen azért, mert ez egyszerűen egy jó zsidó darab!
Amerikában és a világ nyugati felén, ahol magától értetődően van zsidó színház is, ez természetes, de nálunk ez még csak csírájában létezik, és oda-vissza is érzékenységet sérthet, ha valaki zsidózni kezd. Ezt pedig nem szeretném! Csak hát, az emberiség szerencséjére, a zsidóság létező nép és vallás, és ha vannak keresztény szellemiségű előadások, miért ne lehetnének zsidó szellemiségűek is? Van zsidó zene, zsidó humor, zsidó étel, zsidó magatartási stílus zsidó néző és zsidó színész stb., sőt vagy 500 éve létezik zsidó színjátszás is, amely jelenthet akár héber, vagy jiddis nyelvű előadásokat, akár ilyen szellemiségű gondolati tartalmakat, játszási formákat is.
Richard Baer romantikus vígjátékában Herman Lewis zsidó volta a humor egyik legmarkánsabb forrása. Egyszerre nevetünk rajta és érte, amikor ez az ember képtelen úgy említeni bármit is, hogy közben ne azt számlálná, mennyibe került a vacsora, vagy az ajándék, kitől és miért vásárolt az ismerőse szőnyeget, ha nem tőle. Herman afféle morcos mufurc, brooklyni kisember, megrögzött vonásokkal és érzelmeit nehezen kiadva, de mihelyt valaki ezt megismeri, és nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, sebezhetővé és nagyon szerethetővé válik. Christine katolicizmusának itt csak annyi a szerepe, hogy egyszer már elfogadta: zsidó ember a párja, és tudott vele élni.
A darab finom feszültségét az is adja, hogy itt apró titkok derülnek ki magukról a főhősökről és egykori párjaikról, ugyanakkor életük utolsó harmadában sem biztos, hogy a hátralévő éveiket szerzett sebeiket nyalogató magányban, életcélok nélkül kellene eltölteniük. A 64 éves Hermann és az 56 éves Christine eltemetkezve le is zárhatja az életét, de nyithat is benne egy új fejezetet. Erről kell önmagukat és a másikat meggyőzni, hogy mit áldoz föl, és mit nyerhet még?
Ezt a darabot – másik célközönséget tekintve – a szépkorúak fogják leginkább élvezni, akik maguk is szembenézhetnek özvegy, magukra maradott életszakaszuk kérdésfelvetéseivel. Baer nagyon jól ismeri, szereti és meg tudja szerettetni hőseit, minden emberi gyengeségükkel együtt is.
Az Orlai-produkciók egyik legjellemzőbb vonása, hogy nem csupán a szerepekhez keresnek színészt, hanem a fellépésre kért színészekhez keresnek darabot. Most is ez történt, Hernádi Juditra és Kern Andrásra kerestek színművet, amit Zöldi Gergely fordító és dramaturg úgy alakított, hogy Brooklynban és az Új-Lipótvárosban egyaránt otthonos legyen. A Hernádi–Kern–Verebes-trió közel 30 éve nem dolgozott együtt így, hármasban, mégis „félszavakból is ismerik egymást”. Kern annyi természetességgel tudja árnyalni ezt a zsidó kispolgárt, Hernádi pedig a romantikus érzelmekre, sőt szexre is vágyó özvegyasszonyt, hogy a szereposztás, illetve darabválasztás hibátlan. Verebes pedig ugyancsak annyira ismeri ezt a világot, hogy nem hibáztatott.
A darab olyan szempontból semmi különös, hogy bármi újat hozott volna a drámairodalomba, de tipikusan olyan, amit azért szeretnek a színészek, mert nagy sikert lehet vele aratni, jó és színészbarát szerepeket kapnak. Még az epizodisták is, jelen esetben Ficzere Béla a megbízható, és Jeges Krisztián a linkségre hajlamos, megkenhető szállítómunkások jól egyénített figuráival.Egyetlen észrevételem, hogy esetleg lehetett volna két részben, szünettel játszani az előadást.
Mira János díszlete nem egy amerikai lakberendezőnő lakását idézi ugyan, de jól funkcionál mind az előadásban, mind abban, ha a darabot más játszóhelyekre kell vinni, ami az Orlai-produkcióknál gyakori. Tordai Hajnal jelmezei egyszerűségükben is jól érzékeltetik, hogy viselőik kik és éppen milyen alkalomra vették fel, de ezt az igényességet tőle már megszokhattuk. A darab zenei betétei is hangulatteremtők, mindent egybe vetve, aki jegyet vált erre az előadásra, garantáltan jó hangulatban fog eltölteni egy estét és hosszan megtapsolja majd a színészeket, akik a premieren is alig győzték megköszönni az elismerést.
