Mindent Éváról
2015. 09. 13.

Mindent Éváról

Habár erősen kérdéses, hogy az 1950-es Bette Davis-film vajon valóban elevenen él-e a magyar közönség emlékezetében, azért az Orlai Filmszínház csapata semmiképp sem fogott mellé, amikor Pelsőczy Rékát a Mindent Éváról történetével eresztette össze. Az utolsó polgári mítoszok egyikét, a színházi világ kulisszatitkainak csodáját tálalja fel ez a történet, ahol a díva a saját életkoránál jóval fiatalabb szerepeket játszik (mint a valóságban ketten is ezen az estén), ahol a siker eléréséért minden eszköz megengedett, s ahol értelemszerűen sötét lelkű intrikus a kri­tikus. Feszültség, fanyar humor meg filmes utalások – ezekkel gaz­dál­kodik Pelsőczy rendezése, s persze színészekkel, akik ugyan nem tűnnek mindannyian nagyvi­lágias ­Broad­­­­way-jelenségnek, de azért jól működtetik a színház világának ­atelier-humorát. Hernádi Judit rá­adásul nem csupán örökkön bombabiztos, blazírt humorát veti be a szerepkörváltás peremén billegő színésznő megformálásakor, de egy gazdag pálya minden emberi s egyszersmind női tapasztalatával állítja elénk Margo Channinget (s egy-egy szemkerekítésével Bette Davist is). Kovács Patrícia szerepe egy fokkal kevésbé hálás, de a sztárságra törő pszichopatát így is gusztusosan tálalja, halvány Szélcsend-emlékeket megidézve. A háttérbeli jutalomjáték Bercsényi Péteré, akinek női ruhás öltöztetőjét nem a filmből, hanem inkább annak musicalváltozatából kölcsönözték ki, s aki szerepindító Ethel Merman-slágerétől az utolsó ajakbiggyesztéséig mindent kihoz a számára felkínált frivol ziccerből. Az egész játék jó ritmusú és van levegője, ám tíz perccel azért hosszabb az optimálisnál. A túlspilázott díjátadó szcéna meg a történetbe végül – keret gyanánt – betoppanó következő sikeréhes sztárjelölt (méghozzá Marilyn! – amúgy a névadó az eredeti filmben is szerepelt) már a szájbarágás minősített esetével toldja meg a formás és tetszetős előadást.


László Ferenc

Forrás: Magyar Narancs