Tenki Réka tavaly október óta játssza az Egyasszony című monodrámát, azt mondja minden előadás első tíz perce halálugrás. Szerepel az Örkény Színház Apátlanokjában, és láthatjuk majd a sikergyanús Budapest noirban is.
Mennyit változott az elmúlt előadások alatt az alakításod az Egyasszonyban?
A bemutató október végén volt, és több, mint negyven este után lekopoghatom, van már szövegbiztonságom. Változik persze, minden előadás első tíz perce halálugrás. Mindig ott van az egyedüllét nehézsége, hogy senkire nem számíthatok, csupán magamra. Meg tudok-e felelni ennek a feladatnak, le tudom-e ma este is kötni a nézőket. Aztán eltelik ez a pár perc, utána már „csak” a játékkedv van.
Vannak trükkjeid?
Mondom a szöveget, próbálok nem a nézőkkel foglalkozni, csak magammal, elkezdek beszélni. Erre volt jó a három hónap próbafolyamat, az utolsó időben Paczolay Béla rendező és Kiss Kádi Judit asszisztens végig zavartak engem: ettek, becsapták az ajtót, beszélgettek, és így is van minden este: mindig történik valami. Az is furcsa, amikor mély csend van – biztosan elterjedt, ez egy megrázó történet, kevéssé mernek feloldódni, noha Péterfy-Novák Éva író humora árad az egész könyvből. Viccelődéssel próbálta magát átsegíteni a nehéz helyzeteken. Ezért is mentem bele, sokkoló történet lenne, egy gyomros csupán, de ő immár sikeres nő, boldog házasságban él, megtanult a tragédiájával együtt élni. Bármi történjék is, szeretni kell az életet.
Milyen a viszonyod az Egyasszony szöveggel?
Eléggé lehúzott, amikor elolvastam a könyvet. Ellátogattam az egri gyerekotthonba, ahol a kislány Zsuzsi az utolsó pár évét töltötte, hogyha már erről a történetről akarok beszélni, tudjam pontosan miről van szó. Nem tudjuk a férj mit gondol erről – a könyv ugyan nem is véleményez. Csupán egy élethelyzetet írt le Péterfy-Novák Éva. És nem tudhatjuk, hogy a feldolgozatlan veszteség, két gyerek elvesztése kiből mit hoz ki. Én titkon meghallgatnám az ő részét is, de az egy másik előadás volna.
Nehéz feladat a monodráma, vagy éppen felszabadító?
Számomra az volt a legnehezebb, hogy elhiggyem: egyedül is érdekes tudok lenni a nézők számára. Kisebbségi komplexusom oldódik, rengeteg dolgot tanultam és tanulok ezáltal. Kihívásokra vágyik az ember, az egy dolog. Én magam érezzem azt, hogy amivel foglalkozom, arról tudjam, miért teszem. Azért monodrámába nem 29 évesen vág bele az ember; gondoltam, hogy talán fogok, ám azt nem, hogy ilyen fiatalon. Az Egyasszony történetéhez valahogy közöm van, azt éreztem legbelül. Annak ellenére, hogy már nagyon szeretnék vicces lenni, vagy gonosz, közel áll hozzám a meg nem értettség, a háttérben levésből, az elnyomottságból való kitörni vágyás.
Az utóbbi évek mozgalmasak voltak. Színházat váltottál… Megtaláltad a helyed?
Azt gondoltam, muszáj megnéznem, mire vagyok képes a világban. Nagyon sokat köszönhetek a színházaknak, a szabadúszásnak, hiszen sok váratlan helyzetben kellett helyt állnom. Szeretek valahova tartozni, kiszolgálni, helyemet megtalálni egy társulaton belül, ezért is örültem, hogy most kaptam egy lehetőséget Mácsai Páltól és leszerződhettem az Örkény Színházhoz.
Az Apátlanok szereplője is a saját boldogságáért küzdő nőalak… Milyen találkozás volt a társulattal?
A gyerekkori jelmezek alapján Izsák Lili Apukám egykori saját kezűleg készített koronáját csináltatta meg. Megelőzte a tényleges próbákat egy majdnem egy hónapos „családterápia”, mindenki a családjáról, a gyerekkoráról mesélt, nagyon jó csapatmunka alakult ki. Egy jó társulat mindenre képes! Közhely, de ki vagyunk éhezve, hogy tanuljunk az idősebbektől – nagyon fontos a tapasztalat, és nagyon szeretnék minél többet tanulni. Most Kerekes Évával voltak különösen érdekesek a beszélgetések, afféle mesterkurzusok, izgalmas volt látni ahogy ő a próbához, a szerepéhez áll.
És közben még egy filmfőszerep is rád talált?
Ez az évem ajándék volt – kezdve, hogy nem buktam bele az Egyasszonyba, az, hogy kíváncsiak rám. Aztán jött az Apátlanok, ahol lehetőséget kaptam, hogy az Örkényben játszhassak, utána pedig a Budapest noir – ez volt az eddigi legnagyobb filmszerepem, még a hajam is levágattam érte. De megérte. Gyönyörű volt a díszlet, a jelmez, a berendezések, és hihetetlen profi stábbal zajlott a munka. És eddig meglepően jó visszhangot kapott! Fontos volna, ilyen jó könyvből szülessen egy jó magyar közönség kedvence-film. Szeressék az emberek, megnézzék. Olvastam Kondor Vilmos könyvét, megnéztem régi Humprey Bogart-filmeket. Kinek ne tetszene az a kor, ahol ennyire nőiesek a hölgyek, a pasik ennyire férfiasak, s ahol ilyen sötét és titokzatos a miliő…
Mi tudna ma meglepni, milyen terveket dédelgetsz?
Az Ének az esőben nagyon tetszene! A filmben vágás nélkül végig táncolnak-énekelnek jeleneteket, az igazán nagy teljesítmény. Szuper zenés kaland volt A római vakáció főszerepe. Persze mindig a kapott dolog lesz a szerepálom. A szerepeken túl a gyereknevelés a fő kihívás, hogy a lehető legjobbat tudjam adni, jól csináljuk. Ez most a nagy feladat. Vannak ambícióim, szeretnék például logopédiát tanulni. Nem is tudom, hogy miért. Megfelelni mindenfele nem lehet, és már nem is akarok, ez most bőven elég nekem.
