Egy őrült naplója – a lopás közfeladat
2016. 07. 22.

Egy őrült naplója – a lopás közfeladat

Gogol világában sorsukkal elégedetlen kisemberek, korrupt hivatalnokok élnek, szegénység és urizálás egyaránt a kor látlelete. A születés elrendeltség, a kitörés csak álom, esetleg ármány. Megalkuvás a remény, a másként gondolkodás börtön vagy tébolyda.

Két évszázadnyi időutazás lehetne, menetrenddel, állomásokkal, mégis áll a szekér, a bakon ülő pedig nem tudja, hogy milyen vastag a mindent eltakaró por. A nemesi kiváltság tagkönyv, a rokoni szál erős, a lopás közfeladat, a bűn üldözése fáradtság.

Jaj, hol is vagyunk?

Nyikolaj Vasziljevics Gogol egyszerre orosz, ukrán és európai. Módos és szegény. Foglalkoztató és kitartott. Halála akár az élete, munkásságát, félreértik, betegségét félrekezelik. Örökségéből nemcsak az irodalom részesedik.  Az összeköttetésre hivatkozó csalók, a holt lelkeket letelepítő választási szakemberek, később, az ő ellopott, kiszolgáltatottságot jelképező köpenyegéből bújtak elő.

Gogolt nem megszólaltatni, hanem érteni nehéz. Most Szegeden hallatja a hangját a 26. Thealter Fesztivál nyitóelőadásán. „Egy őrült naplója.” Monodráma. A Pesti Színházban 1967-től 12 szezonon át játszotta Darvas Iván. Elhagyta, aztán visszatért hozzá. Hozzánőtt. Mások sokáig nem merték vállalni, az összehasonlítástól féltek. A dráma, a címzetes fogalmazó, a hivatalnok, a köz szolgája: Akszentyij Ivanovics Popriscsin víziója. 

Mióta 1835-ben megjelent a színpadon, azóta találgatjuk: a világ bolondult meg vagy mi? A szövegkönyv szinte kisregény, lapozni is sok, nemhogy megtanulni. A hálátlan feladatot most Keresztes Tamás vállalta.  Keresztes a kor embere, színész, zenész-zeneszerző. Magának ír dalt, és ha kell, színpadot ácsol. Mi az neki?

A szegedi őrület a Füge (Független színházi produkciók és műhelyek), a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködése. Hűsölés a szegedi nyárban, a régi zsinagógában. A kritikus találgat: miért, kiért most? Talán egy új sztár kedvéért? Régi igazság, hogy a szerep teszi naggyá a színészt, de ahhoz, hogy valakit felöltöztessünk, előbb méretet kell róla venni. 

Orlai Tibor producerként csak e mögöttünk hagyott szezonban „felfedeztette” Tenki Rékát (Egyasszony), Kovács Patriciát (Várj, amíg sötét lesz), Nagy Dániel Viktort (Egy fenékkel két lovat). Szólistákra épültek ezek a darabok, senki sem roppanhatott össze a rárakott teher alatt.

Hozzájuk hasonlóan Keresztes Tamás is megbirkózik a feladatával. Mögé kerül, elkapja, aztán két vállra fekteti. Szépen artikulál, olykor a mimikájával is beszél. Bejárja a játszóhely minden centiméterét, és amikor végez, nem a győztes pökhendi magabiztosságával, hanem a kétellyel hajol meg: tényleg megcsináltam?

Tényleg megcsinálta.

Nem úgy, mint a nagy előd, ő pergősebben, a technikát jobban használva hozta Popriscsint. Érdemeiből semmit sem von le a máskor észrevehetetlen rendező rengeteg finom, olykor durvább jelenléte. Bodó Viktornak köszönhető, hogy amikor elfogy a szó, akkor a kép még mindig beszédes marad.

Végezetül a díszletről. Ritkán emlegetjük, többnyire belesimul a darabba, nem akadályozza a színészek mozgását, olykor valamit kifejez egy adott korból. Több jót nem szokás írni róla, rosszat meg minek. Most kivételt kell tenni. Az Egy őrült naplóját lapjaira szedi szét a főszereplő-ezermester Keresztes Tamás zseniális munkája. Talán nyolc négyzetméter a műve, benne egy település, egy hivatal, egy lakás, egy tébolyda és egy börtön. Ki- és befordítható, feje tetejére állítható, mégis egyszerű, könnyen mozdítható. Óriási látvány, kis költségvetésből. 

Gogolt idézve: a trónra király kell, világos…

Forrás: infovilag.hu