A Vaskakas Művészeti Központban szeptember 23-án látható az Orlai Produkciós Iroda Aranytó című előadása. Az egymást folyton maró, de egymás nélkül élni sem tudó idős házaspár történetét Gálffi László állította színpadra. A Kossuth-díjas színésszel, az Örkény Színház alapító tagjával nyári kulturális kalandtúrái mellett arról is beszélgettünk, miért nem tartja magát rendezőnek.
-Számos kollégájával ellentétben nyáron nem játszik, inkább közismert szenvedélyeinek, az utazásnak, a főzésnek, a zenének hódol. Miért?
-Valóban csak akkor lépek színpadra ilyenkor, ha muszáj. Telente részletesen megtervezem a következő nyári „tematikus” utazásomat, ami mindig valamelyik mániámhoz kötődik. Három éve Bach-körutat tettem, de említhetném régebbről a brazíliai utazásomat is, amikor a magyar polihisztor, Lénárd Sándor nyomában járva egy dokumentumfilmet is forgattunk. Idén nyáron Rimbaud-körúton jártam Franciaországban: Párizsból indultam, aztán Charleville-Mézières-ben autót béreltem, hogy egészen Belgiumig eljutva bejárjam azokat a helyeket, amelyek hozzá, illetve a tőle elválaszthatatlan Verlaine-hez kötődtek. Lassan ötven éve, hogy Rimbaud először a kezembe került, volt is egy önálló estem a műveiből a nyolcvanas években, és most úgy éreztem, itt az ideje, hogy saját kutatásokat végezzek.
-A kutatásainak van konkrét célja?
-Ilyenkor az élményeken túl fotókat, hangfelvételeket, könyveket gyűjtök, Írországból például hatalmas Beckett-anyaggal tértem haza. Rimbaud kapcsán is elképesztően érdekes dolgokat találtam, amikről a Színházak Éjszakáján az Örkény Színházban Rimbaud Tours címen fogok röviden beszámolni. Kevesen tudják például, hogy Rimbaud Etiópiában találkozott egy általa nagyra tartott magyar gróffal, de az sem közismert, hogy a költőnek valószínűleg volt egy gyermeke, akiről majd szintén szeptemberben beszélek. Hogy miért csinálom? Szorít az idő, egyre nehezebben bírom a kötöttségeket, és szükségem van valami pluszra.
-A fölösleges energiáit akarta lekötni akkor is, amikor rendezni kezdett?
-Én nem vagyok rendező, az egész Orlai Tiborral kezdődött, aki felkért erre a munkára. Nagyra tartom, amit ő csinál; azt, ahogyan törődik a színésszel és a közönséggel. A színháza kezd átalakulni, egyre több fiatal látogatja az előadásait, akiket vonz a magas minőség. A rendezés kicsit úgy került az életembe, mint annak idején a tanítás: egykori tanárom, Kapás Dezső hívott a főiskolára, én meg elvállaltam, de sok évnek kellett eltelnie, mire úgy éreztem, megtaláltam a saját hangomat. Osztályfőnök is voltam, és nagyon büszke vagyok a növendékeimre, akik közül mindenki megtalálta a helyét az életben. Nem feltétlenül a színházban, de a maguk választotta területen egyértelműen sikeresek. Visszatérve a rendezésre: A nagy négyes és az Aranytó is felkérésre született, magamtól eszembe sem jutott volna, hogy rendezzek.
-Hogyan zajlottak a próbák?
-Ne feledje, hogy mindkét esetben nagyszerű színészekkel dolgoztam együtt, nekem csak a ritmust, a hangot kellett megtalálnom, minden más rajtuk állt. Az Aranytó igen jó darab, amit világszerte játszanak, ahol két erőteljes, tapasztalt művésznek akarnak szerepet adni. Itthon annak idején Mensáros László és Tolnay Klári játszotta, nálunk Benedek Miklós és Vári Éva a két főszereplő. Valószínűleg ez az utolsó nyaruk az Aranytónál. Szeretnék elrendezni a lányukkal évek óta elmérgesedett viszonyt, aki új élettársával és annak kamasz fiával érkezik a tó mellé. A közép korosztályt képviselő páros Bertalan Ágnes és Vasvári Csaba. Engem személyesen is foglalkoztat, hogyan lehet rendbe tenni az életet, mi az, amit még el kell végezni. Nagyon izgatott, hogy mi történik akkor, amikor a nagyszülőket egy 15 éves kamasszal eresztjük össze. A két korosztály valahol azonos: az öregek már olyanok, mint a gyerekek, ugyanakkor egy fiatalember is lehet annyira bölcs, mint a nagyszülei. Ami a próbákat illeti, kitaláltam néhány helyzetet, elmondtam, mit gondolok a darabról, és a színészek hozzátették a saját gondolataikat. Ernest Thompson darabja – amit különösen érdekessé tesz, hogy mindössze 27 éves volt, amikor megírta – egy nyaralóban játszódik. A morgós öregember és a fiatal fiú epizódjait kevésnek találtuk. A filmváltozat alapján dolgoztunk, ezért a sok nyúlfarknyi jelenet, filmes váltás, mert be akartam mutatni, hogyan neveli egymást a két ember. Ennek a viszonynak a fontossága miatt ragaszkodtam ahhoz is, hogy ne fiatalnak kinéző főiskolás, hanem valódi kamasz játssza a fiút. Külön öröm, hogy mindkét, kiválasztott fiatalember igazi egyéniség. Bábel Vilivel bármiről lehet beszélgetni, minden érdekli, nem akar színész lenni, és nagyon laza tud lenni a színpadon. Szekeres Máté színésznek készül, szikárabb, komolyabb fiú, aki egészen más karaktert ad az előadásnak.
-Állíthatja szerényen, hogy nem rendező, de amit elmondott, az bizony kész rendezői elképzelés.
-Nekem a legfontosabb az előadás pulzusa. Ez persze nem gyorsaságot jelent. Azt hiszem, a rendező foglalkozása mérhetetlen szeretetet és tapintatot igénylő feladat. Az Aranytó esetében az volt a dolgom, hogy pontosan elolvassam a kottát, és utána minden kis jelenetet a helyére rakjak. Thompson szövege jó írás rengeteg apró utalással, és ha egy mondatnak több rétege van, akkor azokra fel kell hívnom a színészek figyelmét. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de tudom magamról, hogy egy tapasztalt színésznek is nagy élmény, ha egy rendező megtalálja őt a megfelelő mondattal. És ha ez a pillanat megvan, akkor már csak el kell játszani, ami oda van írva.
-Most az egyik legfontosabb budapesti kőszínház vezető színészét kérdezem: ciki a bulvár?
-Nem, dehogy! Játszottam én is: a Sírpiknikben imádtam, ahogy három nő verseng értem. Meg is kaptam érte a magamét, hogy ilyen darabban lépek fel, de ez nem érdekelt. Ott például olyan hentest játszottam, aki Parti Nagy Lajos átiratában az én személyiségjegyeimet kezdte viselni: kifinomult, a kulináris élvezetek iránt rajongó férfi lett belőle, és a nézők ezt értékelték. Nekem nagyon kell a közönség, hogy feloldódjak egy szerepben. Szerencsém van: a közönség és én valahogy szeretjük egymást. Azt is megérzem, ha valaki nem kedvel, onnan valami hideg szél fúj a nézőtérről. Nehéz, de tudni kell ezt is elfogadni. És ha megvár színház után, és azt mondja, hogy én nem szeretem magát, de ebben az előadásban jó volt, az tulajdonképpen bók, nem igaz? (nevet)
-Rengeteg egyszemélyes előadóestet csinált. Nem hiányzik, hogy egyedül álljon a színpadon?
-Valóban sokat csináltam, és kicsit félek attól, hogy ma már nem lennék olyan érdekes. Nem panaszkodom, mert az Örkény ideális közeg számomra, jók a rendezők, most sok fiatal is érkezett, szóval jól vagyok, köszönöm. Nem gondolkodom újabb rendezésen sem: lent ülni és tehetetlenül nézni az előadást, nincs is ennél rosszabb dolog a világon.
Jászay Tamás
