A felnőtté válás és annak az összes velejárója – véget nem érő bulik, ágyban töltött napok, kilátástalanság, szerelem, identitáskeresés – a témája a Benedict Wells Különc című regényéből készült A fura előadásnak.
Az adaptáció kedves és érzékeny Frank figuráját alakító Bán Bálinttal beszélgettünk, aki szerint ritka az olyan színdarab, ami ennyire tabuk nélkül beszél erről az időszakról.
A fura című előadás rendezője, Fehér Balázs Benő azt nyilatkozta, hogy találomra emelte le a darab alapjául szolgáló, 2010-ben megjelent Benedict Wells-regényt egy könyvesbolt polcáról. Neked mi volt az első benyomásod róla? Melyik karakterrel tudtál leginkább azonosulni?
Alapvetően tetszett a könyv, de a regény egy teljesen más műfaj, színpadra adaptálni – talán mondhatjuk – külön művészet, és amit Ádám (Fekete Ádám – a szerk.) a saját jellegzetes, színes stílusa szerint csinál, abban mi, színészek mindig lubickolhatunk. Igazából nem tudtam spontán olvasni a regényt, mert már le volt osztva, hogy Frankot fogom alakítani, de már akkor is azt gondoltam, hogy nagyon lehet menni ezzel a figurával – egyébként a másik két főbb szereppel, Jesperrel és Gustavval is.
Ez a darab fiatalokról szól, de szerinted mennyire csak hozzájuk?
Amikor kérdezik, hogy kinek ajánljuk, azt szoktuk mondani, hogy minden korosztálynak. De azt hiszem, azért érdekesebb azoknak, akik a felnőtté válás előtt állnak, vagy éppen benne vannak, mert a számukra felszabadító lehet. Akik már átélték, azoknak inkább egy nosztalgikus, visszatekintő érzés. Ritka az olyan előadás, ami a fiatalokhoz szól, és kimondja azokat a gondolatokat, amiket sokszor tilos megfogalmazni vagy verbalizálni. Kezdve attól, hogy „hogy is vagyok az identitásommal, hogy ott akarom hagyni a szüleimet, hogy én ma nem akarok semmit sem csinálni, kikászálódom az ágyamból, vakarózom, aztán visszafekszem”, egészen odáig, hogy az ember nem akar elszámolni a dolgaival, nem akarja a szüleinek megmondani, hogy hol van és mit csinál. Ez szerintem 18-19 évesen nagyon rendben van. Nagyon fontos a felnőtté válás időszaka, amit mi magunk is átéltünk, és azért tudunk könnyen beszélni róla, mert néhány éve történt velünk.
Magadra ismertél valamelyik karakterben? Neked is hasonló volt a felnőtté válás?
Én elég öntörvényű gyerek voltam, hamar elkezdtem önálló döntéseket hozni, és mivel az érettségi után egyből felvettek a Színművészetire, azonnal kollégiumba költöztem. Szóval én hamar leszakadtam a családomról. Imádtam az egyetemi éveket, és bár olyan volt az beosztásunk, hogy se aludni, se enni nem volt időnk, a mai napig visszasírom azt a korszakot.
A darabbeli Frank viszont nehezen tud leválni a szüleiről vagy önálló döntéseket hozni.
Azért szakad el nehezen, mert nagyon befolyásolt a világképe, nincs vagy kevés az olyan impulzus, ami kívülről éri őt, és ezért nem tudja a véleményét úgy formálni, hogy az hiteles és megalapozott legyen. Hogy képes legyen kimondani: márpedig én menni akarok. Azért nem mondja, mert nem tudja, hogy egyáltalán megteheti. És ugyanez igaz arra is, ahogy ráébred a saját nemi identitására is.
És beleszeret Gustavba.
Például érdekes volt a darabbeli szerelmes jelenet. Az volt a feladatom, hogy felidézzem, amikor plátói vagy viszonzott szerelemben voltam, milyen indulatok és érzelmek dúltak bennem. A színészet egy folyamatos megfigyelés, önanalízis. A színész a legszélsőségesebb élethelyzetekben is önmagát figyeli, azért, hogy vissza tudja idézni a reakcióit, érzéseit a színpadon. Ezt tartom az egyik legnagyobb kihívásnak a szakmánkban, hiszen mást mondok a számmal, mást érzek a szívemmel és másra figyelek az agyammal. De a nézőben ennek egy egésszé kell összeállnia.
Mennyire szóltatok bele a szerepekbe, a darab egészébe?
Balázzsal mindig úgy dolgozunk együtt, hogy az egy közös próbafolyamat, ami teljesen kreatív. Ugyan ő minden kérdést meg tud válaszolni, és mindenről van egy kép a fejében, ám ez egyáltalán nem elmozdíthatatlan. A rendezésében játszhattam már a Tajtékos napokban, a Bűn és Bűnhődésben és a Hitgyógyászban is, és most A furában. Mindegyiknél azt gondoltam, hogy nagyon jóleső érzés kibontakozni és teljes mellszélességgel megcsinálni egy szerepet. Most ebben a munkában még arra is kaptam lehetőséget, hogy Frankon kívül egyéb pici szerepkéket, már-már „figurákat” is megformálhatok, amiben külön örömöm lelem.
Ami adott esetben akár nagyobb feladat is lehet.
Erről mindig vita van, hogy melyik a nehezebb, a főszerep vagy az epizódszerep, mert az epizódszerepben a színésznek sokszor tartania kell azt az előző állapotot, amiből kiment a színpadról.
Alternatív társulatoknál és kőszínházban is játszol. Melyiknek a világa áll hozzád közelebb?
Két éve vagyok a Tháliában, és még jövőre is biztosan maradok. Maga a kreatív alkotófolyamat a legfontosabb számomra, aminek nincs köze ahhoz, hogy épp hol játszom, sokkal inkább függ attól, hogy mennyire befogadó, nyitott a közeg, és mennyire vagyunk egymásra kíváncsiak.
Áprilisban is lesz egy bemutató a Tháliában.
Igen, most készül a Főnök meg én meg a főnök, amit Goldoni Két úr szolgája című darabjából írt át Hamvai Kornél. Tarantóban játszódik a darab, egy maffiakörnyezetben, annak minden humorával és veszélyességével együtt.
Melyik a kedvenc darabod, amiben szerepelsz most itt a Tháliában?
Nagyon szeretem mindet, amit itt játszom. Érdekes, mert alapvetően más, mint amiket korábban csinálhattam. Ha tudok fejlődni, tanulni és előrelépni, annak sosem érzem a terhét. Kicsit most meggyűlik a bajom ezzel a Főnökkel, mert nem érzem még annyira a sajátomnak, keresem magam a szerepben, de ez a próbafolyamat közepén teljesen természetes. Mindegyik itteni szerepem más: A nagy kézrablás egy nagyon izgalmas szélsőség, amihez képest a Kean egy finomabb, visszafogottabb, nem olyan harsány darab. Az Alul semmiben, csakúgy, mint A furában, egy identitását kereső fiút játszom.
A szakmai gyakorlatod a Katonában volt. Több darabban is szerepeltél, köztük a Rükvercben édesapáddal, Bán Jánossal együtt. Nem is volt róla szó, hogy ott maradsz?
Az a darab még mindig megy – tavaly óta ráadásul a nagyszínpadon –, lassan a századik előadásnál járunk. A Katonába szakmai gyakorlatra hívott Máté Gábor, azt a két évet ott is töltöttem, aztán elkezdtem szabadúszóként dolgozni, bekerültem a Budaörsi Latinovits Színházba, a Gólem Színházba, a Tháliába, ahol két éve társulati tag vagyok, és nagyon jól érzem magam.
Három éve végeztél az egyetemen, szóval még előtted a pálya.
Én inkább azt mondanám, hogy már hat éve dolgozhatok. Azon szerencsések egyike vagyok, akik már az egyetem harmadik évében játszhattak. Életem első színpadra állása Törőcsik Marival lehetett – hála a volt osztályfőnökömnek, Zsótér Sándornak – én onnantól számítom, hogy elkezdtem a pályán dolgozni.
Mindig is színész akartál lenni?
Különös, mert folyton változik az erre a kérdésre adott válaszom. Egy ideig például hajón akartam dolgozni, de a szakácskodás és a sport is érdekel.
Most mit sportolsz?
A legújabb szenvedélyem a cross-fitt. De volt már minden, nem is sorolnám.
Van olyan szerep, amit nagyon el szeretnél játszani?
Sok olyan szerep ment már el mellettem, amit el akartam játszani, és nem volt rá lehetőségem. Ez mindig nehéz helyzet. Egy szerelmi fellángoláshoz tudnám hasonlítani, mint mikor valaki megtetszik, aki visszautasít. Hát ehhez hasonló az is, amikor magaménak érzek egy szerepet, elmegyek a castingra, majd értesítenek, hogy nem én kaptam. Szeretem a szenvedélyes, határozott férfiszerepeket – nyilván ilyennek képzelem magamat. Kleist Kohlhass Mihálya az az irodalmi alak, akivel a világirodalomból a leginkább azonosulni tudok. A dühével, a szeretetével és a sokak által értelmezhetetlen, véget nem érő revans érzésével. Játszhattam Schiller Ármány és szerelmében Ferdinándot, ami szintén egy nagyon izgalmas, szenvedélyes szerep. Vagy ott van Boris Vian Tajtékos napokjából Colin, aki szintén harcol, dacol a világgal – ami teljesen ellene fordul – hogy megmentse a szerelmét. Alapvetően ez vagyok én. Én is azt érzem, hogy szinte bármit képes lennék megtenni azért, akit szeretek, vagy egy ügyért, amiben hiszek. Egy ideig csöndben vagyok, tűrök, de utána robbanok. Nagyon szenvedélyes vagyok, amit sokáig nem mutatok ki, mint valami vulkán. Amíg nincs kitörés, senki nem gondolja, hogy mi szunnyad a mélyben. Kevés embert engedek be az életemnek ebbe a szférájába. Az ilyen típusú szerepeket szeretem nagyon.
