Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha... Az Orlai Produkciós Iroda Second life című előadásának alkotói komolyan veszik ezt a játékot: valós vagy elképzelt alteregóikon keresztül vallanak magukról, a tévedéseikről és a vágyaikról. A Hatszín Teátrumban április 21-étől látható előadás rendezőjét kérdeztük.
- Olyasféle előadás lesz, mint az AlkalMáté Trupp produkciói?
- Valamennyire igen, mert az alkotók többsége ugyanabból a műhelyből jön, és a Second life-ban is részben improvizációkból születő jelenetek lesznek. De a társaság kiegészül másokkal is, így az egykori egri színházi közösség utódcsapataként is értelmezhető ez a felállás. Az én érdeklődésem viszont máshonnan ered: hiszek abban a színházi formában, amely a színészek személyes történeteire épít
– ezt nem az AlkalMáté Trupp találta ki –, sőt azt gondolom, hogy ez a kortárs magyar drámaírás szemszögéből sem érdektelen kísérlet. Talán így el tudunk valamit mondani a generációnkról.
- Kinek az ötlete volt, hogy létrejöjjön a Second life?
- Orlai Tibor hívott rendezni pár éve. Akkor még nemet mondtam. Időm sem volt, de a helyzetből sem tudtam volna mit kihozni. Aztán valamikor tavaly volt egy pillanat, amikor kezdett kirajzolódni a Tibor körül formálódó csapat. Pletykálták, hogy ki hagyja ott a korábbi társulatát, ki menne Orlaihoz. Eszembe jutott, hogy ebben a formában szívesen elkezdenék velük dolgozni, és felhívtam Tibort. Fontos volt, hogy a barátaimmal és itthon csináljak valamit. Lehetett volna darabot keresni, de azt gondoltam, minek, amikor tele vagyunk történetekkel.
Az Orlai Produkciós Iroda még szorosabbra fűzi a szálakat azokkal a művészekkel, akikkel az elmúlt években rendszeressé vált az együttműködés. Orlai Tibor hangsúlyozza: nem társulatot épít.
- A színlapon olvashatók szerint a darab írói: Benedek Albert, Dömötör András és a társulat. Hogyan képzeljük el ezt a csoportos írói tevékenységet?
- Alberttel már írtunk együtt darabot egy berlini felkérésre, onnan ismertem őt. Én hozom az alapötletet, amit kitárgyalunk a találkozókon. Minden színész elmondja a saját ötleteit, sok jó mondatot rögzítünk is. A következő szakaszban Alberttel írunk ezekből pár ajánlatot, amit a próbákon továbbfejlesztünk, majd Deés Enikő dramaturggal hármasban véglegesítünk. A folyamat egészét írói munkának is látom, és szeretném, ha ilyen értelemben is érvényes szövegek születnének.
- Mi az előadás alapgondolata, ami összefűzi a szereplőket?
- Az alapgondolat nagyon egyszerű: mi lett volna belőlem, ha valami máshogy alakul az életemben, vagy milyen eltitkolt életem van? Tehát ezek fiktív történetek lesznek, de elkerülhetetlenül személyesek.
- Mennyi lesz benne a fikció, mennyi a valós történet?
- Valós helyzetek annyiban fordulnak majd elő, hogy látunk olyan fordulópontokat a színészek életéből, amik tényleg megtörténtek, de aztán a be nem következett irányt mutatjuk meg.
- Mennyi lesz benne az improvizáció?
- Az előadásban már nagyon kevés, nem is lehet sok, hiszen ezt majd adott esetben hetek kihagyása után is el kell tudni játszani, mint egy klasszikus színdarabot.
- Hol tartanak a munkával?
- Gyűjtögetünk, még lesznek átbeszélések, aztán egy hétre összeülünk írni.
- Miért lesz érdemes megnézni az előadást? Kiknek ajánlja?
- Abból, ami eddig látszik, az derül ki, hogy biztosan szórakoztató lesz és meglepő. Azoknak ajánlom, akik szeretik ezeket a színészeket, és akik nyitottak egy gondolati játékra.
- Kit tisztelhetünk a second Dömötör András személyében?
- Ha azt kellene megfogalmaznom, hogy most ki vagyok, akkor elsősorban külföldi rendezőként írnám le magam, aki alapvetően Németországban, Ausztriában és Svájcban dolgozik, de a second life-om az, hogy magyar rendező vagyok, aki boldog az itthoni helyzetétől.
