A Most Fesztre megy a Leszámolás velem
2018. 03. 02.

A Most Fesztre megy a Leszámolás velem

A tatabányai monodráma fesztivál, a Most Feszt programjába választották a Nagy Dániel Viktor szereplésével látható Leszámolás velem című előadást. Ez nagy szakmai elismerést jelent a monodráma előadójának, akinek ez élete első ilyen jellegű produkciója. A Jurányi Inkubátorházban 2017. márciusa óta repertoáron lévő darab Edouard Louis Leszámolás Eddyvel című művének színpadi monodráma változata, Rába Roland rendezésében eddig több száz néző számára szerzett elgondolkodtató pillanatokat. A márciusi előadások után közönségtalálkozón vehetnek részt az érdeklődők.  

“Apám kétségbeesett. "Fiú ez egyáltalán, vagy mi? Folyton bőg, fél a sötétben. Miért ilyen? Én nem neveltem lánynak, pont úgy bántam vele, mint a többi fiúval!" Fogalma sem volt, hogy engem ugyanezek a kérdések gyötörnek. Ha fiú vagyok, miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Miért viselkedem így, miért affektálok, miért gesztikulálok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem? Nem tudtam, miért lettem ennyire más, és ez borzalmasan fájt.” – áll a színlapon.

Az Orlai Produkciós Iroda alapítása óta többször is egyértelművé tette, hogy rendkívül érzékenyen nyúl társadalmi kérdésekhez a Belvárosi Színház nagyszínpadán éppúgy, mint más, kisebb előadóterekben. 2014-ben bemutatták a rákbetegségről szóló Happy Endinget, 2015-ben az Alzheimer-kórról szóló az Apát, valamint az Egyasszony című monodrámát, amelyben Tenki Réka egy a családi traumákkal terhelt, beteg gyermekét nevelő nőt alakít. 

2017-ben egy újabb monodráma kerül fel a repertoárra. Edouard Louis Leszámolás Eddyvel című regényének Pataky Pál által készített fordításából Rába Roland és Zöldi Gergely alkalmazta színpadra a Leszámolás velem című monodrámát. A darab egy fiatal fiú hányattatásairól szól, az atrocitásokról, melyek mássága miatt érik egy zárt közösségű francia faluban, illetve a saját családjában. 

A március 23-i előadás nagy elismerés a főszerepet játszó Nagy Dániel Viktor számára, hiszen élete első monodrámájában láthatja őt a közönség.

Ráadásul a téma fontossága miatt is, a Jurányi márciusi előadásai után Rába Roland rendező és a főszereplő közönségtalálkozón mesélnek az élményekről, az előadás üzeneteiről és a nézők pedig kérdezhetnek a számukra lényeges mozzanatokról is. 

Forrás: harmonet.hu