A Second life című előadás a Hatszín Teátrumban egyszerre szórakoztató és olykor megrázó. A képzeletet is segítségül hívó, abszurd elemekkel teli őszinte vallomás.
Valószínűleg sokan eljátszottunk már azzal, hogy mi történne, ha volna két életünk, vagy akár több, de legalább kettő. Mik lennénk a másodikban, milyen döntéseket hoznánk. Dömötör András rendező, aki az „elhíresült” Máté-osztályba járt, három korábbi egyetemi osztálytársával, Járó Zsuzsával, Kovács Patríciával, Mészáros Mátéval, és a szintén Máté-osztályos Ötvös Andrással, valamint Schruff Milánnal kiegészülve, ugyancsak eljátszott ezzel a gondolattal, ebből született a Second life – „Avagy kétéletem” című előadás a Hatszín Teátrumban a Máté osztály arról híresült el, hogy valamiképp az egyetem után is szerettek volna együtt dolgozni, ezért évente nyáron, először Zsámbékon, majd a Jurányiban előadásokat hoznak létre valamelyikük életéről. Merész vállalkozás, de remekül működik. Egyszerre örömszínház és valódi kitárulkozás. A metódus most hasonló lehetett, mint nyaranta, csak ezúttal az elképzelt második élet tematika köré szerveződött az előadás, amelyet íróként Benedek Albert, Dömötör András és a társulat jegyez.
Itt érdemes is kitérni arra, hogy mennyire beszélhetünk egyáltalán ezekben az esetekben darabról. A szöveg ugyanis érezhetően sokkal szabadabb, mint ahogy egy színmű esetében megszokhattuk, mivel nagy része a színészek improvizációiból születhet, a lényeg azonban hogy mégis alig hagy hiány érzetet. Felerősödik ugyanis a színészi kitárulkozás. Ez utóbbi szót már másodszor használom, nem véletlenül. Ezek a fiatalok ugyanis olyat vállalnak be, amit egyáltalán nem szokás. Színházi keretek között vallanak őszintén önmagukról, az örömeikről, a vágyaikról, a hibáikról és az esendőségükről. És ez nem válik öncélúvá, magamutogatóvá, harsánnyá, megmarad a jó ízlésen belül. Sőt élvezetes színházi élményt ad a nézőnek. Talán nem lövöm le az összes poént, ha annyit elárulok, a színlapról is kiolvasható, hogy Mészáros Máté egy második életben szívesen lenne zenész, Járó Zsuzsa cukrász, Kovács Patrícia orvos, Ötvös András pap, vagy pilóta, Schruff Milán pedig filmsztár. A dolog persze ennél sokkal többrétűbb és ez a szép az egészben. Az előadásban ugyanis végig a képzelet és a valóság cinkos összekacsintásának lehetünk a tanúi. Nem válik szigorúan ketté, és ez sokszor mámorító perceket eredményez. Kovács Patrícia például eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha az egykori politikus volt férje oldalán egy választási győzelem esetén first lady lenne. Ez ugyancsak abszurdnak hat, hiszen a politikus ellenzéki oldalon politizált, a legutóbbi választási eredményt viszont jól ismerjük. Ráadásul a volt férj ott ült a nézők között. A kamaszként a papi hivatással kacérkodó Ötvös András egészen megrázóan beszél a súlyos betegségéről és az Istennel való viszonyáról. A zenészként és énekesként is nagyszerű, bár hivatalosan nem lett az, Mészáros Máté pedig ezután elénekli a Kis Pál és a Borz az egyik Jancsó filmből is ismertté vált Zár az égbolt című dalát… Ezt már tényleg nem lehet fokozni.
