Néhány hete fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire szeretnék már olyan romantikus filmet vagy színdarabot nézni, amelyben nem jellem nélküli sablonkarakterek beszélgetnek a szünet nélküli naplementében, hanem van frappáns párbeszéd, egyedi tulajdonságok meg egy-két továbbgondolásra érdemes felvetés. Nos, minden kívánságom így teljesüljön! Az Orlai Produkciós Iroda „Varsói melódia” című darabja igazi élmény volt!
A történetről: egy lelkiismeretes, fiatal lengyel lány (Tompos Kátya) Oroszországba megy tanulni, énekesnő szeretne lenni, ottléte alatt pedig megismerkedik egy nála jóval lazább, mégis kellően komoly orosz fiúval, Viktorral (Adorjáni Bálint). Nemsokára megérik bennük az elhatározás, hogy összeházasodnak, ám ekkor tudják meg, hogy a hatályos törvények (a lány külföldi állampolgársága miatt) ezt a házasságot nem teszik lehetővé, sőt, miután a lány befejezte tanulmányait, azonnal ki is utasítják az országból (1947-ben járunk). Innentől kezdve pedig én, a néző azon gondolkodom, hogy mi lesz velük.
A legutóbbi film- és színházi élményeim után már az is üdítő, hogy a darab humora nem alpári. Nem bohózatról, hanem melodrámáról van szó, tehát ne hahotázásra számítsunk, de a kezdő randizók csetlésén-botlásán én mégis jókat mosolyogtam. Az elválás utáni részeknél pedig a munkába menekülésről meg a félelmek hatásáról pörögtek a gondolatok a fejemben.
A 75 percnyi játékidő nagyobbik részét a megismerkedés teszi ki – és ez nem baj, mert a két szereplő annyira szerethető, hogy valóban érdekel, mi lesz velük. Vannak olyan előadások, amelyekben tulajdonképpen „nem történik semmi”, csak két ember beszélget végig, a néző mégis lélegzetvisszafojtva figyeli a diskurzust – aki kedveli az ilyen darabokat, illetve akinek tetszett a „Mielőtt felkel a nap” című film, az szeretni fogja ezt az előadást.
