Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Egy őrült naplója

Bemutató: 2016. 07. 22.
Az előadás hossza: 1 óra 50 perc (egy részben)

Gogol Egy őrült naplója című „pétervári elbeszélését” állítja színpadra Bodó Viktor monodráma formájában. A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban, rá épült a Katona József Színház-beli híres Ledarálnakeltűntem is amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be.

Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készül. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos „szereplője”, a környezetet és atmoszférát megteremtő loop lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje. Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés ma is ugyanolyan aktuális.

Külön köszönet:

Juhász Nóra, Kákonyi Árpád, Szalai József, Szarvas Dávid

Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE Produkció, az Orlai Produkciós Iroda és a Maszk Egyesület (Szeged) együttműködésében jött létre.

Előadás-időpontok

Szereplők

Stáb

Dramaturg
Asszisztens
Díszlet
Grafika
Szakértő
Világítási terv
Hangmérnök
Rendező
Producer

Fotók / videók

Sajtó