BLOG

A Hárman a padon rég várt bemutatójára készülünk. Aldo Nicolaj darabja három idős ember történetét meséli el, a „vasnemzedék” képviselőinek idős napjait. A leélt és végigküzdött 20. század vége egy zsúfolt lakótelepen éri őket. A hajdan erős fiúk, akik valaha bátor katonák, aztán szorgos munkásemberek, derék családapák, büszke, öntudatos férfiak voltak mára emlékeken merengő nyugdíjasok. Magányosan éldegélnek, és lejárnak egy kis térre, hogy a padon üldögélve várakozzanak és szót váltsanak azzal, aki hasonlóan járt. Az urakat, Bocca Liberót és Luigi Lapagliát Gálvölgyi János és Benedek Miklós alakítja, akik fanyar humorral válaszoltak kérdéseinkre.

A darab magyarországi bemutatója 1974-ben volt a Pesti Színházban Bilicsi Tivadarral, Páger Antallal, Bulla Elmával. Látták esetleg Önök azt az előadást?

Benedek Miklós: Én láttam. Pontosan nem emlékszem már rá, de nagyon szerettük benne a színészeket, nagyon szépen játszottak. Élmény volt nézni Bilicsit, Págert, Bullát.

Gálvölgyi János: Ezek színészdarabok, és ha megtalálja a megfelelő színészt, akkor működik az előadás.

Benedek Miklós: Olyankor szokták ezeket elővenni a színigazgatók, amikor van megfelelő korú színész. Ha a magunkfajta színész rákérdez, hogy vajon elég öregek vagyunk-e – feltételezve, hogy tiltakoznak, és azt mondják, még nem, ragasszál bajuszt –, kínos, amikor azt mondják, igen.

Gálvölgyi János: És ugye, az is nagyon fontos, hogy nem egy drága darab.

Benedek Miklós: Elég hozzá egy pad és egy körfüggöny, ennyi díszletben eljátszható. Szeretik is általában a színigazgatók.

Gálvölgyi János: A sütemény egy kicsit megdrágítja.

Az olvasópróba online történt – ezt a közönség is láthatta –, és a bemutatóra is először online kerül sor. Hogyan zajlott volt a próbaidőszak?

Benedek Miklós: Elég viszontagságosan, mondhatni, kálváriát járt ez a próbarend. Ez egy olyan darab, amiben precízen kell tudni a szöveget, és pontosan kell ismerni a szituációt. Máskor van idő, hogy mindez megérjen a bemutatóra. Nekem mindig kell idő, míg leülepszik a szöveg. Most elkészült a felvétel, de kíváncsi vagyok, hogy amikor először játsszuk nézők előtt, mi magunk hogyan tudjuk belekoncentrálni magunkat a helyzetbe, hogyan tudjuk megteremteni azokat az erős hangulatokat, amitől igaz és a közönség számára is élvezhető lesz az előadás.

Elhangzik a padon egy különös mondat Luigitől, valami olyasmi, hogy Bocca, hát te szeretsz engem. Miért csodálkozik rá erre az érzésre?

Benedek Miklós: Valamikor nagyon régen biztosan volt barátjuk, akivel minden nap elbeszélgettek, aztán egyedül maradtak. Ez a két, illetve három magányos ember egészen a szeretetig barátkozik össze, addig a pontig, amikor hiányzik a másik jelenléte. És az már egy komoly barátság.

Gálvölgyi János: Én erre azt válaszolom, hogy muszáj. Ami egy fura szó, mert a muszáj itt azt jelenti: hát kit szeressek, ha nem téged? Téged muszáj szeretnem, mert nincs más, akibe kapaszkodhatok. Ez a három ember belekapaszkodik egymásba. Az emberi magányosság – akár családon belül is – általános érzés, ezért játszódhat a történet ma is ugyanúgy, mint ötven évvel korábban, de félek, hogy 100 év múlva is ugyanilyen érvényes lesz.

Benedek Miklós: És mennél mélyebbre megyünk a társadalomban, annál aktuálisabb.

A Hárman a padon rég várt bemutatójára készülünk. Aldo Nicolaj darabjából kibomlik az életszeretet, az egymásba kapaszkodás, az örök szövetségeskeresés szívmelengető, ezerszínű, derűs palettája. Ebből a megtalált biztonságból pedig új kalandvágy születik – így hőseink elhatározzák, hogy még egyszer, utoljára, belevágnak egy kalandba. A történet női szerepében Egri Mártát láthatja a közönség.

Ambra – igazán különleges hangzása, dallama van ennek a névnek. Van olyan, hogy csak a név láttán, a karaktert nem ismerve elindulnak az asszociációk?

A név mágia, minden névhez megjelenik egy kép az ember előtt, és sosem véletlen, hogy egy író hogyan nevezi el a szereplőit, de csak ennyiből még nem tudom, hogy milyen lesz a karakter.

Az első, a hangzásbeli benyomás után milyen ez az Ambra?

Ahogyan a két férfi, Luigi és Bocca, ő is magányos, de képes arra, hogy az életben megtalálja az örömöket, és azokat nem sajnálja magától. A derű mögött azonban más is lappang, ott van mélyen a keserűség amiatt, hogy nem volt teljes az élete, hiszen nem talált magának párt és nem lett gyereke.

Ezért lett belőle óvónő, a pályaválasztásával ezt kompenzálta?

Valószínűleg igen, így a mások gyerekeivel próbálta ezt az űrt betölteni. Hatalmas bátorságra vall, nagyon nagy erőt mutat, ahogy szembenézett a helyzetével, vagy ahogy később is ki merte magának mondani, hogy ez a vonat elment. És mivel egy egészséges gondolkodású nőről beszélünk, úgy döntött, hogy kiveszi az életből azt, ami szép és jó. Persze, más az élethelyzete, mint a két férfinak, neki abból a szempontból könnyebb vagy egyszerűbb, hogy egyedül él. Ambrának nem kell megfelelni senkinek, nincs úgy kiszolgáltatva, mint Luigi és Bocca, akik a gyerekeikkel élnek.

Az eltérő helyzet miatt vagy annak ellenére tudja kibillenteni őket az apátiából, a keserűségből?

Amikor Ambrát megismerjük, épp az eltűnt cicáját keresi. Vagy lehet, hogy nem is a cicáját keresi? Esetleg inkább a két férfivel szeretne szóba elegyedni? Ambra is társaságra vágyik, de náluk jóval közvetlenebb ember, könnyebben kommunikál, szinte dől belőle a szó. Ebben viszont az is benne van, hogy szeretné megismertetni másokkal is az élet örömeit. Aztán kialakul közöttük egy szoros kapcsolat.

És egy különleges kémia.

Valószínűleg nem véletlen, hogy ez a darab háromszemélyes, és a harmadik személy egy nő. Aki minden finom nőiességével és életszeretetével együtt, de mégiscsak ugyanolyan magányos, mint a másik kettő. Emiatt találják meg egymással a hangot, és alakulhat ki közöttük barátság vagy összetartozás-érzet.

A darab a 70-es években íródott, de mintha rímelne arra, amit manapság tapasztalunk. Mennyire tart tükröt a történet a 21. századnak?

A fiatalok viszonya az öregekhez és az öregek viszonya a fiatalokhoz örök probléma, de ez a darab talán egy kicsit keserűbb ennél. Nemcsak arról szól, hogy mi, akik már leéltük az életünket, hogyan éljük ezt az utolsó szakaszt, és próbáljuk meg megtalálni benne a magunk örömét, hanem arról is, hogy mintha nem lenne szükség az öregek tapasztalatára, élettudására, azok átadására, mert a fiatalok nagyon másként gondolkoznak.

Van egy pad, azon három ember ül, beszélgetnek az életről, és ezt a három embert három nagyon tapasztalt színész játssza. Nagyon profánul: mit kell ezen a klasszikus színészdarabon rendezni?

Régen ezt a fajta darabot úgy hívtuk: spílparti. Itt mi, hárman egymásból és egymással játszunk. Azonos korosztály vagyunk, abszolút értjük egymást, Jánossal például egy évben végeztünk a Színművészeti Főiskolán, de azóta se játszottunk együtt, Miklóssal pedig jó néhány tévéjátékban voltunk egymás partnerei. A rendező pedig mindig kell. Ő a külső szem, aki irányít bennünket, segít a gondolkodásban, és munkatársunk az előadás létrejöttében.

Az előadás rendezőjével, Göttinger Pállal is beszélgettünk. Olvassák el azt az interjút is!

Online bemutató: 2021. november 25., SzínházTV

Színházi premier: 2021. december 16., 6szín

Jegyvásárlás az előadásokra, további időpontok és részletek ide kattintva

Bemutatóra készül az Orlai Produkció: a Hárman a padon egy igazi szívmeleg darab, amelyet olyan kiváló és közkedvelt művészek játékában láthat a közönség, mint Benedek Miklós, Gálvölgyi János és Egri Márta. Az előadás rendezőjével, Göttinger Pállal beszélgettünk.

A Hárman a padon eredeti címe Vasnemzedék. Mit jelent ez, kik tartoznak ide?

Az eredeti címben használt kifejezést szerintem magyarul nem használjuk, az első világháború veteránjait jelöli. A múlt század fordulóján született generációról van szó, az életük az egész 20. század történelmét jelenti. A darabot a 70-es években írta Aldo Nicolaj, amikor ezek körül az emberek körül hirtelen minden megváltozott. Abban az időszakban, amikor nyílik a világ, nekik ez nem az izgalmat, az újdonság ígéretét hordozza, hanem veszteségtudattal, keserűséggel jár. Tisztességgel végigküzdötték az évtizedeket, részint katonaként, részint munkásemberként, de a jól megérdemelt nyugdíjaskor békéje helyett ürességet éreznek. Az unokáiknak persze jobb lesz, a nagy háborúk szülte békétől kezdve addig, mert jár a szabad szombat, a nyolcórás munkaidő, meg ezek... ezt ők, a nagyszülők harcolták ki – de már nem élvezhetik. A kitartó, odaadó, lelkiismeretes munkából nem öregkori biztonság következik, hanem az, hogy egy lakótelepen laknak, pici hátsó szobákban, a gyerekeiktől épp csak megtűrten, feleslegesen. Azt érzik, egyébként teljesen jogosan, hogy nem ez volt a megállapodás a sorssal. És hát erről a színházasok sokat tudnak, sajnos.

Hogyan lehet elkerülni azt a csapdát, hogy ne egy retróelőadás készüljön a majd’ fél évszázaddal ezelőtti olasz helyzetről, hanem úgy vigyétek színpadra a történetet, hogy az a 2020-as évek Magyarországát is tükrözze?

A darab a hetvenes évekbe ereszti a gyökereit, de minden olyan utalás húzását elbírta a dramaturgiai konstrukció, ami speciálisan erre utalt. Maga a problémafelvetés pedig egyáltalán nem avult el. Egész egyszerűen gyorsabban zajlottak a 20., pláne a 21. század történései annál, mint amire egy kisember be van kalibrálva. Egy csomó minden megtörténik vele negyven-ötven éves korára, bele is fárad (sőt, manapság akár még korábban is) – de ilyenkor még rengeteg van hátra az életből. Túl sokáig él – mi az ördögöt fog csinálni? Ez a három ember hetven felett jár, de tíz-húsz évük simán van még. Mit fognak csinálni addig?! Miközben a testük lassan ellenáll, a pszichéjük is kicsit önmaga körül forog már, de a lelkük és a szellemük még nyitott.

Van a darabban némi nosztalgikus érzet, ami ellen hiába tiltakoznék alkatilag, meg kell maradnia, mert ezeknek a szereplőknek fontos, hogy ne lássák reménytelennek az életüket. Tudják, hogy valójában milyen, de kiszakadnak belőle, felüdülnek, mert egy sorstárssal beszélgetve mégsem látszik a helyzet annyira sötétnek. Persze, szükségük van arra, hogy kipuffogják magukat, hogy „bezzeg a mi időnkben”-ezzenek. Ezt a történetet teljesen komolyan kell venni, nem szabad idézőjelbe tenni.

Mi a dolgod rendezőként három ilyen kiváló és nagy tapasztalattal rendelkező művésszel, mint Benedek Miklós, Gálvölgyi János és Egri Márta?

A Hárman a padon kamaradarab, társalgási dráma. Szerepdarab, rosszul tűri a rendezői ravaszkodást. Van hatása önmagában a történetnek, de annak is, hogy pont őket hármójukat látjuk a színpadon. Belépnek, már annak elképesztő súlya van. Hatalmas tapasztalattal rendelkeznek, és persze többet tudnak a figurákról, mint én. Egy kamaradarabról van szó, Miklós és János végig a színen vannak, rövid replikákban beszélnek, ráadásul olyan embereket alakítanak, akik nagyon ráérnek, ezért a beszélgetés témái sem feltétlenül a cselekmény mentén jönnek elő, hanem ahogy eszükbe jutnak. Ezekbe a csapongó gondolatmenetekbe színészileg jó nehéz kapaszkodni, de ezeket a pontokat rögzíteni nem rendezői feladat. Nekem inkább csak figyelni és koncentrálni kell, hogy a színpadi jelenség alól vagy mögül a szerep karaktere is bújjon ki – ne csak a nagy színészeké.

Hogyan hatott rád az, hogy épp a premier előtt kellett leállni a tavalyi járványhelyzetben, és hogyan folytatódott a hosszú szünet után a próbafolyamat?

A leállás rémes volt, öt nappal voltunk a finis előtt. Az újrakezdés ehhez képest most nem volt traumatikus, de persze fáklyásmenet sem, hiszen sok idő telt el, és egyikünk sem a semmit csinálta közben – össze kellett szedni, mi is volt anno. Sajnos én is koronás lettem, pont az újraindulás felénél… szóval újra a számítógépes távrendezésben találtam magam, mintha el se telt volna ez a sok idő. Megbékélni nem szabad az ebből fakadó művészi kompromiusszumokkal, de kitalálni ki kell rájuk valamit, mert… ez még így marad egy ideig, nem vitás.

Az előadás különleges módon először online bemutatóra készül, utána következik a színházi premier. Mennyire folysz bele a felvétel technikai részébe?

Nem nagyon, mert nem értek hozzá, idegen terep, tartok is tőle picit. Ugyanakkor nagy bizalmam van Radnai Márkban, ő jobban látja azt, mi hogyan működik a képernyőn. A vágás varázslata pedig a színházasok számára tiszta öröm, játszótér: jóval tágasabbak a lehetőségeink, aprólékosabban tudunk dolgozni, megismételhetünk jeleneteket, replikákat vehetünk fel más szögből, játszhatunk a közelikkel, gyakorlatilag tévéjátékot tudunk készíteni. A színházi előadások felvételénél sokszor bosszankodunk, hogy a megfelelő pillanatot nem sikerült elkapni. Most nem mulasztunk el semmit – és addig nem nyugszunk, amíg ezeknek a művészeknek ebből a korszakából nem készül egy évtizedek-századok múlva is nézhető, jó minőségű felvétel. Ez most a missziónk – a többi… a vírus kezében van. Még mindig.

Online bemutató: 2021. november 25., SzínházTV

Színházi premier: 2021. december 16., 6szín

Jegyvásárlás az előadásokra, további időpontok és részletek ide kattintva

A magyar szerzők mindig megtisztelnek bennünket azzal, hogy eljönnek a bemutatókra. Egy külföldi drámaíró érkezése azonban extra izgalommal és örömmel jár…

A Szemünk fénye premierjén ott volt Deborah Zoe Laufer (a darab kapcsán készített interjút mindenképp érdemes elolvasni!), Mi és Ők premierjén pedig Carly Wijs (vele szintén beszélgettünk), A kellékes bemutatójára eljött Eberhard Streul, Billy van Zandt pedig online látta a Bocs, félrement!-et és küldött üzenetet nekünk (itt olvashatják el angolul és magyarul is). Legutóbb az Egy apró kérés szerzője, Stefan Vögel érkezett hozzánk, ráadásul egészen különleges előzményekkel.

A győri Vaskakas Bábszínház állandó játszóhelyünk, több előadásunk készült velük koprodukcióban (jövő tavaszra is van egy izgalmas tervünk!), a színház munkatársai mindig nagyon figyelmesek a művészekkel, a közönség pedig mindig nagyon nyitott és hálás. Egyszóval: szeretünk itt lenni. Stefan Vögel igazán beletrafált, hogy hol nézze meg az Egy apró kérést! Bár arról fogalma sem volt, hogy egy bábszínházban jár. Nemcsak a méreteken lepődött meg, hanem azon is, hogy a bábszínház ma már jóval többet jelent, mint a paravános játék…

Ő maga vette fel a kapcsolatot az ügynökségével (mert a nemzetközileg jegyzett írókat színházi ügynökségek képviselik, levéve róluk minden adminisztratív terhet), néhány nappal az előadás előtt meglepetésszerűen bejelentkezett, aztán Bécsben autóba ült, és október 24-én elutazott Győrbe. Nem egyedül érkezett, hanem a sógorával, aki a darab megírásánál nagy segítséget jelentett neki, mert ő építész, éppen úgy, mint főhősünk, Arnold. Ahogy Stefan Vögel elárulta, a sógora véleményét kérte ki arról, vajon jó, hiteles, „igazi építészes” mondatokat írt-e a figurának. Ugyanis az egyáltalán nem apróságnak számító orvosi megjegyzések mellett (aki látta az előadást, érti, mire célzunk) erre is nagyon ügyelt.

Az odafigyelés és persze a fordulatos történet meghozta a sikert: már körülbelül negyven bemutatója volt a vígjátéknak. A német nyelvterület színházainak valamelyikében mindig műsoron van, de láthatták Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Bulgáriában is. Stefan Vögel elárulta, nincs két egyforma előadás még ennyi feldolgozásnál sem.

Míg a színfalak mögé értünk, hogy a színészekkel találkozzon, a pályáját komikusként és színészként kezdő Stefan Vögel lelkesen dicsérte az előadást, és ezt a művészek jelenlétében is folytatta. Elmondta, hogy a nemzetközileg is használt szavakat felismerte, de bevallotta, hogy teljesen elveszettnek érezte magát a nyelvben. A szláv nyelvű produkciókat követni tudta, mivel beszél oroszul, a magyar viszont feladta neki a leckét. Pontosabban csak feladta volna, ha nem ilyen pontos és jó tempójú a színészi játék. A nézői reakciók, a kuncogások és a harsány nevetések is segítettek neki beazonosítani, épp hol tart a történet, a sikert pedig pontosan érzékelte a taps erejéből. A vastapson azért lepődött meg, mert ő ilyet még sosem hallott, ezt azonnal elkönyvelte magyar sajátosságnak.

A győri volt az Egy apró kérés huszadik előadása. Stefan Vögel annyira jól érezte magát velünk, hogy megígérte, a Belvárosi Színházba is eljön. Várjuk szeretettel! Ugye, önök is ott lesznek?

Az Egy apró kérés következő előadásait itt böngészhetik végig. Töltsék velünk és művészeinkkel a szilvesztert! Siessenek a jegyvásárlással, itt akár most is megtehetik!

A VIDOR Fesztivál A fesztivál zsűrijének döntése szerint a legjobb kamaraszínpadi előadásért járó Pierrot-díjat a Határátlépések kapta, a legjobb férfi epizódalakítás Brighella-díjával a Határátlépések és Hogy szeret a másik című előadásokban nyújtott alakításáért Ötvös Andrást tüntette ki a zsűri.

A díjakat a Határátlépések október 15-i előadása után, a közönség jelenlétében Benedek Miklós adta át. Íme az esemény összefoglalója:

A Hogy szeret a másik legközelebb október 22-én és november 13-án, a Határátlépések pedig november 24-én látható.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Orlai Tibor a Jurányi Házba invitál bennünket.

A Jurányiban olyan előadásainkat játsszuk, mint a sokszorosan díjazott, hazai és külföldi fesztiválokon is járt Egy őrült naplója, a Péterfy-Novák Éva műveiből készült Egyasszony és Apád előtt ne vetkőzz, vagy a Megyek utánad, Grecsó Krisztián regényének színpadi adaptációja, de ez az otthona a 23 percnek, A csemegepultos naplójának, a Huroknak és az Irodai patkányoknak. Október 24-én a Nem baj, majd megértem-mel, a Bodor Johanna önéletrajzi regényéből készített előadással bővül a jurányis repertoárunk.

A producer azért választotta ezt a helyet, mert úgy gondolja, egy korszerű világvároshoz hozzátartozik a nyitottság, az elfogadás, az, hogy elutasítsák a kirekesztést. Fontosnak tartja, hogy a múlt szervesüljön a jelennel, és ne a múltból éljünk, hanem a jelenbe építsük be a múltunkat. „A Jurányi erre a legjobb példa, ezt valósította meg az intézmény vezetője, Kulcsár Viki. Mindenki számára örömünnep itt lenni – szögezi le az Orlai Produkció vezetője, és hozzáteszi, hogy a Budapest, Te! előadással ugyanezt célozzák. – Mi hiszünk abban, hogy Budapest egy csodálatos hely. Boldogok vagyunk, hogy itt élhetünk, de fontos számunkra, hogy ez egy nyitott, elfogadó város legyen. Ez előadás azt bizonyítja, hogy itt képes együtt élni a múlt és a jelen, de azt is megmutatja, mennyi mindent kell tennünk, hogy a jelen ugyanolyan fényes legyen, mint a múlt.”

Egy világvároshoz hozzátartozik a sokszínűség, ami nem csupán Budapest kulturális, de kulináris kínálatában is megjelenik, és az a szabadságérzet, amit a lakói szeretnének fenntartani.

Orlai Tibor nem tudná elképzelni, hogy tartósan máshol éljen. „Aki több mint hatvan évet leélt ebben a városban, nem hiszem, hogy tud másutt élni. Lehet, hogy a Covid alatt egy évre kiköltözik a nyaralójába, ahogy én is tettem, de heti két-három alkalommal mégis meg kell itt fordulni. Olyankor pedig az itt kapott impulzusoktól feltöltődöm. Budapestet az ellentmondásaival, a hibáival együtt szeretem. Ez a mi városunk, és erre mi büszkék vagyunk.”

A Budapest, Te! előadásban mintegy húsz dal hangzik el. Orlai Tibor kedvence az a medley, amelyben az Isten veled, Budapest, te édes és a Budapestmód folyik össze. Az, hogy egy hatvan-hetven évvel ezelőtti dal meg tud szólalni ennyire újszerűen 2001-ben is, számára szintén azt mutatja meg, hogy múlt és jelen egyesülhet. Épp ezért sem véletlen, hogy az előadás címében elhangzó mondatot a producer így fejezte be: „Budapest, te vagy az otthonom, és így szeretném, hogy ez örökre így maradjon.”

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Ma Budapest belvárosában maradunk: Börcsök Olivérrel a Rózsa utcába megyünk.

Börcsök Olivér 2022-ben szerzi meg színészdiplomáját, és a Budapest, Te! előadásban találkozhatnak vele először nézőink.

A Székesfehérváron felnőtt Börcsök Olivér a Rózsa utcába invitál. Nem véletlenül: itt élt nagynénje, a nemrégiben elhunyt Börcsök Enikő színművész, így Olivérnek először ez a meleg, szűk belterű, otthonos lakás jelentette Budapestet, és azóta is ezt a hangulatot keresi. Az évek alatt a Rózsa utca is megváltozott, sok régi épületet bontottak le, a helyükön új lakóházak nőttek ki a földből. Bár Olivér kifejezetten szereti a város sokszínűségét, azt, ahogy a különböző korszakokból származó építmények békében állnak egymás mellett, de jóval közelebb áll hozzá a VII. kerület egykori autentikus polgári jellege a körgangos házakkal, bennük nagy belmagasságú lakásokkal. Budapest a lakók tekintetében is sokszínű, és megvannak azok a karakterei, akik közös ismerőseinkké válnak, mondja Olivér, és mesél a bácsiról, aki a négyeshatoson magában beszél meg a biciklijén párducmintás ruhában suhanó úriemberről. És míg a Király utcai kosz, nyüzsgés és élet más várossal össze sem hasonlítható, a másik véglet, az olyan zöldfelületek, mint a Rózsa utcában levő Szenes Hanna park, pedig egy fokkal élhetőbbé teszi Budapestet.

Egyetemistaként, hasonlóan társaihoz, ő is leginkább a „Bermuda-háromszögben”, azaz a Vas utca, Rákóczi út (az SZFE épületei) és a Roni ABC által határolt területen mozgott, így a főváros igazi felfedezésére nem volt ideje. Ám így is érzékelhette, Budapest mennyire multikulturális város, és azt, hogy „itt minden fellelhető. Bármilyen igény fogalmazódjon meg benned, már biztosan nyílt rá egy hely”, teszi hozzá.

Rengeteg slágert írtak az elmúlt száz évben Budapestről, ezek közül mintegy húsz hangzik el az előadásban. Olivérnek kedvence, az Akkezdet Phiaitól a Budapestmód, amit Nagy Dániel Viktorral adnak elő. Ha pedig előadáson kívüli dalt kell említeni, akkor a Teljesség felé, Szabó Benedek és a Galaxisok száma sűríti neki a város életérzését.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Ma Budapest belvárosában maradunk: Rohonyi Barnabással a Vas utcába megyünk.

Rohonyi Barnabás idén kapta meg színészdiplomáját, nézőink már láthatták őt a Kaktuszvirág és a Válaszfalak című előadásainkban.

Élete legjobb és legrosszabb munkáitól a legjobb és legrosszabb bulikig rengeteg élmény köti ide Barnabást, hiszen az elmúlt öt évet Pelsőczy Réka és Rába Roland tanítványaként nem csupán e falak között, de gyakorlatilag ebben az utcában töltötte. „Amikor beléptem, azt éreztem, részévé válok a tradíciónak. Egy nagyon magasröptű és nagyon mélyenszántó közösség tagjává, és megtisztelve éreztem magamat – emlékszik vissza az első pillanatokra. – Itt tanultam a szakmát, a tanáraimnak köszönhetem mindazt, amit most tudok, és azt is, ami már bennem van, de még nem ért meg. Az a legfontosabb, amit a mestereimtől és az osztálytársaimtól kaptam.” Az évek alatt érezte, hogy az épületnek és az utcának lelke van, és úgy fogalmaz, hogy az utóbbi időszak eseményei, a modellváltás és annak következményei mintha ezt a lelket vették volna el. „Szomorú leszek, amikor itt sétálok el, és már inkább nem nézek be az utcába” – jegyzi meg. Barnabás az elmúlt éveket a város közepén töltötte, de nem csupán ezért vágyik a zöldbe: az tanulmányok befejezése és az egyetemet érintő átalakulás lezárta életének egy szakaszát.

Rengeteg dalt írtak az elmúlt száz évben Budapestről, ezek közül mintegy húsz hangzik el az előadásban. Barnabás szerint dallamvilágukban, mondanivalójukban egytől egyik önazonosak, magas színvonalúak már csak ezért is várja, hogy színpadra lépjen a Belvárosi Színházban.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Takács Zalán az Orczy kertbe invitálja önöket.

Takács Zalán nem ismeretlen művész az Orlai Produkciós Iroda nézői számára: a Száll a kakukk fészkére és a Vadméz című előadásainkból ismerhetik. A prózai produkciók után a Budapest, Te!-ben ének- és tánctudását is megcsillogtatja a színművész, akinek az életében az Orczy kert fontos szerepet játszik. „Születésem óta itt lakom a szomszédban. Édesanyám itt tologatott engem délutánonként, gyerekkoromban itt játszottam sokat, tinédzserként itt bandáztunk suli után, és most meg nagyon szívesen járok le ” – ad magyarázatot arra a szoros kötelékre, ami őt a VIII. kerületi parkhoz fűzi. A gyerekeknek kedves vurstlival, vidámparkokból ismerős játékokkal rengeteg rendezvény zajlott az Orczy kertben, sőt egy Zalánnak emlékezetes Fekete Vonat-koncert is. Azóta sokat változott a hely. Lett kalandpark, az egyetemi beruházásnak köszönhetően infrastrukturális fejlesztések történtek, a gyerekeknek pedig kalandpark épült, de az árnyas fákkal és napsütötte rétekkel, sőt saját tóval is rendelkező Orczy kert megmaradt közparknak.

„Szükségem van a pezsgésre, abszolút városi ember vagyok – mondja Takács Zalán, de nem fejezi be a gondolatot. – Pont ezért iszonyatosan jó, hogy hozzám és a belvároshoz is ennyire közel van egy ilyen park. Ez a VIII-IX. kerület szíve.” A járvány miatti veszélyhelyzet alatt a város zöld terei családi, baráti találkozóhellyé váltak – Gombó Viola és Kálmán Eszter is mesélt erről sorozatunkban –, és nem volt ez más Zalán számára sem. „A néhány hónapos unokahúgomat itt locsoltam meg életében először húsvétkor” – emlékezett vissza.

Zalán nem titkolja, nagyon szereti Budapestet, különösen a főváros kínálta kulturális lehetőségeket, a színházakat, a mozikat, a koncerthelyszíneket. Ezek teszik számára is Budapestet különlegessé, és nem lenne szabad ezt a sokszínűséget veszni hagyni. Még nem merült föl benne, hogy elköltözzön innen – a fiatal színművész azzal kapcsolatban megengedőbben nyilatkozik, hogy mi lesz később –, de úgy véli, csak egy nagyobb városért tudná elhagyni.

Mint az előadás minden alkotója, Takács Zalán is megkapta a feladatot, hogy a Budapest, Te… kezdetű mondatot fejezze be. A teljesítés azért volt kihívás, mert ahogy megjegyezte, mindig másképp tudná folytatni. Legfrissebb megoldása így hangzik: „Budapest, Te! – egy remek előadás, amire mindenki jöjjön el!”