BLOG

A VIDOR Fesztivál A fesztivál zsűrijének döntése szerint a legjobb kamaraszínpadi előadásért járó Pierrot-díjat a Határátlépések kapta, a legjobb férfi epizódalakítás Brighella-díjával a Határátlépések és Hogy szeret a másik című előadásokban nyújtott alakításáért Ötvös Andrást tüntette ki a zsűri.

A díjakat a Határátlépések október 15-i előadása után, a közönség jelenlétében Benedek Miklós adta át. Íme az esemény összefoglalója:

A Hogy szeret a másik legközelebb október 22-én és november 13-án, a Határátlépések pedig november 24-én látható.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Orlai Tibor a Jurányi Házba invitál bennünket.

A Jurányiban olyan előadásainkat játsszuk, mint a sokszorosan díjazott, hazai és külföldi fesztiválokon is járt Egy őrült naplója, a Péterfy-Novák Éva műveiből készült Egyasszony és Apád előtt ne vetkőzz, vagy a Megyek utánad, Grecsó Krisztián regényének színpadi adaptációja, de ez az otthona a 23 percnek, A csemegepultos naplójának, a Huroknak és az Irodai patkányoknak. Október 24-én a Nem baj, majd megértem-mel, a Bodor Johanna önéletrajzi regényéből készített előadással bővül a jurányis repertoárunk.

A producer azért választotta ezt a helyet, mert úgy gondolja, egy korszerű világvároshoz hozzátartozik a nyitottság, az elfogadás, az, hogy elutasítsák a kirekesztést. Fontosnak tartja, hogy a múlt szervesüljön a jelennel, és ne a múltból éljünk, hanem a jelenbe építsük be a múltunkat. „A Jurányi erre a legjobb példa, ezt valósította meg az intézmény vezetője, Kulcsár Viki. Mindenki számára örömünnep itt lenni – szögezi le az Orlai Produkció vezetője, és hozzáteszi, hogy a Budapest, Te! előadással ugyanezt célozzák. – Mi hiszünk abban, hogy Budapest egy csodálatos hely. Boldogok vagyunk, hogy itt élhetünk, de fontos számunkra, hogy ez egy nyitott, elfogadó város legyen. Ez előadás azt bizonyítja, hogy itt képes együtt élni a múlt és a jelen, de azt is megmutatja, mennyi mindent kell tennünk, hogy a jelen ugyanolyan fényes legyen, mint a múlt.”

Egy világvároshoz hozzátartozik a sokszínűség, ami nem csupán Budapest kulturális, de kulináris kínálatában is megjelenik, és az a szabadságérzet, amit a lakói szeretnének fenntartani.

Orlai Tibor nem tudná elképzelni, hogy tartósan máshol éljen. „Aki több mint hatvan évet leélt ebben a városban, nem hiszem, hogy tud másutt élni. Lehet, hogy a Covid alatt egy évre kiköltözik a nyaralójába, ahogy én is tettem, de heti két-három alkalommal mégis meg kell itt fordulni. Olyankor pedig az itt kapott impulzusoktól feltöltődöm. Budapestet az ellentmondásaival, a hibáival együtt szeretem. Ez a mi városunk, és erre mi büszkék vagyunk.”

A Budapest, Te! előadásban mintegy húsz dal hangzik el. Orlai Tibor kedvence az a medley, amelyben az Isten veled, Budapest, te édes és a Budapestmód folyik össze. Az, hogy egy hatvan-hetven évvel ezelőtti dal meg tud szólalni ennyire újszerűen 2001-ben is, számára szintén azt mutatja meg, hogy múlt és jelen egyesülhet. Épp ezért sem véletlen, hogy az előadás címében elhangzó mondatot a producer így fejezte be: „Budapest, te vagy az otthonom, és így szeretném, hogy ez örökre így maradjon.”

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Ma Budapest belvárosában maradunk: Börcsök Olivérrel a Rózsa utcába megyünk.

Börcsök Olivér 2022-ben szerzi meg színészdiplomáját, és a Budapest, Te! előadásban találkozhatnak vele először nézőink.

A Székesfehérváron felnőtt Börcsök Olivér a Rózsa utcába invitál. Nem véletlenül: itt élt nagynénje, a nemrégiben elhunyt Börcsök Enikő színművész, így Olivérnek először ez a meleg, szűk belterű, otthonos lakás jelentette Budapestet, és azóta is ezt a hangulatot keresi. Az évek alatt a Rózsa utca is megváltozott, sok régi épületet bontottak le, a helyükön új lakóházak nőttek ki a földből. Bár Olivér kifejezetten szereti a város sokszínűségét, azt, ahogy a különböző korszakokból származó építmények békében állnak egymás mellett, de jóval közelebb áll hozzá a VII. kerület egykori autentikus polgári jellege a körgangos házakkal, bennük nagy belmagasságú lakásokkal. Budapest a lakók tekintetében is sokszínű, és megvannak azok a karakterei, akik közös ismerőseinkké válnak, mondja Olivér, és mesél a bácsiról, aki a négyeshatoson magában beszél meg a biciklijén párducmintás ruhában suhanó úriemberről. És míg a Király utcai kosz, nyüzsgés és élet más várossal össze sem hasonlítható, a másik véglet, az olyan zöldfelületek, mint a Rózsa utcában levő Szenes Hanna park, pedig egy fokkal élhetőbbé teszi Budapestet.

Egyetemistaként, hasonlóan társaihoz, ő is leginkább a „Bermuda-háromszögben”, azaz a Vas utca, Rákóczi út (az SZFE épületei) és a Roni ABC által határolt területen mozgott, így a főváros igazi felfedezésére nem volt ideje. Ám így is érzékelhette, Budapest mennyire multikulturális város, és azt, hogy „itt minden fellelhető. Bármilyen igény fogalmazódjon meg benned, már biztosan nyílt rá egy hely”, teszi hozzá.

Rengeteg slágert írtak az elmúlt száz évben Budapestről, ezek közül mintegy húsz hangzik el az előadásban. Olivérnek kedvence, az Akkezdet Phiaitól a Budapestmód, amit Nagy Dániel Viktorral adnak elő. Ha pedig előadáson kívüli dalt kell említeni, akkor a Teljesség felé, Szabó Benedek és a Galaxisok száma sűríti neki a város életérzését.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Ma Budapest belvárosában maradunk: Rohonyi Barnabással a Vas utcába megyünk.

Rohonyi Barnabás idén kapta meg színészdiplomáját, nézőink már láthatták őt a Kaktuszvirág és a Válaszfalak című előadásainkban.

Élete legjobb és legrosszabb munkáitól a legjobb és legrosszabb bulikig rengeteg élmény köti ide Barnabást, hiszen az elmúlt öt évet Pelsőczy Réka és Rába Roland tanítványaként nem csupán e falak között, de gyakorlatilag ebben az utcában töltötte. „Amikor beléptem, azt éreztem, részévé válok a tradíciónak. Egy nagyon magasröptű és nagyon mélyenszántó közösség tagjává, és megtisztelve éreztem magamat – emlékszik vissza az első pillanatokra. – Itt tanultam a szakmát, a tanáraimnak köszönhetem mindazt, amit most tudok, és azt is, ami már bennem van, de még nem ért meg. Az a legfontosabb, amit a mestereimtől és az osztálytársaimtól kaptam.” Az évek alatt érezte, hogy az épületnek és az utcának lelke van, és úgy fogalmaz, hogy az utóbbi időszak eseményei, a modellváltás és annak következményei mintha ezt a lelket vették volna el. „Szomorú leszek, amikor itt sétálok el, és már inkább nem nézek be az utcába” – jegyzi meg. Barnabás az elmúlt éveket a város közepén töltötte, de nem csupán ezért vágyik a zöldbe: az tanulmányok befejezése és az egyetemet érintő átalakulás lezárta életének egy szakaszát.

Rengeteg dalt írtak az elmúlt száz évben Budapestről, ezek közül mintegy húsz hangzik el az előadásban. Barnabás szerint dallamvilágukban, mondanivalójukban egytől egyik önazonosak, magas színvonalúak már csak ezért is várja, hogy színpadra lépjen a Belvárosi Színházban.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Takács Zalán az Orczy kertbe invitálja önöket.

Takács Zalán nem ismeretlen művész az Orlai Produkciós Iroda nézői számára: a Száll a kakukk fészkére és a Vadméz című előadásainkból ismerhetik. A prózai produkciók után a Budapest, Te!-ben ének- és tánctudását is megcsillogtatja a színművész, akinek az életében az Orczy kert fontos szerepet játszik. „Születésem óta itt lakom a szomszédban. Édesanyám itt tologatott engem délutánonként, gyerekkoromban itt játszottam sokat, tinédzserként itt bandáztunk suli után, és most meg nagyon szívesen járok le ” – ad magyarázatot arra a szoros kötelékre, ami őt a VIII. kerületi parkhoz fűzi. A gyerekeknek kedves vurstlival, vidámparkokból ismerős játékokkal rengeteg rendezvény zajlott az Orczy kertben, sőt egy Zalánnak emlékezetes Fekete Vonat-koncert is. Azóta sokat változott a hely. Lett kalandpark, az egyetemi beruházásnak köszönhetően infrastrukturális fejlesztések történtek, a gyerekeknek pedig kalandpark épült, de az árnyas fákkal és napsütötte rétekkel, sőt saját tóval is rendelkező Orczy kert megmaradt közparknak.

„Szükségem van a pezsgésre, abszolút városi ember vagyok – mondja Takács Zalán, de nem fejezi be a gondolatot. – Pont ezért iszonyatosan jó, hogy hozzám és a belvároshoz is ennyire közel van egy ilyen park. Ez a VIII-IX. kerület szíve.” A járvány miatti veszélyhelyzet alatt a város zöld terei családi, baráti találkozóhellyé váltak – Gombó Viola és Kálmán Eszter is mesélt erről sorozatunkban –, és nem volt ez más Zalán számára sem. „A néhány hónapos unokahúgomat itt locsoltam meg életében először húsvétkor” – emlékezett vissza.

Zalán nem titkolja, nagyon szereti Budapestet, különösen a főváros kínálta kulturális lehetőségeket, a színházakat, a mozikat, a koncerthelyszíneket. Ezek teszik számára is Budapestet különlegessé, és nem lenne szabad ezt a sokszínűséget veszni hagyni. Még nem merült föl benne, hogy elköltözzön innen – a fiatal színművész azzal kapcsolatban megengedőbben nyilatkozik, hogy mi lesz később –, de úgy véli, csak egy nagyobb városért tudná elhagyni.

Mint az előadás minden alkotója, Takács Zalán is megkapta a feladatot, hogy a Budapest, Te… kezdetű mondatot fejezze be. A teljesítés azért volt kihívás, mert ahogy megjegyezte, mindig másképp tudná folytatni. Legfrissebb megoldása így hangzik: „Budapest, Te! – egy remek előadás, amire mindenki jöjjön el!”

Első bemutatónk az évadban az Amy világa, David Hare darabja, amelyet a londoni West Enden és a New York-i Broadwayn is sokszorosan díjaztak. A történet az anya-lánya kapcsolatok összetettségéről, az önfeláldozó szeretetről, a felnőtté válásról és a művészlét nehézségeiről is szól. Amy szerepében Gombó Violát láthatják.

Mennyire készülsz előre egy olvasópróbára?

Nem szoktam külön felkészülni a darabból, mert szeretem, ha van egy első, ösztönös ráérzésem a karakterre, a történetre, a boncolgatást csak utána kezdem el magamban és a rendezővel együtt. Az mindig izgalmas, amikor először hallja az ember a kollégák hangján a szöveget, de arra is van példa, hogy a rendezőtől halljuk először az anyagot. Ez utóbbinak az az előnye, hogy ő a hangsúlyaival külön elemzés nélkül is értelmezi a figurát. Az Amy világánál az igazsághoz hozzátartozik, hogy Orlai Tibor elküldte a szöveg egy korábbi verzióját, és láthattam, hogyan alakult a darab, hogyan lett tempójában egy picit maibb.

Először dolgoztál Valló Péterrel. Milyen volt ez a találkozás és a munkafolyamat?

Azt nem tudom, hogy általában mennyi asztali próbát tart, tehát még nem a díszletben, hanem csak példánnyal a kézben, csak a szövegből kiindulva elemez. Valószínűleg az intenzív próbafolyamat miatt is nagyon hamar a térben kezdtünk dolgozni. Meg-megállította a jeleneteket, és közben nagyon részletes elemzést adott a helyzetről, a karakterről. Emiatt nem voltak rövidek a próbák, de nagyon mélyre mentek. Izgalmas és tanulságos volt megtapasztalni ezt a munkamódszert.

Milyen ez az Amy? A te személyiségedhez képest milyen az övé, mennyire áll közel vagy távol hozzád a karaktere?

Nagyon szeretek minél változatosabb karaktereket játszani, és szerencsés vagyok, mert a Hurok Beájától Amyn át egészen a Budapest, Te!-ig, ahol a számomra teljesen új zenés műfajban próbálhattam ki magam, az Orlai-előadásokban sokféle szerepben és történetben tudom megmutatni magam. Az én érzelemvilágom és gondolataim állnak mindegyik szerep mögött, de a történeteik nagyon másak.

Amy a színésznő édesanyjával és az apai nagymamájával nőtt föl, mindkettejükkel szeretetteli a kapcsolata. Festőművész édesapját gyerekkorában veszítette el, és ez a hiány az anyjára volt hatással. Az anya impulzív, kritikus, és úgy gondolja, pontosan tudja, mi vagy ki a jó a lányának. Nyilván érzi a sémákat, színészként meg aztán különösen jó emberismerő, de ha tanácsot ad, mindig magából indul ki. A visszahúzódásban, a csöndességben az apjára hasonlíthat Amy, azt képzelem, egy festőre ezek a tulajdonságok inkább jellemzőek. Amynek egyetlen vágya van: az, hogy az anyját és a szerelmét, a számára legfontosabb két embert, akik az első pillanattól kezdve nem szimpatizálnak, megbékítsen egymással. Személyiségéből fakadóan alapvetően a harmóniára törekszik, és mindenkit támogat a céljai, az álmai elérésében. Szeret a háttérbe vonulni, ami teljesen ellentétes az anyja vibráló egyéniségével. Amynek mindennél fontosabb a család, ezért küzd kitartóan, megy bele akár rossz kompromisszumokba, és próbál minden konfliktust elsimítani. Azt is nagyon szeretné, hogy Dominic, a barátja, későbbi férje sikereket érjen el, ezért igazi supporter alkatként folyamatosan boostolja Dominic egóját. Egyéniségéből fakadóan ezt ő nem áldozatként éli meg, de tény, hogy jóval többet tesz bele a kapcsolatba, amiben gyakorlatilag teljesen „elfogy”, érzelmileg, mentálisan teljesen lemerül.

Hogy mennyire hasonlít rám? Annyiban, hogy mint minden nőben, bennem is él egy ilyen támogató, és én is tudok meríteni a saját vagy körülöttem levők anya-lánya kapcsolataiból.

A történet Amy húszas éveinek az elején kezdődik, és 16 évet ölel fel. Lehet két óra alatt ennyit öregedni?

Lehet, de nem feltétlenül őszítéshez vagy rajzolt ráncokhoz hasonló külsőségek segítségével, hanem testtartással, lassabb beszédtempóval, tompább hangszínnel. Az öregedés nem idő, hanem inkább lelki állapot kérdése. Amyben sem az évek múlása idézi elő az öregedést, a katatón, bomlott állapotba kerülést. Ez akkor történik meg, szinte egyetlen pillanatban alatt, amikor ráeszmél, romokban az élete, és nem sikerül megmenteni a házasságát.

Judy színésznő, Dominic filmkritikus, tévés műsorvezető, majd filmrendezőként eléri azt, amit szeretne. Kettejük között nemcsak privát konfliktus van, hanem szakmai ügyekben is egymásnak feszülnek. A fiú szerint a színház idejétmúlt, a fiatalokat nem érdekli, a tévé a jelen és a jövő. Ez a szembeállítás szerinted ma hogyan érvényes?

Inkább metaforikusan, mint konkrétan, hiszen a darabot 1997-ben mutatták be, és akkor valóban ezek voltak az érvényes kérdések. Ma is két világ áll szemben egymással, de már nem az merül föl, hogy színház vagy a televízió, hanem az, hogy színház, televízió vagy TikTok, élő vagy online színház, televízió vagy streaming platformok. Lényegét tekintve azonban ugyanarról az értékrendbeli összeütközésről van szó. A klasszikus értékek helyéről, a jelenidejűség fontosságáról, arról, hogy műfajtól vagy platformtól függetlenül mindegyikben megtalálhatjuk a minőséget, de ehhez az algoritmusokon túl sokkal fontosabb az ember ízlése, saját belső szűrője.

Ebben a konfliktusban Amy, aki egy könyvkiadónál dolgozik, hogyan foglal állást?

Ő nem az egyiket vagy a másikat választja, hanem mindkét világot elfogadja, mindkettőben megtalálja azt, ami értékes. Egyetlen dolgot akar: azt, hogy ez a két ember szeresse egymást.

És te mit gondolsz erről?

Én sem hiszek a kizárólagosságban. Azok után, hogy hónapokig nem tudtunk találkozni, és így beülni egy sötét terembe, hogy az emberek akár a színpadon, akár a filmvásznon teljesen idegeneket nézzenek, akik egy történetet eljátszanak… Teljesen megértem, ha valaki a színház helyett más kikapcsolódási formát választ. És lehet ennek az anyagitól a szocializációsig sok más oka.

Judy tapasztalatain, a vele történteken keresztül a színházi munkáról, később a tévés forgatásokról is nagyon sarkos állítások hangzanak el. A kollegialitás nem létezik, a színésznők sorsa többek közt azért is nehéz, mert nem írnak jó szerepeket a nőknek, a tévésorozatokban közreműködőkből gyakran hiányzik az alázat. Ebből bármi érvényes ma?

Nagy női szerepek vannak idősebb korú színésznőknek is, inkább azt mondanám, amit Zsótér jegyzett meg egyszer nekünk egy órán, hogy vannak olyan életkorok, amikor kevesebb a jó szerep. Azt hiszem, ami a darabban a színházról állításként vagy véleményként hangzik el, kicsit sztereotip és túlzó.

Judy mindenre szórja a pénzt, Londonból a vidéki otthonába minden alkalommal taxizik, és egyáltalán nem törődik a pénzügyeivel, ezért gyakorlatilag örökre eladósodik. Olyan, mintha egy Csehov-drámából lépett volna ki. Dívaként viselkedik a mindennapokban, ami talán még a 90-es évek végén jellemző volt, de ma már egyáltalán nem divat az a fajta domináns jelenlét. Ennek valószínűleg az az oka, hogy nemcsak a színészlét, hanem a társadalom is megváltozott. Ma már az Insta-celebek és az influenszerek dominálják a médiát. Egyszerűen másfajta jelenlét az övéké, mert folyamatosan változik a világ. Most itt jár, és a mai kor színészeinek függetlenül attól, hol élnek, ehhez a helyzethez kell idomulni, vagy vállaltan ellene menni.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Nagy Dániel Viktor a Péterhalmi erdőbe invitálja önöket.

Nagy Dániel Viktor számos sikerprodukciónk közreműködője. Jelenleg olyan előadásokban mutatja meg sokodalúságát, mint a Férjek és feleségek, a Hamis hang, a Hogy szeret a másik, a Hurok, a Szemünk fénye vagy a Válaszfalak.

Nagy Dániel Viktor számára Budapest és a budapesti történetek különösen sokat jelentenek, hiszen a 100 szóban a város című előadásban rendszeresen „páros standupol” Szilágyi Csengével. Az évek óta kiírt azonos című pályázatra született szövegekből egyébként a Budapest, Te!-ban is elhangzik néhány. A művész lokálpatriótának tartja magát, szereti Budapest sokféleségét, de azt vallja, egy helynek számára nem önmagában van jelentősége, hanem azokkal az érzésekkel együtt, amelyek oda kötnek. „A múltam, az emberek, az élmények, a munkám határozzák meg a Budapesthez kötődésemet. A hangsúly a helyekről és a pörgésről átkerült a pillanat megélésének minőségére.”

Nagy Dániel Viktor a Pestszentimre és Pestszentlőrinc közötti Péterhalmi erdőt választotta, ami a nyári forgatási napon legszebb zöld pompában ragyogott. A színművész ide szokott járni futni, kutyát sétáltatni. Egy előadóművész számára fontos az elvonulás is, az az intim idő, amikor befelé figyelhet. A Péterhalmi erdőben ezt a nyugalmat lehet megtalálni, ide elvonulhat a munka és a világ zajától. „Három-négy éve költöztem ki a városból. Már egyáltalán nem érzem a magaménak azt a nyüzsgést, azt a rengeteg embert. Nem az a pörgés jellemző már az életemre – árulta el, és hozzátette, egy bizonyos életkor után egyszerűen megváltozik az ember ritmusa, mást igényel. – Itt minden megvan, de mégis nagyon szellős ez a környék.”

A főváros számtalan nagy sláger ihletője, a Budapest, Te! előadásban az elmúlt száz terméséből válogatva 19 dal hangzik el. Bár a színművész szereti az elsőként elhangzó PASO-dalt is, annak sokszólamúsága és a tömör fogalmazása miatt, de igazi kedvence a finálé Máté Péter-szerzeménye, A fény városa, amit ő énekel. „Rám is nagyon nagy hatással volt a dal, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, a nézőkre is, hiszen arról van szó benne, hogy milyen jó lesz majd egyszer itt, a fények városában élni, és ezt mi teremtjük meg. Kicsit keserű, de mégis közösséget kovácsoló dal.”

Nagy Dániel Viktor egyébként maga is ír dalokat, Wigama Lekko nevű csapatával készítette el az OtthonPontBudapest című számot. Az előadásban nem szerepel, de Oláh Ibolya Magyarországának Tereskova-féle átdolgozása közel áll a szívéhez, mert a szöveg tartalmazza azt a sok fájdalmas és igaz dolgot, amit a várossal és az országgal kapcsolatban érez.

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Radnay Csilla a XI. kerületbe, a Feneketlen-tó két partjára invitálja önöket.

Az Orlai Produkciós Iroda nézői Radnay Csillát a Férjek és feleségek című előadásunkban láthatják, korábban pedig játszott a Hairben és A Furában is.

A Budapest, Te!-re jellemző az az egyedülálló pesti humor, amit Csilla szerint más városban nem találnánk meg, ehhez azonban kellenek az örömeink, a bánataink, az a világlátás, amiből a keserédes hangulat táplálkozik. Ezt a hangulatot az előadásban elhangzó Cseh Tamás-dal, az Aluljáróérzés is tökéletesen elkapja, amit Csilla a számára legkedvesebbnek említ.

„Ide születtem – kezdi a történetet. – A Kosztolányi téren nőttem fel, a nagyiék pedig a Villányi úton laktak.” Csilla életében éppen ezért a Feneketlen-tó olyan adottság, ami volt, van, lesz, jelenti ki megfellebezhetetlenül. Fontos határterületnek is számított, hiszen ez választotta mindennapok és a kevésbé mindennapok világát, otthonról a nagyszülőkhöz sétálni és tőlük hazamenni a Feneketlen-tó mellett képletesen az átkelést jelentette.

Csilla teljesen autentikusan tud beszámolni a tó körüli változásairól. Ma már van itt futópálya, szabadtéri edzésre alkalmas eszközök, és ami mi teniszpálya, az ő gyerekkorában telente korcsolyapályaként üzemelt. A fák pedig az évek alatt nagyobbak lettek, ami a tó környékét sokkal romantikusabbá tette. „Ez a tó lehetne máshol is, hiszen csak egy tó – mondja, majd gyorsan hozzáteszi, hogy mégsem, ez a tó csak itt lehet. – Az emberek életét végigkíséri, akik itt róják a köreiket. Ez a miénk.”

A Duna által idehordott agyagot használták a környékbeli téglagyárak, a kitermelés közben pedig feltört a talajvíz, így jött létre a tó, meséli Csilla, akitől megtudjuk, hogy a Feneketlen-tóhoz sok történet fűződik. Már a neve is, a feneketlen egy népmesei jelző, jegyzi meg, és a 20. század elejéről tragikus kimenetelű történeteket említ, a későbbi időkből pedig az idősebb ittlakók emlékezetében ma is élénken élő beragadt munkagépeket.

De Csillát valami egészen más dolog foglalkoztatja a tó kapcsán. „Számomra az a legnagyobb titok, hogy hova lett az a fekete kiskacsa, amit én etettem. Valószínűleg ma már sehol nincs, de sokáig kerestem gyerekkoromban.”

Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Bodor Johanna koreográfus ma a Gellért térre invitálja önöket.

Bodor Johanna szerte az országban, prózai és zenés előadásokban egyaránt dolgozik. Mindig izgalmas, az alapanyaghoz és ami szintén nagyon fontos: az adott előadóhoz, színészhez vagy táncoshoz tökéletesen passzoló, a műből és a művészből kiinduló mozgásvilágot álmodik színpadra. Nem csupán koreografál, de táncművészként és prózai produkciókban is találkozhatunk nevével a színlapokon. Nagy örömünkre szeptember 24-én új „kategóriával” bővülhet ez a sor, ugyanis ezen a napon mutatjuk be nagy sikerű, Nem baj, majd megértem című önéletrajzi regényéből készült előadásunkat. Ezt követi a Budapest, Te! szeptember 30-án, amelyhez Johanna a rendező, Pelsőczy Réka alkotótársaként készített koreográfiákat.

„Ez életem második felének a helyszíne. Már vannak ide kapcsolódó emlékeim, nagyon sok barátom, sokat dolgoztam itt, és örülök annak, hogy itthon érzem magam” – foglalja össze a Budapesthez fűződő viszonyát Bodor Johanna, aki a város fölé invitál, a Gellért-hegy egy kilátópontjára. Innen egyedülálló majdnem-körpanoráma tárul elénk. Látjuk a Gellért teret, a Műegyetemet, ahol A másik ember című filmet forgatták, ami Johanna az első magyarországi filmes munkája volt. Alattunk a Duna, afölött a Szabadság híd, amit nem csupán a formája, de a neve miatt is különösen szeret. A hídon túl pedig ott a Fővám tér, a Vásárcsarnok és a Bálna… „Annyira gyönyörű Budapestnek ez a szakasza a Műegyemtől a Lánchídig, hogy bármikor erre járok, mindig elfelejtem, hogy itt lakom. Egyszerűen szerelmese vagyok ennek a zónának” – fogalmaz vallomásosan Johanna.

Visszaemlékezve arra, hogy milyen volt, amikor először Budapestre érkezett, elmondja, rémülten és nagy tisztelettel figyelte a várost, ugyanakkor sokkal gyermekibb módon örült mindennek: „Az, hogy milyen egy épület, hogy néz ki a környezet, az emberek hogyan szállnak föl a villamosra, vagy hogy megfoghatom azt a korlátot a Szabadság hídon, mind más értéket kapott attól, hogy nekem akkor ez volt a szabadság.” Mint egykori balettnövendék, egy egészen különleges, a Gellért-hegybe vájt épületre, az Állami Balettintézet valamikori kollégiumára is felhívja a figyelmet, ami a Sziklatemplom és az Erzsébet híd közötti szakaszon található. „Olyan, mint egy kicsi várrészlet. Amikor először voltam Budapesten, azt képzeltem, apácák laknak ott. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy a balettintézetisek laknak ott, de nagyon jól állt neki. Azt mesélték, nagyon kicsik voltak a szobák, de szerettek itt lakni.” Bár ő maga nem lakott itt, mondja, el tudja képzelni, hogy ez a látvány micsoda örömet jelenthetett annak, aki kinézett az ablakokon.

„Ha turistaként érkeznék ide, legalább két hét kellene, hogy fölfedezzem az arcait” – szögezi le. Johanna számára Budapest az a város, ahol sokféle impulzus éri az embert, mert van víz, hegy, az elittől a panelen át a nyolcadik kerületi hangulatig színes a skála. „Nem tudom elképzelni, hogy bárhol máshol ugyanezt a helyszínt ugyanezekkel az adottságokkal megkaphatnám. Speciális az építészete, a hangulata, ebben a zónában nem érzem azt a depressziót, ami esetleg mostanában beárnyékolhatja a hétköznapjainkat. Imádom, hogy bicikliznek, sétálnak, futnak, ahogy a turisták fotózzák egymást és a várost. Egyszerűen káprázatos. Amikor más városban járok, és ilyen értékeket látok, nagyon örülök. De ezt a fajta boldogságot, amit itt látok, csak itt tudom elképzelni.” Johanna számára fontos, hogy vigyázzunk erre a környezetre, az épületekre, hogy óvjuk és megőrizzük azokat a kincseket, amiket örököltünk. Ezeket nemcsak mi, itt élők látjuk, hanem az ide utazó külföldiek is, ezért tartaná elengedhetetlennek, hogy akik kíváncsiak, többnyelvű táblákról ismerjék meg a turisták ezeket a helyeket, történeteket.

A Budapest, Te! című előadásban húsznál több dal hangzik el. Ezek közül A pesti polgárt említi kedvenceként. „Nagyon jó a szövege, a zenéje, nagyon szereti a társulat, és koreográfusként boldogan dolgoztam ezzel a dallal.”