„Ínycsiklandó illat lengi be a nézőteret"
2025. 09. 12.

„Ínycsiklandó illat lengi be a nézőteret"

Szuvidált szenvedélyek című előadásunk szereplőit arra kértük, meséljenek az általuk játszott karakter viszonyáról egy-egy fogalomhoz. Mike - Pataki Ferenc válaszolt először.

- Hogyan viszonyul az általad játszott Mike a BARÁTSÁG-hoz? 

- Nagyon vártam ezt a munkát! Király Attilával, akivel itt egymás barátait alakítjuk, közel harminc éve ismerjük egymást, sokszor dolgoztunk együtt, színházon kívül is összekötnek minket közös élmények, tehát van köztünk egyfajta régi barátság. A darabbeli karaktereink persze egészen másképpen barátok, Harry a művészlélek - zseniális alkotó séfként -, Mike pedig, akit én játszom, két lábbal a földön jár, és minden vagyonát belerakta a közös álmukba, az étterembe. Különböző habitusuk kiegészíti egymást; feszültségeik, vitáik is viszik előre a közös ügyet. 
 
- Mike hasonlít rád, az igazi Pataki Ferencre?  
 
- Színészként elsősorban természetesen alkotó vagyok - de bennem is erős sokszor a racionalitás, figyelnem is kellett erre a pályám elején, hogy ne próbáljam magam túlságosan kontrollálni. 
 
- Kiknek ajánlod leginkább ezt a történetet? 
 
- Bárkinek, de különösen azoknak, akik velünk együtt szeretnének részesei lenni egy speciális színházi műfaj, a gasztroszínház élményének, ahol a vizualitás és a hangzás mellett a színpadi konyhában készülő ételek ínycsiklandó illata lengi be a nézőteret.