Kerekes Éva: „Mindig lehet találni közös pontot”
2023. 01. 05.

Kerekes Éva: „Mindig lehet találni közös pontot”

A Mezítláb a parkban január 7-i bemutatója előtt következzen néhány miniinterjú az alkotókkal! Mai interjúalanyunk Kerekes Éva, aki Mrs Banks szerepében látható.

Miért élvezetes próbálni a Mezítláb a parkban-t?

Örülök, hogy találkoztam három olyan kollégával, akikkel eddig még nem dolgoztam. Gergővel mint színésszel sem, Lilivel, Barnival pedig nem ismertük még egymást. Az, hogy egymás számára újak vagyunk, alapvetően egy jó lehetőség. És azért is jó próbálni, amiért színészek vagyunk: mindig lehet találni egy olyan közös pontot egymásban, illetve a szerepben, ami által a tapasztalatainkból, vágyainkból, örömeinkből, szomorúságainkból valamit továbbadhatunk egymásnak és a nézőknek.

Miben hasonlít rád a mama, Mrs Banks karaktere, és van-e olyan tulajdonsága, amiben nagyon távol áll tőled?

Talán nem is a személyisége húzott be, ezért nem is a tulajdonságaiban keresném a közös pontokat, inkább az élethelyzetben. Abban a pillanatban, amikor a gyerekek teljesen önállóvá válnak, felnőttként lépnek ki az addigi otthonból, elkezdik élni a saját életüket, és az anyaszerep hirtelen elveszíti a jelentését. Az, ahogyan anyaként ezzel szembe kell néznünk, és meg kell próbálunk választ találni arra a kérdésre, mik, kik is vagyunk mi enélkül. Jó esetben az ember ráeszmél, hogy nem szabad ebbe a szerepbe kapaszkodni, és képes átépni egy új „dimenzióba”, ahol megtalálja mindazt, amit addig félretett, amiket a gyerek mögé helyezett, és teljessé tudja tenni az életét.

Ez a színdarab többek között azért nagyon jó, mert az írótól mindenki kap arra módot, hogy rálásson magára, belássa a saját szűklátókörűségét, és ezzel nem csak magát, de a környezetét, a hozzátartozóit is jobbá teheti. Ez színészileg és emberileg is jó lehetőség, amit nem lehet, de nem is érdemes különválasztani.

Előadás-időpontok és jegyvásárlás