1953. október 2-án hunyt el Szép Ernő. Decemberi bemutatónk, a Lila Akác Lokál az ő regénye-darabja nyomán készül, író-rendezője pedig a kétszeres Szép Ernő-díjas Tasnádi István, akit egy személyes vallomásra kértünk a szerző és a mű kapcsán.
Nagyjából száz éve, 1919-ben jelent meg a Pesti Naplóban, folytatásokban Szép Ernő regénye, a Lila akác. A közönség tetszéssel fogadta a romantikus toposztól fanyar humorral eltávolodó szerelmi történetet, mire Bárdos Artúr felkérte a szerzőt, hogy írjon belőle színházi változatot a Renaissance Színház számára. A kézirat, a Lila akácz (így cz-vel) már 1921-ben elkészült, ám újabb két évet kellett várni, hogy színpadra jusson a kor ünnepelt sztárjai, Törzs Jenő és Ilosvay Rózsi főszereplésével. A színdarab erősen leegyszerűsíti a regény cselekményét, a karakterek kevésbé kidolgozottak, és bár a szerelmi jelenetek bája és humora ezúttal is lehengerlő, a prózai mű sokszólamú kompozíciója egy édes-bús melódiára redukálódott.
Szép Ernő utóbb így írt erről:
„Én nem követeltem ezzel a szereppel Törzs Jenőtől mindent, amit az ő színészete tud, az operaénekestől sanzont kértem, az orgonai Vox Humana-tól csak egy gyönge crescendót meg egy könnyű, bánatos akkordot, a számtalan és határtalan Embertől egy olcsó és ephemer alakot, a divatos úri fiút, egy hóbortot, egy fájdalmas csuklást...” Ezen az önkritikus szerzői vallomáson felbátorodva huszonöt éve egyszer már nekiveselkedtem, hogy a Bárka Színház számára átírjam a darabot. Az inkább regényadaptáció volt, most azonban, hogy már szabadabban hozzányúlhattam a szöveghez, társszerzőnek szegődtem és a mind a mai napig csodálatosan működő jelenetek köré írtam egy mai történetet, ami ironikusan idézi meg a két háború közötti polgári korszak teátrális beszédmódját.
Régóta tanítok drámatörténetet, és meglepve tapasztalom, hogy míg húsz éve a frissen érettségizett diákok még ismerték Heltai Jenő, Szomory Dezső vagy épp Szép Ernő nevét, a mostaniak legfeljebb Molnár Ferenc néhány művét tudják felsorolni. Pedig csak száz éve volt! És ami ennél is fontosabb, bár száz éve volt, ezeknek a szerzőknek még mindig lenne érvényes közlendőjük a mai ember számára, méghozzá szellemes-játékos-hajlékony-gyönyörű magyar nyelven. Az is igaz, hogy sokminden megkopott bennük, néha túlírtak, ami megnehezíti az olvasást, kissé furcsák a burjánzó jelzős szerkezetek és sok esetben nem működnek a korabeli referenciák. Azt hiszem, eredeti formájában a Lila akác ma már nem működne egy fiatal néző számára, miközben bizonyos jelenetei, főleg a szerelmi kettősök mind a mai napig elvarázsolnak bárkit. Szóval átiratom célja egyfajta leletmentés, megtartani és kiemelni az elkorhadt szerkezetből a halhatatlan jeleneteket és belehelyezni egy olyan mai narratív keretbe, amitől ezek újra eredeti fényükben ragyoghatnak. A halhatatlanságot nem adják ingyen, és mivel Szép Ernő már nem tud tenni érte, az utókornak kell dolgozni rajta. Hogy legalább ma, halála napjának évfordulóján jó szívvel el tudjuk mondani: Szép Ernő halhatatlan.
Tasnádi István
(kétszeres Szép Ernő-díjas)
2024. 10. 02.
Jegyek a Lila Akác Lokálra itt
