Dante Alighieri

Dante: Pokol

Bemutató: 2021. 11. 03.
Az előadás hossza: 1 óra 10 perc (szünet nélkül)

Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár a mi kortársaink is lehetnének. A kalandos történet különböző mozzanataihoz mindenki más-más asszociációkat társít aszerint, hogy kinek-kinek mit jelent a Pokol a 20-21. században.

Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot. Fordítása megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz: attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató.

Az előadás tantermi változatához rendhagyó irodalomóra és foglalkozás kapcsolódik.

Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása

Az előadás a budapesti Olasz Kultúrintézet támogatásával jött létre.

 

2023-ban a tatabányai MOST Feszten a szakmai zsűri döntése alapján Gyabronka József a legjobb színészi alakítás különdíját nyerte el.

Előadás-időpontok

Kontrapont
2024.05.10. (19:00)

Szereplők

Stáb

Fordító
Az előadást létrehozta
Az előadást létrehozta

Fotók / videók