Andrews Sisters, a ’40-50-es évek legendás amerikai női énektriója. Bandy lányok, a kis magyar valóság napjainkban. Parti Nagy Lajos szövegével, Ascher Tamás rendezésében Hernádi Judit és Udvaros Dorottya júniustól a Belvárosi Színházban játssza el két nő történetét, akik a Ki? Mit? Tud?-os sikereik után most újra színpadra lépnek.
- Körülbelül egy éve mondtad, hogy készültök valamire Hernádi Judittal, csak még nem tudtad, hogy mi lesz az. Hogy lett ebből Bandy lányok?
- Furcsa, de Jucival soha, sehol nem dolgoztunk még együtt, és egyszer, amikor valahol ketten énekeltünk, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy csináljunk valamit közösen. Persze fogalmunk sem volt, hogy mit. Nem találtunk darabot, aztán végül mégis, de ahhoz meg nem volt rendező… Teljesen véletlenül a kezembe akadt egy Andrews Sisters lemez, anyukám kedvenc dala volt tőlük a Begin The Beguine, gyerekkoromban sokat hallgattam. Azonnal az jutott eszembe, hogy ezekből kellene valamit csinálni. És most, néhány hónappal később ott tartunk, hogy itt ült az olvasópróbán egy komplett stáb. Bámulatos, hogy milyen emberekkel fogunk dolgozni, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen csapat jön össze. Nem mellékesen, születik egy új darab, ami kettőnkre készül, felhasználva, kihasználva azt, hogy mi milyenek vagyunk, mi az, amit tudunk az életről.
- Parti Nagy Lajos írja a darabot, ő fordította a dalszövegeket is. Evidens volt, hogy őt kéritek meg erre?
- Nem nagyon volt vetélytársa. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy ki írhatott volna még ennyire szellemes dalszövegeket. Inkább az volt a kérdéses, hogy beférünk-e az idejébe.
- A dalok adják a darab gerincét, azok köré kellett szövegeket, sztorit írni. Ez hogy alakult?
- Amikor fölbukkant az ötlet, végighallgattam 140 Andrews Sisters dalt, és egy füzetbe mindegyikről fölírtam néhány szót. Rengeteg vicces dolog van ezekben a dalokban, zeneileg és szövegileg is. És elképesztő, hogy milyen virtuózan éneklik őket. Az első körben 49 dalt adtam oda Parti Nagynak, azzal, hogy bármelyik dalt választhatja, amiről beugrik valami. A sztori alapját az adta, hogy az Andrews Sisters háromtagú volt, mi meg csak ketten vagyunk. Ebből alakult, hogy amíg várjuk a harmadik, soha meg nem érkező tagot, addig elkezdünk próbálni az esti fellépésre. Lajos megkérdezte, hogy mit szeretnénk játszani, miben gondolkozzon. Nekem nem volt se kérésem, se elvárásom. Nem akartam, hogy írjon nekem egy szerepet, ez soha nem érdekelt.
Mindig az érdekelt, hogy akikkel együtt dolgozom, bízom és hiszek bennük, nekik mi jut eszükbe az anyagról, rólam. Én nem szeretem elképzelni magam valamilyennek. Vagyis: elképzelem magam, de nem vagyok benne biztos, hogy ebben igazam van.
- Ugyan még nem végleges a szöveg, de az már látszik, hogy ezek a párbeszédek inkább replikák, sztorik, nincs mögöttük klasszikus értelemben vett fejlődés. A történet valós idejű: két nő ül egy művház dísztermében, és a zenekari próba közben beszélgetnek.
- A múltunkat feszegetjük, ily módon történik fejlődés. Hogy ki volt az a csaj, akiből az lett, akit éppen látunk, mi minden rakódott rá az évek alatt, miket veszített el, miket adott föl. Egy ember életében a keserűbb tapasztalatok vannak túlsúlyban, sokkal több a küzdelem, a harc; a boldog pillanatok kevesebbek, de kitüntetettebbek. Nincs olyan ember, aki folyamatos sikerekről számolna be. Mindenki állandóan a kudarcaival próbál megbirkózni. Kérdés, hogy az ember ezeket hogyan tudja megélni, átélni, feldolgozni, és mennyire engedi magát begyűrni, alátemetni. Átmenetileg padlóra küldhet valami, de muszáj, hogy legyen erőm, hogy a következő tavasszal megint kidugjam a fejem, és elkezdjek virágba borulni. Itt két középkorú nőről van szó, és egyelőre az érdekel a legjobban, hogy a végén hogyan tudnak megjelenni a régi Bandy lányok. Amikor levetve minden derékfájást, lábfájást, félelmet, egyszer csak kivirulnak, és ott állnak, valamikori önmaguk, akik még csak a lehetőségeket látták a világban, és azt gondolták, hogy velük minden szép meg fog történni.
- Az olvasópróbán Ascher sűrűn jegyzetelte a példányába a civil mondataitokat. Néhányra már azt is mondta: ez maradjon. Nem áll fönn annak a veszélye, hogy „Dorka és Juci” legyen a színpadon, ne pedig Sophie és Angéla?
- Ezt sem Lajos, sem Tamás nem fogja engedni. Egy pillanatnyi kétely sincs bennem, hogy Tamás ebből annyit fog használni, amennyi oda kell.
- Elég jól nyomtátok már a dalokat. Mióta próbáljátok?
- Lassan három hete. Nekem most kimaradt egy kicsi, mert volt egy koncertem a Müpában, és arra készültem. De a dalok akkor is motoszkáltak bennem, éjjel ezekre ébredtem. A Dés-dalokra kellett volna koncentrálnom, de ezek mindig visszakövetelőztek. Nem tudok tőlük szabadulni.
Rick Zsófi
