Vasárnap este olyan történt a Vízi Színházban, amit én csak nagyon ritkán tapasztaltam. A nézőtéren a közel kétórás szünet nélküli előadás alatt szinte lélegzet visszafojtott csend volt. Nem volt köhögés, nem volt mocorgás. Néma csendben nézte mindenki a színpadon folyó történetet. Ez csak nagyon jó előadáson lehetséges. A vasárnapi előadás nagyon jó volt!
A Cervinus Fesztivál keretében Robert James Waller „A szív hídjai” című Orlai Produkciót láthatták a nézők, amelynek producere Orlai Tibor. Az előadást színpadra alkalmazta: Zöldi Gergely, a dramaturg Radnai Annamária volt. A rendező Novák Eszter. Nos, mindhárman kiváló munkát végeztek!
A történet egy Amerikai kisvárosban játszódik a kilencvenes években. Két testvér Michael (Chován Gábor) és húga Caroline (Szamosi Zsófia) a szülői házába érkeznek, édesanyjuk halála után, hogy elrendezzék hagyatékát, amely azonban meglepetéssel szolgál mindkettőjüknek. A temetésre vonatkozó kérés mellett, megtalálják anyjuk naplóját, amelyben egy 1965-ös eseményt ír le. Egy szerelem történetét, amely megváltoztatta életét.
Caroline és Michael a napló olvasása közben tudja meg, hogy édesanyjuk Francesca (Udvaros Dorottya), 1965-ben szerelemre lobbant, Robert Kincaid (László Zsolt) a National Geographic fotósa iránt, aki igazi világpolgárként élt, akinek nem volt szüksége senkire.
Francesca az olaszországi Bariból származik, ott ismerkedett meg férjével, aki akkor katona volt. 1965-ben fia 17, lánya 16 éves. Robert Kincaid pedig éppen Madison megye fedett hídjait fényképezi. Francesca családja négy napra elutazik, e négy nap a napló története. Francesca és Robert életének korábbi történései e négy nap felé sodorta őket…
Udvaros Dorottya a szemünk láttára változik át fáradt háziasszonyból szerelmes nővé. Ráeszmélése érzéseire, finom rezdülései, mosolya mindinkább önmagává teszi. A jelmeztervező (Zeke Edit), jól érzékeltette Francesca érzéseit, a ruháin keresztül is. Az első egy otthoni, ami fáradttá tette alakját, de ahogy érzései változtak egyre nőiesebbé vált. A szerelem beteljesüléséhez a borvörös kivágott kisestélyi telitalálat volt, amit Francesca igazi nőként viselt. Udvaros Dorottya az utolsó jelenetben, amikor felismerte, hogy nem mehet el, – mert nem teheti meg a férjével, a gyermekeivel szemben, – kétségbeesése, vívódása, beletörődése az arcára volt írva, testbeszéde elárulta szenvedését. Játéka minden pillanatban magával ragadt, elvarázsolt!
László Zsolt színpadi jelenléte egyfajta derűt, életigenlést sugárzott. A férfi, aki kalandos életet él, utazgat, amerre a munkája viszi, lakása a kocsija, megjelenése egy sharmos macho, határozott, mégis Francescával szemben kissé tétova. László Zsolt játékában is megfigyelhető a változás, a világpolgárból, szerelmes férfi lesz, aki kész felborítani egész addigi életét. A darab végén egy csüggedt férfit látunk. „Csupán egyetlen egyszer mondom, és ezt még sosem mondtam. De ez a fajta bizonyosság csak egyszer adódik az életben…” – mondta Robert Kincaid búcsúzóul. László Zsolt hangja fantasztikusan bódító, játéka varázslatos volt! Udvaros Dorottyával ketten együtt elérték azt, hogy a közönség lélegzetvisszafojtva figyelje az eseményeket. Működött az a bizonyos kémia a két színész között. A közönség elhitte – én elhittem, hogy Francescát és Robertet látom, hallom, benne éreztem magam történetben, ott voltam velük Francesca konyhájában.
Az előadás érdekessége, – a rendező érdeme – hogy Francesca gyermekei végig a színen vannak, hol ők olvasnak a naplóból, hol nézik az eseményeket. Nagyon jó ötlet volt mind Caroline és Michael színpadon maradása, mozgásuk a színpadon. A két idősík néha teljesen összemosódik, volt jelenet, amikor egymás mellett mozogtak. És nagy ötlet volt az oldalt ülő Vázsonyi János színpadi léte, aki szaxofon játékával kiegészítette az érzelmi hatást.
Caroline és Michael változása is érezhető a színpadon, Caroline, aki nem ítéli el anyját, rádöbben mennyire rossz a házassága – időt kér férjétől. Michael, aki eleinte csak indulatosan tudta kezelni anyja tetteit, lassan megbocsájt. Rádöbben arra is, hogy milyen régen mondta feleségének, hogy szereti. Szamosi Zsófia és Chován Gábor nem volt könnyű helyzetben, két igazán erős, zseniális színművész mellett kellett színpadon lenniük, de szerepükben szépen helytálltak.
„A régi álmok jó álmok voltak. Ugyan nem váltak valóra, de jó álmok voltak.” – mondta Robert Kicaid.
Az előadás több kérdést is megfogalmaz, amelyre válaszokat csak saját magunk találhatunk. Mi ér többet: a család vagy a mindent elsöprő szerelem? Gyermekeinkre milyen örökséget hagyunk, hiszen a mi példánkat követik? Jó-e, ha akár egy férfi, akár egy nő feladja teljes addigi életét?
Robert James Waller: „Madison megye hídjai” című könyve meghódította a világot, ahogyan a belőle készült film Clint Eastwood rendezésében is világsiker lett (nem véletleül). Francesca szerepét Meryl Streep, Robert Kincaid szerepét maga Clint Eastwood játszotta. Érdemes levenni a könyvet a könyvespolcról, megnézni a filmet. De ha tehetik, nézzék meg ezt a lenyűgöző előadást, biztos vagyok benne a film után sem fognak csalódni benne. Mert Udvaros Dorottya és László Zsolt ugyanolyan tökéletesen játszanak, mint amerikai kollégáik.
Az előadás után, aki VIP jegyet váltott találkozhatott az előadás szereplőivel és a Cervinus Teátrum vezetőivel, munkatársaival egy pohár pezsgő mellett. Minden VIP jegy megvásárlásával egy ifjú nézővel több ül majd a következő évad ifjúsági előadásain. Olyan gyermekek, akik szülei nem tudják megvenni a bérletet és az osztályban kell maradniuk, amíg a többiek színházban vannak. Szép és nemes kezdeményezés a Cervinus Teátrum részéről, legyenek minél többen partnerek e törekvésükben.
