Régóta vártam a bemutatót, a húzóerő természetesen Kulka János és Peter Shaffer világhírű darabja volt.
Keresztes Tamást, most először láttam színpadon (az én szégyenem, nem az ővé!) és nagyon remek volt! Eljátszotta a bohém, vagy inkább kissé infantilis, ugra-bugráló, önelégült, pimasz fiatal Mozartot, a zsenit, akinek a fejében rövid idő alatt összeálló remekműveket, csak papírra kell vetni, majd a szemünk láttára alakult át megtört és gyenge fizikumú, az apja halála után talajt vesztett emberré.. Nagyon hatásosak voltak, az “ihlető” pillanatok, amikor például anyósával való veszekedés közben halljuk, hogy a fejében már dallamok vannak – az Éj Királynőjének bosszúáriája születik meg közben.
Kulka János, pedig eddig is egyik nagy kedvencem volt és nem okozott csalódást! Természetes, hogy telt-házasok az előadásai. Ő játszotta Salierit, aki a középszert volt hivatott képviselni a darab szerint, aki felismeri, hogy Mozart zsenialitásához képest ő csak a középszerűséget “kapta” Istentől, de mégis az irigysége és intrikái ellenére, kiérződött belőle, hogy egyben lenyűgözi, tiszteli Mozart magától értetődő, Isten “adta” tehetségét.
Puskin Salieri monológjának részlete:
“De most – magam előtt bevallom –,
Most mégis irigy vagyok. Irigy; nagyon,
és sóvár irigység gyötör. Ó egek!
Hol a méltányosság, ha a tálentum,
A halhatatlan géniusz nem érdem,
Buzgó szeret, önmegtagadás,
Szorgalom, áhítat és ima zsoldja –
A dicsfény kelekótya fejre szállt le,
Mely méltatlanul kong? Ó Mozart, Mozart!”
A darab mellékszereplői is mind-mind méltó partnerei voltak a két főszereplőnek: Egri Márta. Lovas Rozi .Murányi Márta. Fodor Tamás, Kaszás Gergő és Tamási Zoltán.
Érdekes volt, hogy a darab a történet végével kezdődött, amikor az idős, örülnek tartott Salieri beismeri, hogy arzénnel megmérgezte Mozartot, irigységből, féltékenységből. Ezután aztán úgy éreztem, hogy ránk, nézőkre bízzák, hogy az elmesélt történet vajon nem csak egy örült elme kitalációja, csak fikció, vagy ez az igazság?
Így egy nap elteltével is még a hatása alatt vagyok.. Azt mondják a színház a pillanat-varázsa.. Tényleg? Hiszen az átélt élmény még napokig élénken bennem marad, sőt arra késztet, hogy egyes előadásokat (ezt is!) újranézzek.
A hazafelé úton természetesen végig az Éj Királynőjének dallamai jártak a fejemben, hazaérve meg is hallgattam, de meghallgattam az Operett Színházban, nagy sikerrel játszott, általam sokszor látott, Mozart! c. rock operából Dolhai Attila hangjával az Árnyék dalt is.
“Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz,
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földre rántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?”
