Piros taláros alakok sziluettje a színpad félhomályában. A hónuk alá szorított mappával gyülekeznek a hivatalnokok. A fekete irattartók vélhetően sokat ígérő pályázatokat rejtenek. A temérdek pénzzel járó ügyiratoknak biztos kezekbe kell jutniuk. A hiba kizárva, hiszen mindenkor a hatalom emberei érnek a célba elsőként. Ezúttal azonban porszem csúszik az olajozottan működő gépezetbe. A nyolc jelenet drámai magját egy EU-s pályázat körüli huzavona adja. A tendert, ezt mélyen megdöbbenve és remegő kezekkel merjük még csak leírni is, nem a Miniszter által kijelölt pályázó nyeri.
Szokatlan az alkotás sorrendje. A regény, a novella sokszínű bősége alkalmasabb kiindulópontnak a szikárabb fogalmazást kívánó drámánál. Kerékgyártó István alkotói módszere a kivétel, amely erősíti a szabályt. Megelőzi a színmű, a Puzzle, a 2014-ben megjelent Hurok című regényt. Ebből a kettőből kombinálta Bagossy László rendező a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban megtekinthető Hurok szövegkönyvét. Bagossy dramaturgként is rendező. A színpadi verzióban a lélektani motiválást segítik a prózai változat mindentudó narrátorának szűkre szabott, ám annál találóbb elbeszélő szólamai a figurák belső folyamatairól. A fentiekből néhányat a színészek énekhangon adnak elő a jelenetek kíséréseként. A betétek árnyalják a szereplőkről kialakult benyomásainkat, és elgondolkodtatnak a mozaikszerűen pörgő cselekmény karaktereiről.
Az opera statikus világát idézően stilizált, kimerevített mozgássorok és gesztusok kísérik a cselekményt. Az élőképek változékony viszonya a dialógusokkal a szokottnál fegyelmezettebb színészi jelenlétet kíván. A játszók érzelmileg is benne „állnak” a szituációkban, de a testük szokott jelzései kevésbé segítik őket, ahogy a nézőket is.
Majdnem mindig párosokból áll a Hurok. A Minisztertől (Mészáros Máté) haladunk a kurvának állt, egykori drogos Lány felé. Az utóbbi az egyetlen tiszta lelkű ember. A Miniszter szívatja az Államtitkárát, az Államtitkár a porba tiporja az Igazgatót, ez utóbbi meg a Tulajdonost és így tovább. Mindegyik szereplőt kétféleképpen mutatják meg a jelenetek. A megalázott nemsokára elnyomóvá válik. A rendezés dicsérete, hogy az ellentétesnek tűnő magatartási formák között igen szabad átjárást biztosít a színészeknek.
Erre példa a Rába Roland játszotta Tulajdonos. A kiváló alakítás feszültsége a kettősségből fakad. A Tulajdonos sohasem azt mondja és teszi, amire gondol, vagy amit igazán szeretne. Jól bejáratott és teljesen megérdemelt magáninferno ez. A homoszexualitását titkoló férfi elvileg domináns partnerként szakít fiatalabb szerelmével, a Boltvezetővel (Dékány Barnabás). De a piruló arcon, a megremegő, majd az ágyon elnyúló, ide-oda forduló testén látszik a reszketeg vággyal küzdő elgyengülés.
Hasonlóan beszédesen üti-veri Gombó Viola Lotti a politikus saját kérésére a mazochista Minisztert. A testét áruba bocsátó, durva aktusba bonyolódó Lány kétségbeesett hangsúlyain érződik, mennyire fáj neki az, hogy kénytelen felfüggeszteni önmagát az erősen kétséges újrakezdésért és a boldogulásáért. Ilyen Járó Zsuzsa formátumosan lepusztult, végsőkig elhasználódott Pénztárosnője, amint az a valamikori nőiessége düledező romjai alól nagyhirtelen bemutat az őt nagyban alázó Boltvezetőnek.
Mind a dráma, mind a regény legizgalmasabb jelenete a második. Az Államtitkár az Igazgatóval pálinkázik. Azért emelkedik ki a lépcsőzetes felépítése okán ez a rész, mert az Igazgató rengeteget veszít, többet másoknál. Leleplezik a sikkasztását, vissza kell utalnia a pénzt, elbocsájtják az állásából, de még rövid időre előzetesbe is kerül. Debreczeny Csaba és Epres Attila kimerevített mozdulatai egymásnak néhol a meghosszabbításai, de többször az ellentettjei. Debreczeny egész testtel támadásba lendül, míg Epres védekezik. Epres igyekszik legalábbis lassítani az összeomlását, ám Debreczeny nem tűri az ellentmondást. Igazi telitaláltként a jelenet finisében a magabiztos Államtitkár kéjjel ecseteli, hogy mi vár majd éjjelente a börtönben az Igazgatóra, míg az utóbbinak sokatmondóan, mindenre felkészülve pucsít a feneke.
A jelenkori Magyarországról könyörtelenül illúziótlan körképet adó Hurok kiszámíthatatlanul meggyőző erejét az adja, hogy képes kivételt tenni. Például mindenkiben hajlandó az embert látni, csak a Miniszterben nem. Az ő számára nincsen bocsánat, mert övé a legnagyobb felelősség. Többségében kimerevített képekben gondolkodik az előadás. Kivétel ez alól a 4. jelenetben a Tulajdonos és a Boltvezető homoszexuális kettőse. Talán a kérdésben egyre formálisabban gondolkodó magyar közéletet ellensúlyozza a másként, máshogyan épülő szituáció.
Szokás mondani, hogy nem elég bátor és radikális a kortárs magyar színház. A Hurok ennek az ellenkezőjére szép példa, mind esztétikailag, mind társadalmi érzékenységét tekintve.
Szekeres Szabolcs
