A király és a királyné sajátos, „se veled, se nélküled, de ellened” viszonyát kiválóan állítja elénk Gálffi László és Hernádi Judit, emlékezetes párost alkotva.
Az Orlai Produkció Belvárosi Színházban látható előadásainak jó része vagy film színpadi adaptációja, vagy olyan alkotás színpadra vitele, amely a filmvászonra kerülve is nagy sikert futott be. Nincs ez másként Az oroszlán télen-nel sem, amely James Goldman darabjaként 1966-ban debütált a Broadway-n, de híressé két évvel későbbi filmváltozata tette Peter O’Toole, Kathrine Hepburn és Anthony Hopkins főszereplésével.
A történet szerint 1183 karácsonyán II. Plantagenet Henrik angol király, felesége, Eleonóra királyné, valamint három fiuk, Richárd, János és Geoffrey találkoznak a ma Franciaországhoz tartozó Chinon várában. (Az angol korona uralma alatt akkoriban jelentős francia területek is voltak.) Bár a dráma sztorija és párbeszédei fiktívek, valós történelmi személyekkel van dolgunk, és valós történelmi események képezik a történések keretét. Henrik uralkodása során állandó, fegyveres támadásoknak volt kitéve fiai, mindenekelőtt a később Oroszlánszívűként elhíresült Richárd révén: ezeket a háttérből Eleonóra királyné is támogatta. Miután a király két legidősebb fia (Vilmos és Henrik) meghalt, az uralkodó a legkisebbet, Jánost akarta megtenni utódjának, ezt azonban Richárd később megakadályozta: apja halála után elfoglalta Anglia trónját. Végül az egyes szóbeszédek szerint homoszexuális Richárdot – gyermeke nem lévén – a Földnélkülinek csúfolt János követte: ő a Robin Hood-történetek rosszfiúja, illetve Shakespeare János király című drámájának címszereplője is.
Az oroszlán télen alapkonfliktusa a három fiú rivalizálása Anglia trónörökösi címéért, melyet egy másik konfliktus fed át: Henriké és Eleonóráé – előbbi János, utóbbi Richárd utódlása mellett tör lándzsát. Goldman darabjának megértéséhez nincs szükség különösebb történelmi ismeretekre, a szerző pontosan bemutatja a szereplőket, felvázolja a konfliktusokat. Az egyes figurák jellegzetes karaktervonásokkal rendelkeznek, mindegyikük másért, de izgalmas. A királyon, a királynén és a három fiún kívül Fülöp francia király és Henrik fiatal szeretője, Fülöp féltestvére, Alais hercegnő lép fel, tovább bonyolítva az amúgy is összetett viszonyokat.
A darab egyik jellegzetessége fanyar humora, amely a színészi játéknak is köszönhetően jól tud érvényesülni az előadásban. Az Anthony Harvey rendezte filmváltozat kissé komolyabban veszi a darabot, Szikszai Rémusz színpadi rendezése viszont kifejezetten a humorra hegyezi ki az előadást, mindenekelőtt vígjátékként prezentálva azt. Ebben a színészek teljesen partnerek: Gálffi László, Hernádi Judit, Mészáros Máté és Ötvös András is alapvetően komikus karaktereket formálnak meg.
A darabban azonban a sok konfliktus ellenére is kevesebb van, mint ami indokolná a majdnem háromórás játékidőt. A színlap nem jelöl dramaturgot, pedig az előadásnak igencsak jót tett volna egy erősebb dramaturgiai beavatkozás. Míg ugyanis az első felvonás a folyamatosan változó konfliktushelyzetekkel képes fenntartani az izgalmat, a második felvonást már néhány hosszabb jelenet uralja, néha végtelenbe vesző párbeszédekkel. Itt a történet jóval lassabban lépeget előre, és egyszerűen indokolatlanul túlbeszéltnek tűnik a szöveg. Nagyjából a textus harmadától könnyű szívvel meg lehetett volna válni, és akár egy kétórás, feszes egyfelvonásos is lehetett volna az eredmény.
James Goldman drámája kiváló színészi alakításokra ad lehetőséget. Sőt, a darab leginkább ebben erős – közepesebb színészgárdával aligha tudna értékelhető élményt nyújtani. Nagyon kell Gálffi László II. Henrik szerepében, aki egyszerre tudja megjeleníteni a király határozott egyéniségét és rezignált lemondását, látván egymással marakodó fiai érdemtelenségét az általa örökül hagyandó trónra. Gálffi járja be lélektanilag a legnagyobb utat, úgy formálván drámai alakot, hogy közben a figura komikus jellegét is megőrzi.
A Hernádi Judit játszotta Eleonóra királyné alakja szintén kettős: miközben bele kell törődnie abba, hogy férje fogságban tartja, a hitvesi ágyban egy fiatal lánnyal váltva fel őt, aközben mindent megtesz azért, hogy kedvenc fia, Richárd örökölje a trónt. A király és a királyné sajátos, „se veled, se nélküled, de ellened” viszonyát kiválóan állítja elénk Gálffi László és Hernádi Judit, emlékezetes párost alkotva.
Schruff Milánnak az első felvonásban egy kőből kell kifaragnia a lobbanékony, férfias Richárd alakját, hogy aztán a másodikban megmutassa a homoszexuális, sérelmekkel teli herceget is. Mészáros Máté és Ötvös András komikus alakokat formálnak Geoffrey-ből és Jánosból: Mészáros a minden hájjal megkent, állandóan előtérbe erőlködő szürke eminenciás, Ötvös a sértődékeny kisfiúként viselkedő, debil hercegfi kissé karikírozott alakját tölti meg élettel. Szakács Hajnalka öntudatos, karakán nőt formál Alais hercegnő szerepében, Horváth Illés pedig a szálakat ügyesen gabalyító francia királyt játszik.
Az oroszlán télen igazi kamaradarab, végig különböző szobabelsőkben játszódik, melyeket Khell Zsolt díszlete tesz változatossá. Sem a díszlet, sem Kiss Julcsi jelmezei nem idézik meg a középkort: egy részben absztrakt, részben funkcionális díszletben a színészek mai ruhákban mozognak. Szikszai Rémusz rendezése egyértelműen törekszik arra, hogy élő, mai előadás legyen az eredmény, Goldman drámáján mégis érezhető az idő múlása. Bátrabb, karakteresebb rendezői és dramaturgi munkával valóban érvényes politikai-családi dráma kerülhetett volna színpadra; ezek hiányában egy élvezhető, de könnyen felejthető vígjátékot kapunk.
