Nem is 2003-ban, hanem 1999-ben kezdődött a Máté-osztály nyári előadássorozata. Máthé Zsolttal készített interjúból kiderül: az osztály csak folytatta azt, amit már a legelső főiskolai évben elkezdett.
Erre a kérdésre eddig mindenki máshogy válaszolt: emlékszel, hogy indult, hogy nyaranta összegyűltök Zsámbékon és előadásokat hoztok létre?
Máthé Zsolt: Magára a pillanatra, hogy diploma után csináljunk előadásokat, arra nem emlékszem. Azt sem tudom, hogy már rögtön a diploma után volt-e a Migrénes csirke…
Rögtön, 2003-ban, éppen tíz éve.
Máthé Zsolt: Arra jól emlékszem, hogy már első év után volt nyáron egy előadás, amit az osztály csinált: Orbán János Dénes egy kötetéből válogattunk verseket, azokat vagy elmondtuk vagy kis jelenetet hoztunk létre belőlük, egyik-másikból dalt csináltunk – lényegében már akkor kész volt a forma, amit azóta is használunk. Ezt Szentendrén, a Művészetmalomban adtuk elő. Második évben Esterházy Péter Egy nő című írásaiból hoztunk létre egy előadást, Szombathelyen. Mácsai Pált, jelenlegi kenyéradómat már akkor elkezdte érdekelni az osztály. Ahogy mindenki más, jött ő is vizsgákra – akkoriban már művészeti vezetője volt a Madách Kamarának, és fogalmazódott a fejében, mit akar belőle kihozni. Tőle jött az ötlet, hogy menjünk le a Művészetek Házába Szombathelyre – ekkor még nem volt ott színház –, és csináljunk egy előadást, ahogyan tavaly. Van az Egy nő, ez 97 írás, 97 különböző szituáció, válogassunk belőle, amiből a végén lesz egy produkció. Ezt sokszor játszottuk, vissza is tértünk vele Szombathelyre, de ment a főiskolán és vidéken is sok helyen, a POSZT-on is, volt belőle vagy 50 előadás. Mai napig úgy él a fejemben, hogy ha ma délelőtt tízkor szól valaki, hogy este előadás, akkor meg tudnám csinálni. Jó, ebben van egy kis túlzás, de számomra eléggé meghatározó volt. A második év után, nyáron csináltuk, fordulópont volt számunkra. Addig csak a főiskolán dolgoztunk, csak Máté Gáborral és Horvai Istvánnal. Tudtuk, hogy harmadik év elején jön az első vendégtanár, Ascher Tamás, és változni fognak az addig megszokott dolgok. Az év végi vizsgánk, az Éjjeli menedékhely nem sikerült túl jól, azt hiszem, az közös holtpont volt az osztály életében – szerintem Gábor életében is, mint tanár, hiszen mi voltunk az első saját osztálya. Érezhette, hogy most kéne valami más, mert kicsit megrekedtünk. Az Egy nő pedig a lehető legjobban sült el, majdnem mindenki számára, de mint osztály, biztos.
A harmadév utáni nyárra Mácsai meghívta az osztályt a színházába dolgozni, ez volt Dylan Thomas A mi erdőnk alján című műve, az egész osztály benne volt, plusz Mácsai, Gálffi, Kiss Mari. Ezt is Gábor rendezte. Nyáron 19 előadást tartottunk belőle. Az már nevezhető volt igazi színházi munkának: színházban, felnőtt színészekkel együtt dolgoztunk, Gábor jobban bele is szólt, sokkal inkább rendezve volt az előadás, mint az addigiak, de nekünk is kellett külön agyalni jeleneteken. Fejlődött a dolog. A Migrénes csirke ilyen értelemben visszalépés volt: megint csak valami egyszerűbb témára próbáltunk ráhúzni valamit, kinek mi a kedvenc étele, mondja el a receptjét, ha van hozzá sztorija, azt is, és a végén adjunk elő egy dalt.
Ezek szerint akkor ez az egész valójában 14 éve indult? Olyan ez, mint egy nyomozás: mindenki máshonnan származtatja a dolgot.
Máthé Zsolt: Én azt mondom, ez a nyári előadáskészítés lényegében egyidős az osztállyal, hiszen már az első évünk utáni nyáron csináltunk valamit együtt.
Ezt eddig senki nem idézte fel.
Máthé Zsolt: Valószínűleg azért nem, mert az igazán átütő élmény az Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja című népdalkesergő-szerűség volt. Olyan volt látszólag, mintha a zenésmesterség-óráinkról vittük volna a módszert, és a népdalokra csinálnánk szituációkat – egyébként mi ezt az órát olyan nagyon nem szerettük. De valahogy ott, három évvel a diploma után, amikor már mindenkinek volt viszonyítása, hogy az a nagybetűs hogyan néz ki színházban, ki csalódott, ki érezte úgy, hogy volt értelme, és erről lehetett beszélni kötetlenül. Gábornak ez szándéka is volt: most már van távlatunk, beszéljünk róla. Egyszer csak nagyon súlyos lelki és mindenféle történetek jöttek ki mindenkiből, pozitívak és negatívak egyaránt. Úgy gondolom, pont emiatt ez a legjobb előadásunk volt, mert mindenki egyenrangúan beletolta azt, amit kellett, és mindenki egyformán látszódott, kiderült, hogy ki kicsoda és mi lett vele. Azóta pedig csináljuk ezt a sorozatot magunkról. Ez átlagosan olyan 80%-ban szól arról az illetőről, akit akkor kisorsoltunk, rajta keresztül pedig mindenki más is elmondja a magáét. Ezeket egyenként nézve is meg lehet mondani, hogy ő most ebben meg akart szólalni és ki is derült róla valami, vagy az látszik, hogy nem folyt bele annyira a dologba, csak segédkezett, hogy megszülessen.
A teljes interjú a 7óra7.hu oldalon olvasható el.
