Billy Van Zandt és Jane Milmore amerikai írópáros vígjátékának premierjét most, november 17-én tartotta az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban. A Bocs, félrement! (You’ve Got Hate Mail) átütő sikerű ősbemutatója 2010-ben volt a Brodway-n.
A darab cselekménye nem bonyolult, könnyen nyomon követhető. Az a mellényomott, pajzán üzenet indítja el a lavinát, amit Richard a szexpartnerének szánt, de véletlenül a feleségének küldte el. A vígjáték egyértelmű főszereplője a harmincas éveinek elején járó, szemtelen, idegesítő Richard, aki a mai amerikai álom(pasi) megtestesítője. Olyan önző, érdekeitől vezérelt yuppie, aki senkire és semmire nincs tekintettel. Össze-vissza hadovál, a szeme sem rebben, még ha a legpofátlanabb hazugságokkal eteti is a környezetében lévőket. Ő az a férfi, akinek mindene megvan: remek, jól fizető állása, ahol ő a főnök, zöldövezeti, kacsalábon forgó villája, mindezekre felteszi a koronát gyönyörű, csak érte élő felesége, Stephanie. Ez azonban kevés neki, nem is egy szeretőt tart, akik közül Wanda, az éppen ügyeletes, többet akar a fénymásolóban lezavart ötperces akcióktól. Richard haverja, George, aki egyben munkatársa is és kevésbé sikeres a csajozásban, mindig falaz neki. A túlsúlyos Peget, Stephanie barátnőjét azonban más fából faragták, ő nem ilyen elnéző. Bosszantják Richard félrelépései meg jókora szálka a szemében barátnője naivitása. Ezért, hogy felnyissa Stephanie szemét, feltöri Richard és Wanda számítógépét, és mindenféle gonosz sms-eket küldözget a nevükben. Amikor a nagytermészetű Richard összes stiklije kiderül, onnantól kezdve jön csak a haddelhadd! Richard kapálódzik, próbálja menteni a menthetetlent, Stephanie durcáskodik és bekeményít, George lavírozik, hátha neki is leesik valami, Peg diadalt ül, és olyan, mint a fényes szivacs, Wanda is dörzsöli a kezét, még a ’gyerekem lesz’-kártyát is beveti, és állhatatosan tör célja, azaz a Misis George cím felé.
Nagyon életszagú történet jelenik meg a Bocs, félrement!–ben. Olyan hétköznapi fogalmakból összetevődő mondatfüzérek hangzanak el, amik a mai internetes közegben gyakoriak. Ezek a szavak amúgy is valamiféle lebutított, igen egyszerű szöveget alkotnak, ugyanis stiláris formába öntésükre kevésbé figyel oda az, aki írja, mert a gondolatai mindig gyorsabban és előbbre járnak, mint a két ujja, amivel általában a legtöbb ember pötyögtet. Zöldi Gergely úgy fordította le a vígjátékot, hogy annak nyelvi fogalmazásmódja minden köznapisága ellenére is jóval választékosabb az átlagos csetes dumákétól.
A darab színrevitele nehéz feladat elé állítja a színészeket. Elsősorban amiatt, hogy végig egyhelyben ülnek, csak egyszer-kétszer állnak fel, ugyanis szövegük nem enged meg több mozgást, közlendőjüket azonban heves gesztikulálással, pofavágással meg szemforgatással kísérik, és a görnyedttől a melldöngetősön át a kihúzott vállú testtartással követik. Dialógusok nincsenek, csak monológok. Az, hogy derekasan helytállnak, bizony szegényes kifejezés teljesítményükre, csak a legmagasabb elismerés hangján lehet és szabad szólni róluk! Schruff Milán igencsak bravúrosan alakítja a nagydumás, magát mindenből kimagyarázó, link Richardot. Úgy mintázza meg ezt a mély érzésekre képtelen, ’mindenki hibás, csak én nem’ típusú szoknyapecért, hogy a nézők nem tudnak haragudni rá. A nett Stephanie-t, a született feleséget Kovács Patrícia sallangmentesen személyesíti meg. Mesterien viszi fel a színre az átlátszó meséknek bedőlő, házasságát mindenáron megmenteni akaró asszonyt, ezen felül tökéletesen mutatja be azt a hosszú érési folyamatot, aminek következtében ez az édes kis Barbie baba átalakul előbb a nyers valóságra rádöbbenő, majd a kiábrándult, végül pedig a saját, jól felfogott érdekeiért foggal-körömmel harcoló amazonná. Peget, a megkeseredett öreglányt Járó Zsuzsa hibátlanul kelti életre. Szerepformálása igen mulattató, mert a széksorokban ülők közül sokaknak az a szólás jut eszébe, hogy az isten mentsen meg bárkit is az ilyen „kedves” barátnőtől meg még az a közmondás is feldereng: A pokolhoz vezető út is jóakarattal van kikövezve. Mészáros Máté George tesze-tosza, mindig a rövidebbet húzó karakterét a tőle megszokott és elvárt profizmussal játssza. Wanda harsány, célratörő, semmitől vissza nem riadó, közönséges, levakarhatatlan alakját Péter Kata igen meggyőzően építi fel, senki nem drukkol neki, mindenki úgy véli, megérdemli, amit kap: a mellőzést, a válogatott kitolásokat. Khell Zsolt tervezte minimálisra lecsupaszított díszletek között zajlik ez a komédia. Valamiféle hivatalszerű térben, a hosszú asztal előtt, mint a partifecskék, úgy ülnek mind az öten egymás mellett, előttük laptop. Az egyes részeket a számítógép összezárásával és a fény kihunyásával különítik el. Fekete Györgyi jelmezei kifejezik a szereplők társadalmi helyzetét, Richard utolsó divat szerinti öltönyben parádézik, Stephanie-n decens kiskosztüm feszül, Peg kinyúlt pólót és trottyos farmert hord, George-on színehagyott ing meg fényesre kiült nadrág lötyög, Wanda kihívó és rikító tűzpiros miniruhában kelleti magát.
Paczolay Béla rendező ennek az ízig-vérig mai színműnek nem a benne megbúvó drámai, hanem egyértelműen a vígjátéki elemeit erősíti fel. Nem valamiféle speciális sztorit mutat fel, hanem olyat, ami a világon bárhol megtörténhet, elvégre a házasságból kikacsintgató férjek és megbocsátó nejek a földgolyóbison mindig is voltak és lesznek. A Bocs, félrement! rendkívül feszes ritmusú, üresjárat nélküli előadás, a közönség az elejétől a végéig a hasát fogja a nevetéstől, és pompásan szórakozik.
