Egy hét telt el a Bagoly és Cica budapesti bemutatója óta. Hogy a másfél órányi önfeledt szórakozást ígérő pimasz, sodró lendületű előadás tartja a szavát, az nem is lehet kérdés: a premiert követően széles vigyorral az arcomon, könnyed léptekkel ballagok haza. Az előadásról akkor, a friss élmény hatása alatt áradozni támad kedvem, ugyanakkor éppen ennyire foglalkoztat, hogy vajon mi marad mindebből, miután leülepedtek a látottak-hallottak. Nos, van egy rossz hírem a kétkedők számára: Pelsőczy Réka a nem is annyira hálás alapanyagból egy stílusos, hangulatos és kifejezetten szerethető komédiát rendezett.
A fenntartások persze nemcsak a zenés-szórakoztató színházak felhígult kínálatából, hanem a vígjátékok műfaji hagyományaiból is fakadnak, hiszen a tragédiát minden korban többre tartották, mint a komédiát. Tisztában vannak ezzel maguk az alkotók is, Szabó Kimmel Tamás többek között arról is beszélt az est.hu-nak adott interjúban, hogy komolyan vették Bill Manhoff könnyed, nyári darabját:
Bulvárkomédiaként aposztrofálják, amivel én igazából nem nagyon tudok mit kezdeni. Nyilván egy vígjátékról van szó, amin sokat lehet röhögni, de azért a mi feladatunk az, hogy kicsit mélyebb tartalommal töltsük meg. Nekem például az amerikai darabokkal pont az a problémám, hogy rengeteg beszéd van bennük, és rendkívül felszínesek. Mi itt, Európa közepén mindig a mélyebb, emberi tragédiákat kutatjuk, pont ezért sokkal nehezebb is vígjátékot csinálni, mint egy komoly, tragikus drámát. A cél, hogy megnevettessük az embereket, a feladat pedig az, hogy mindenféle, a darabból adódó felszínességet kitöltsünk.
Darabból adódó felszínességből pedig akad bőven, hiszen a Bagoly és Cica nemcsak címében olyan, mint egy elfuserált La Fontaine-állatmese. Felix egy könyvesbolti eladó, aki nappal alszik, éjszaka pedig első regényén dolgozik, s ekkor, a fáradságos írói munka egyik kevésbé fáradságos szakaszában kapja üzletszerű kéjelgésen szemrevaló szomszédját. A modellként dolgozó, színészi pályára készülő Doris-t a panaszt követően persze kiteszik a lakásából, s már kész is az alapszituáció: a cica átmenetileg a bagoly odújába fészkeli be magát. Hogy a kukkoló lakásába berontó, s mindjárt oda is költöző dögös prosti élethelyzete mennyire valós, abba teljesen felesleges volna belemenni. Ha legutóbb Vinnai Andrásnak világvégére volt szüksége ahhoz, hogy Nórát és Alvint összezárja aGarzonpánikban, akkor ehhez képest Doris és Felix még olcsón megúszta.
A BAGOLY ÉS CICÁT EGYFELŐL JORDÁN ADÉL ÉS SZABÓ KIMMEL TAMÁS JÁTÉKA TÖLTI MEG ÉLETTEL ÉS TARTALOMMAL.
Történetükben kézenfekvő volna egy cicababa és egy okostojás különös egymásra találását látni, s levonni a tanulságot: lehet, hogy nem elég rátermettek vagy szerencsések ahhoz, hogy színésznőként, illetve íróként fussanak be karriert, de a közös boldoguláshoz nem is kell az elérhetetlen álmaikat hajszolniuk. Csakhogy Felix valóban tehetséges, elég csak Szabó Kimmel Tamás tévés paródiáira gondolni, s Doris számára hamar egyértelművé válik: a férfi saját maga választotta ezt a megalkuvásmentes életmódot a kereskedelmi csatornák és a közízlés kiszolgálása helyett. Valahogy úgy, ahogyan Szabó Kimmel Tamás is alaposan megfontolja, hogy milyen szerepeket vállal el.
A Bagoly és Cica, ha lehet, Jordán Adél számára még több lehetőséget kínál az önkifejezésre. Doris úgy mozog, gesztikulál és beszél, akár egy pin-up girl, ahogyan Jordán Adél játéka is annyira lehengerlő, mintha zsigerből hozná a címlaplány szerepét, valójában azonban egyikük sem ilyen. Erre akkor derül fény, amikor Doris előbb nőcis pózba vágja magát, majd hirtelen hétköznapi testtartást vesz fel, hogy demonstrálja Felixnek: nemcsak és nem elsősorban jó nőnek született, hanem megtévesztő hitelességgel alakítja a csinibabát. Akárcsak Jordán Adél.
p>MÁSFELŐL A BAGOLY ÉS CICA SOKAT KÖSZÖNHET KÁLMÁN ESZTER JELMEZ-, DE FŐKÉNT DÍSZLETTERVÉNEK IS.
Már a Stuart Mária játékterére is nehéz volt szavakat találni, s Kálmán Eszter ismét kitett magáért: a kerekeken guruló, szétnyitható-összecsukható babaház egyszerre segíti a színészek játékát és helyezi tágabb kontextusba az előadást. (Arról nem is beszélve, hogy a dobozdíszlet nem elég, hogy alaposan megkönnyíti az előadás utaztatását, de fityiszt mutat a fanyalgóknak is, hiszen úgy tesz, mintha a produkció eleve a bulvárhaknira volna berendezkedve.) Belülről a lakás olyan, akár egy IKEA-s bútorokkal telezsúfolt bemutatóterem, ahol semmi sem igazi, de nagyon annak akar látszani.
Kálmán Eszter díszletként, babaházként, bemutatólakásként vagy akár zenélő ékszerdobozként értett munkája ugyanazt az illúziót kelti, s szorosan összefügg Pelsőczy Réka elképzelésével. Szemben ugyanis a Bagoly és Cica Barbra Streisand és George Segal főszereplésével készült, földhözragadt filmfeldolgozásával, Pelsőczy Réka rendezése az eleve a 60-as évek derekán, Amerikában játszódó történetet skatulyába zárja, idézőjelbe teszi és a játékos, mesebeli vonásait hangsúlyozza. Egyszóval mindent megtesz azért, hogy elemelje a valóságtól, miközben Doris-t és Felixet mindvégig hús-vér figurákként kezeli.
OLYAN VAGY, MINT EGY SZEXUÁLIS DISNEYLAND,
mondja Felix csodálkozva Doris-nak, hiszen a lány a vendégei minden elképzelhető vágyát teljesíti, de Disneyland sokszínűségével vetekszik Kálmán Eszter díszlete is, és Disneyland illúzióit teremti meg a színpadon az előadás is.
Disneyland azért van, hogy elleplezze: maga a „valódi” ország, az egész „valódi” Amerika aDisneyland. [...] Disneylandet képzeletbelinek mutatják be azért, hogy elhitessék, a maradék valódi, miközben egész Los Angeles és Amerika, ami körülveszi, nem valóságos többé, hanem hiperreális és szimuláló típusú. Immár nem a valóság hamis ábrázolásáról van szó (ideológiáról), hanem annak elleplezéséről, hogy a valóságos többé nem valóságos: a valóság elvének megmentéséről.
A hívószón kívül a Bagoly és Cicának természetesen semmi köze Jean Baudrillard tanulmányához, a címét – A szimulákrum elsőbbsége – pedig le sem merem írni, mert a naphosszat az értelmező szótárat bújó Doris még a végén kitér a hitéből.
