A szív hídjai világraszóló sikerfilm volt, 1995-ben rendezte Clint Eastwood, aki a férfi főszerepet is játszotta, a földteke minden tájékán kalandozó fotóst. Mellette Meryl Streep parádézott, kissé megfáradt háztartásbeliből vált lángoló szerelmessé néhány napra. Most megérkezett hozzánk a színpadi változat, László Zsolttal és Udvaros Dorottyával a főszerepben.
Már A szív hídjai című film alapjául szolgáló Madison megye hídjai című regény is, amit Robert James Waller írt, bestseller lett. Ebben az alapvetően egyszerű történetben valószínűleg az hat igazán, hogy a monoton hétköznapokat élő asszony, aki alapvetően szereti a férjét és a gyerekeit, a mindennapok megszokottságából a hirtelen jött és hirtelen tova is tűnő szerelem miatt kivirágzik. Vagyis a történet reményt jelent azon sokaknak, akik morzsolgatják mindennapjaikat, olyan különösebb baj nincs is velük és körülöttük, de kiszámíthatatlan, adrenalin növelő izgalomra várnak. Valamire, ami nem megszokott, felpezsdíti a vérüket.
Az Orlai Produkciós Iroda és az Óbudai Társaskör most színpadra édesgette a jól ismert szerelmes históriát. A Társaskör mediterrán hangulatú intim kertje jó helyszín ehhez, maga a megtestesült romantika. Patkó alakban körbeüljük a kis játékteret. Néhány szék, asztal, tűzhely, tálaló Zeke Edit díszlete, nem különösebben idézi fel Amerikát, inkább magyar falusi ház miliőjére emlékeztet. De hát persze mindez nálunk, és egyáltalán bárhol, ugyanígy megeshet. Egy asszony családtagjai elutaznak négy napra, és egyszer csak bekopogtat hozzá a nagy ő. Haláláig titkolja ezt az életre szóló röpke találkozást. Naplójából derül ki a gyerekei számára. Úgy kezdődik az előadás, hogy a Szamosi Zsófia és Chován Gábor által játszott gyerekei olvassák ezt a naplót.
És úgy megdöbbennek, mintha egészen más anyát ismernének meg belőle. Szamosi szarkasztikusra, csipkelődőre, olykor egyenesen gunyorosra játssza a lányt, Chován Gábor öltönyös, mellényesen kimértebbre a fiút. Novák Eszter rendezésében olykor egészen közel ülnek a két főszereplőhöz, akiket mintegy a felolvasásuk idéz meg. Megjegyzéseikkel, egymásnak mondott véleményükkel, akár félbe is szakítják őket, és mind jobban éreztetik, hogy nekik szintén problémás a magánéletük. Ahogy egyre inkább sikerül megérteniük azt, amin először felháborodtak, anyjuk "kihágását", úgy talán kicsit a saját élethelyzetükön is tudnak valamelyest lazítani.
Az anyjukat alakító Udvaros Dorottyában az a fantasztikus, hogy mer először megjelenni némiképp megöregedve, kiürült tekintettel, tesz-vesz rutinosan, minden különösebb értelem nélkül elüti az időt. És amikor jön a fotós, a lefényképezendő híd iránt érdeklődve, még mindig nem történik vele semmi különös, ugyanilyen állapotban válaszol, de aztán lassú fokozatossággal csak pezsegni kezd a vére. És ettől újra abszolút nővé válik, amikor a férfi kedvéért már sebtiben estélyi ruhát vásárol, és felölti az otthon elköltött vacsorához, már tündököl, vibrál. Igencsak visszafiatalodik, hangja, felhevülten hebrencs mozdulatai már-már egy felforrósodott szívű fruskára emlékeztetnek. Felvillanyozóan izgatóvá, megkerülhetetlenül érdekessé, mágnesként vonzóvá válik.
László Zsolt kezdetben eljátssza a nemtörődöm flegmát. Aki csak flangál a világban, témát, meg olykor biológiai okokból nőt keres, de olyan különösebben nem vesz a lelkére semmit, nem kötődik igazán sehová, ő az abszolút szabad, megbéklyózhatatlan ember, aki éppen ezért nehezen is sebezhető. És ez a számára elérhetetlen, vagánysággal párosuló szabadság megbabonázóan vonzó lehet a nőnek. A férfit pedig pillanatokra tán még a családi otthon állandósága is elvarázsolhatja, hogy aztán azért gyorsan elvesse maga számára ezt a lehetőséget. Időnként a két színész jóvoltából vibrál a színpad. Erőteljes a libikóka játék, hogy mikor melyikük lángol jobban, vagy éppen gondol bele, hogy ez a kapcsolat halálra ítéltetett, de azért akkor is, és mindenképpen megéri.
A kis térnek vannak előnyei és hátrányai. Előny a testközelség, az apró gesztusoknak is az érzékelése. Hátrány, ha valami nem igazi, hamar lelepleződik, amikor azt látom, hogy a két színész valójában nem csókolja szájon egymást, csak megpróbálja ezt a hatást kelteni, nehéz hinnem a szerelmet is. De aztán éppen a színpadon látottak alapján csak visszatornázom magam az illúziók világába. Ez az egész történet szép illúzió. És minél rútabb a világ, annál inkább szükségünk van ilyen romantikus mesékre.
