Cseszd meg, ez kanbuli. Hol vannak a csajok? Nem felháborodni a kritikán, aki megnézi Jez Butterworth: Mojo című gengszter-komédiáját a Belvárosi Színházban, az természetesnek, környezethűnek érzi az indítást. Még reklamálhat is, a szereplők nem a „cseszd meg” változatot, hanem a b-betűst használják, de a történelem hamisítása ragadós, mint a légypapír.
Az előzetes szerint, virtuóz a nyelvezet, ami annyiban igaz, hogy szendvicsmondatokkal etetik a nézőt, két káromkodás között egy érthető gondolat, a karika figyelmeztet: a darab csak 16 éven felülieknek ajánlott, kisiskolások ne jöjjenek, csak a tanító nénik. A darabban kizárólag férfiak lépnek színpadra, s ha már ott vannak, férfiasan beszélnek, férfiasan izzadnak, férfiasan szedik a bogyót, és a testüket is férfiasan mutogatják. A szereplők mintha ezt éreznék, megvan a célközönség, és ha a szerző provokál a mondataival, akkor a színész sem foghatja vissza magát.
Van tehát feldarabolt hulla, vér, okádás, egy kis rasszizmus, de nincs pukizás, nincs pornó, kanbuliban korlátok közé szorul a nemiség. Senki ne szégyenkezzen, a múlt század 50-es éveibe visszavezető a helyszín, London Soho negyedének klubja, itt, akárcsak a rendszerváltás Magyarországában vagy a nemzeti együttműködés rendszerében, területszerzés folyik. Ismerjük a módszereket, nálunk ukrán maffiózók, aztán megválasztott, a nemzet szolgálatára felesküdő képviselők mondták, hogy ami nekik tetszik, az övék. Londonban még kaszaboltak, nálunk robbantgattak, törvényt alkottak, és a szegény (eredeti) tulajdonos máris a darabokban találta magát, vagy létrájától távol, az autó kerekei alatt.
A darabot Londonban 1995-ben mutatták be a Royal Court Színházban, azóta kétszer megfilmesítették. A korabeli sajtó elképedt, hogy a gengszterek háborúját ennyire viccesen lehet ábrázolni. Elsiették a méltatást, ha várnak még 15–20 évet, akkor a magyar fociról, a közpénzek magánzsebbe kerüléséről, a közmunkási életpálya csúcsmodelljéről is írhattak volna bohózatot. Na, de maradjunk a Belvárosi Színházban, a Mojo bemutatóján. Minden azzal kezdődik, hogy a kezdő képbe, a (Ondraschek Péter tervezte) díszletek közé belép az igazgató-producer, Orlai Tibor, és bejelent.
Az embernek Magyarországon összeszorul a gyomra, a torka a bejelentésektől: nemzetvezető testvér, kormányzó, fontos elvtárs, az árhivatal elnöke, a kétharmados pártigazgató szokott bejelenteni: zsidótörvény, megyünk a háborúba, kilépünk a háborúból, drágul a tej, kikiáltjuk, aztán megszüntetjük a köztársaságot, gyengül a forint, migránsok rángatják a kerítést.
Semmi jó sincs ezekben a bejelentésekben, Orlai Tibor sem kacagtat, azt mondja, hogy a darab egyik szereplője megbetegedett, helyettesítésére a rendező, Göttinger Pál ugrik be. A részletekből derül ki, hogy Schrufft Milánt ételmérgezéssel szállították a mentők kórházba, hogy melyikbe, ez rejtély maradt, csak remélni lehet, hogy nem az omladozó, szakemberhiányos, patkánytanyás intézménybe.
Göttinger tehát beugrik, és nem okoz csalódást. A néző nem tudhatja, hogy Sweets szerepében milyen lett volna Schurff, de biztosan nem olyan, mint helyettesítője. Ha a többiek a darab beépített szekrényei, akkor Göttinger a maga a műremek. Késleltetett memóriájú bumburnyák, tortafaló zabagép, mindig a vesztesre fogadó szerencsejátékos. Színpadról rossz embert ritkán lehet szeretni, de érte, miatta még a csapata is rokonszenves.
A fiúkkal sincs semmi baj, Csőre Gábor a buzgómócsing, összeszedi az eldobált holmikat, takarít, italt tölt, hihető beosztottnak és főnöknek is. Lestyán Attila, Nagy Dániel Viktor, Szabó Kimmel Tamás hozza a lazát, a tornából nem felmentett Hunyadi Máté az akrobatikát, de tagadhatatlan, hogy Göttinger teszi a közösbe a legtöbbet. Mindent összevetve, kellemes kikapcsolódás, főként a hölgyeknek Mojozni, bár a cselekmény kissé befejezetlennek látszik. Van bűnügy, ismertek az elkövetők, a számonkérés erőszakos, mégis elképzelhető (a színpadon), hogy a rendőrség nem nyomoz, a hulláktól bűzös kukák nem számítanak bizonyítéknak, és az áldozatok családtagjai kárpótlás helyett tanácsot kapnak: tessék az ügyészséghez fordulni, az majd megvizsgálja.
