Gyerekek oratóriuma
2019. 03. 01.

Gyerekek oratóriuma

Kerékgyártó István Puzzle címmel megjelent darabja most Hurok címmel színpadra állítva mutatja meg nekünk, hogyan nem tudunk felnőni. Fohászkodunk, miközben már régen nem hiszünk semmiben, ami nem az elégedettségünket szolgálja.

Orlai Tibor az utóbbi években nagyon tudatosan mutat be olyan előadásokat, amelyek fontos és kényes társadalmi problémákat érintenek. Szereti persze minden előadásra ráhúzni ezt, de a könnyedebb fajtából valókat elsősorban a Belvárosi Színházban mutatják be (majdnem ennek a könnyítésnek esett áldozatul Szabó Kimmel Tamás Széttépve című zenés monodrámája). A Jurányiban általában a Füge Produkcióval közös előadásokat mutatják be, és ezek valóban mélyre mennek. Formailag és témájában sem könnyű előadások. Ebbe a sorba illeszkedik Bagossy László rendezése.

Nem nagyon marad ki a gyereksorban tartó függés ebből a kavalkádból: legyen az szexuális, hatalmi, hedonista. Egy pályázat körül pattan ki a botrány, az államtitkár nem azt a pályázót hozta helyzetbe, akit a miniszter szeretett volna, és ezzel elindul a lefelé rugdalódzás köre. Mindenki bajba sodor valakit, és ez a baj kettesével végigsöpör a figurákon, míg végül egy pietásban csúcsosodik ki: egy elhízott, perverz krisztus és egy prostituált Madonna találkozásában. Minden megoldódik: a nagytestű Jézus valóban megváltja a kört. Minden elcsitul, mindenki jól jár. Senki sem nő fel.

A jól szabott jelenetek akár szalondrámát is eredményezhetnének, de Bagossy László rendezőként mást gondolt, és ebben segítségére volt Kákonyi Árpád zeneszerző (aki zenészként is részt vesz az előadásban), valamint a kifejezetten jól éneklő színészek. Egy profán misztériumjátékot láthatunk, amiben az ember lemegy kutyába.

Mészáros Máté nem csupán kifejezetten jó karakterszínész, de énekesként is bárhol megállja a helyét: most egy hatalmába beleszerelmesedett minisztert ad meggyőzően. Megmutatja ennek a zsigeri szintű életnek az igazságát. Debreczeny Csabáról kevesen tudják, hogy kiváló énekes: operában és musicalekben is énekelt. Most is kiválóan hozza a felfelé megilletődött, lefelé taposó államtitkár figuráját. Igazi kígyó, amit mozgással, gesztusokkal és figurával is telibe talál.

Epres Attila egy nagyvállalkozót formál, akit éppen most rúgtak ki egy vállalat éléről, és aki most egy másik vállalkozótól zsarolja ki a nyugdíjához szükséges összeget. Epres Attila is pontosan hozza a felfelé ijedt, lefelé magabiztosan aljas alakot. Rába Rolandot rendre megtalálják a vérprimitív, agresszív színpadi alakok, miközben ő maga egy csendes és kevéssé magabiztos színész. Most is remekel ebben a szerepben, ahol egy erdélyi vállalkozót játszik, akinek van egy meleg barátja.

Dékány Barnabás az utóbbi évek egyik nagy felfedezettje: intenzív és játékos színész. Most egy meleg fiút alakít, aki egy közértet vezet, ahol a minimum homofób pénztárosnő nyúlja le a bevételt. Igazi kígyóként siklik az őt eltartó férfi kegyei és az alárendeltje elleni kíméletlensége között. Járó Zsuzsa a pénztárosnő, aki drogfüggő fivére tartozása miatt kell, hogy lopjon az üzletből. Járó a lepusztult asszonyt is ugyanolyan pontosan mutatja meg, mint egy másik jelenetben a csinos titkárnőt.

Nagy Dániel Viktorról tudjuk, hogy jól énekel, az előadásban ő a drogfüggő testvér. Ahogy a többiek, ő sem játssza túl a szerepét, éppen annyira sarkítja a figurát, hogy az ne legyen se túl lábszagú, se nagyon elemelt. Gombó Viola Lotti még kevéssé ismert, mivel színészhallgató a Színművészetin Rába Roland és Pelsőczy Réka osztályában; a vizsgaelőadáson kívül és eddig csak a Férjek és feleségek előadásában láthattuk a Belvárosiban. Lehet, hogy László Lili után az Orlai Produkciós Iroda ismét egy, a pályáját nála kezdő fiatalban gondolkodik. Ha így tesz, jól teszi, mert Gombó Viola Lotti több mint meggyőző a tiszta lelkű barátnő és a pénzért most még utoljára bármit bevállaló szexmunkás szerepében.

Kákonyi Árpád zenéje köti össze a jeleneteket, amikor a játszók egy-egy dallal fohászkodnak a kiürült ég felé, a jelenetek pedig egy kisebb pulpituson játszódnak. A földi kör végül bezárul, és bizony ebben a történetben mindannyian benne vagyunk. Csatakosan és véresen élünk és túlélünk.

Forrás: art7.hu