Vannak a fantáziaalapú írók, meg vannak a valóságalapúak. Nem kell persze vegytiszta típusokra gondolni, arányokról beszélek csak, és ezek az arányok is művenként változhatnak. Mindenesetre Gerlóczy Márton regénye, A csemegepultos naplója a valóságalapú könyvek közé tartozik. A szerző valóban jó pár hónapot lehúzott csemegepultosként, és ennek az időszaknak a tapasztalatait írta meg. És bár tudjuk, nem úgy van az, hogyha egy író E/1-ben regényt ír egy íróról, akkor azt önmagáról írja, úgyis azt hisszük, hogy igen. Főleg, ha ez a könyv éppen Budapesten játszódik, és a főszereplő is nagyjából annyi idős, mint a szerző.
De ez itt most csak annyiban fontos, hogy egy ízig-vérig mai történetről van szó, hús- és életszagú történetről egy, a kapcsolataiban botladozó, sokat író, sokat ivó huszonéves íróról, aki ahelyett, hogy ösztöndíjak és alkotói támogatások után rohangálna, napi hat órát áll (sajgó lábakkal, mert „ez tényleg egy hatórás állás”) a Vásárcsarnok húsboltjában, aztán megírja, amit tapasztalt. A regényt Lőkös Ildikó dramaturg dolgozta át monodrámává, és Göttinger Pál rendezte, akinek saját tapasztalata is van arról, milyen színészként eljátszani egy monodrámát, hiszen ő a Telefondoktor Szabó Borbála darabjában.
A forgatható színpad kis házikója a főszereplő életének különböző színtereit jelzi: a társasházat az agy-érelmeszesedéses szomszéd öregasszonnyal és az időnként artikulátlanul üvöltöző, amúgy jóravaló alkoholista lakótárssal. A csemegepultot Jolikával, a főnöknővel és persze a vevőkkel: a Vásárcsarnok forgatagából oda vetődő külföldiekkel, a kisnyugdíjassal, a nagymenő üzletemberrel. A kocsmákat és romkocsmákat lecsúszott alkeszekkel, széplelkű és kevésbé szép lelkű, bölcsész és kevésbé bölcs ész lányokkal. És mindannyiukhoz van egy, azaz egy színész: Ötvös András.
A hogyanról, már ami a technikát illeti, sokat elárul a színlap: a rendezőnek volt egy munkatársa, Schneider Jankó, bábszínész, bábrendező. Nagy szerepet kap ugyanis az előadásban a tárgyanimációnak nevezett bábos technika, vagyis az, hogy egy-egy szereplőt egy rá jellemző tárggyal elevenítenek meg. Egy kabát, egy doboz konzerv, egy rúd szalámi, egy felmosófa vagy egy darab papír lényegül át szomszéddá, vevővé, kollégává.
Nem számoltam össze pontosan, de Ötvös Andrásnak talán kéttucatnyinál is több karaktert kell megelevenítenie a főszereplőn kívül, miközben mozgatja és folyton átrendezi a forgószínpadot, idefut, odarohan, árut pakol, pultot felcsap, láncot teker, pultot lehajt. Fizikai teljesítménynek sem akármi ez az egy és negyed óra a Jurányi gyorsan felforrósodó kamaratermében. És főleg nem akármi, hogy eközben a főszereplőt és a többiekhez való viszonyát is kristálytisztán odateszi elénk. Hogy milyen ez a Márczy Lajos? Hát nem egy leányálom. Abban az értelemben semmiképpen sem, hogy nem csak a vásárcsarnokot, de a női nemet is hajlamos húspiacnak tekinteni. Egy cinikus hímsoviniszta. Is. Tudatos skalp- és élménygyűjtő. Is. De néha, az irónia és a cinizmus mögül kivillan a részvét, az együttérzés, a másik emberhez való odafordulás – a másik arca. Ötvös András ezt a sokféleséget úgy tudja egybegyúrni és egyensúlyban tartani, hogy a karakter egyik oldala sem nyomja el a másikat, és minden megmozdulása hiteles és önazonos, pontosabban karakterazonos marad.
A rendezés nem tolakodik a színész elé, (jó értelemben véve) szinte észrevétlen marad. Alig vannak üresjáratok, és mire azt gondolnánk, hogy ez most már az lesz, már túl is lendültünk rajta. Az általam látott estén nagyon heterogén volt a közönség korösszetétele, de ez az előadás mindenkinek bejött. A nyugdíjasnak, akit saját vásárcsarnokos történeteivel szembesített, és a vegán bölcsészlánynak, aki előbb halna éhen, mintsem hogy zsíros szalonnát egyen, de volt már dolga hasonló pasival. És persze a művésznek, aki folyton inspirációt keres, hol a valóságból, hol a képzeletéből. Aki megnézi, eget rengető új igazságok felismerésére nem számíthat, de a magunkra ismerés hol könnyed, jóleső, hol szomorkásabb pillanataira igen. Legfőképpen pedig egy sokarcú, rengeteg energiával megáldott színész remeklésére.
