Kritika - Klaris.hu - A Bandy-lányok
2012. 01. 03.

Kritika - Klaris.hu - A Bandy-lányok

Klaris.hu - A Bandy-lányok

Két, egykor népszerű, énekversenyen feltűnt hölgy, harmadik társuk meghívására izgatottan megérkezik a jelzett próbaterembe. Valamikor, néhány évvel ezelőtt sikerük volt, és most azt remélik, hogy újra elindulhat a karrierjük. Ők a Bandy-lányok. Jelenleg már polgári foglalkozást űznek – és már nem éppen „lányok” –, de a lelkesedésük a régi. A próbaterembe érve kiderül, hogy harmadik társuk nem jön. Rosszkedvűen fogadják a hírt, egyikük sietve haza akar menni, társa azonban maradást javasol. Időközben befut a zenekar, és a Bandy-lányok próbálni kezdik régi, siker-számaikat. A nosztalgikus slágerek „próbája” közben a régmúlt időkről elmélkednek a lányok: szerelemről, féltékenységről, sikerről.

A darab meséje ennyi. Parti Nagy Lajos, a zenés játék írója nem annyira a történetre helyezte a hangsúlyt, inkább a régi slágerek „magyarítására”, melyeknek előadása két kitűnő színésznőnek nyújt lehetőséget, hogy énekükkel elvarázsolják a közönséget.

Ascher Tamás rendezése az énekes produkciókra építi a cselekményt. Ami mellékesen elhangzik, az csupán előkészítése egy-egy énekszámnak. Gyors átöltözések közben, izgatott vagy éppen nyugodt lelkiállapotban a két „lány” mindent elmond önmagáról és a távollévő harmadik társról. Az elhangzó dalokhoz mindig megfelelő ruhát öltenek; a dalok hol gyerekesen mókás, hol kacér, hódító nőként hangzanak el.

Udvaros Dorottya és Hernádi Judit – vagy Hernádi Judit és Udvaros Dorottya – kettőse őszinte, nagy sikert arat. Udvaros Dorottya az indulatosabb: ő az, aki azonnal haza akar menni, miután hiába várják meghívójukat. Hernádi Judit a régi sikert szeretné ismét felidézni, ezért lebeszéli a távozásukról, hogy azután kövesse társnője egyre lendületesebb és viharosan jókedvű produkcióját. Az előadás alatt a két nagyszerű színésznő szinte „lubickol” az ún. könnyű műfajú – de rendkívül nehéz! – zenés játékban, a nézők őszinte örömére.

A Bandy-lányok a Belvárosi Színház egyik siker-darabja, melynek zenei anyagát Darvas Benedek válogatta, a kísérő zenekart Darvas Kristóf és Philip György vezeti. A legújabb hírek szerint az előadást a határon túli közönség is élvezheti: a Bandy-lányok Erdélyben is turnéztak.

Tárkányi Imre