Az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház együttműködve Minden ötödik órában címmel mutatja be a dokumentumokra épülő, családon belüli erőszakkal foglalkozó előadását. Fullajtár Andreával, az előadás egyik szereplőjével beszélgetett a Revizoronline.
Revizor: Bár néhány drámát biztos tudunk mondani a témában, de tudtommal még nem volt jelentős színházi előadás, amely ilyen fókuszáltan foglalkozott volna a családon belüli erőszakkal. Hogyan kerültél ebbe a munkába?
Fullajtár Andrea: Az Európai Unió színházi szövetségének tavaly májusban volt egy programja Svédországban, a Mitos21, amelyben hét tagország színészei hoztak létre előadást a témában. Éléonore Mercier Összeverve című könyvéből dolgoztunk: minden színésznek volt tíz perce az anyanyelvén. Az elkészült előadásnak ott nagy sikere volt. Miután hazajöttem, Orlai Tibor megkeresett, hogy szeretne egy magyar produkciót is erről az ügyről, lévén ez nálunk ugyancsak aktuális társadalmi probléma. Ahogy Éléonore Mercier írása francia segélyhívások első mondataira épül, Tibor azt szerette volna, hogy magyar dokumentumok is legyenek benne. Így indultunk el: az előadás szövegét Szabó-Székely Ármin dramaturg állította össze a NANE segítségével.
R: Ez a segítség mit jelentett?
FA: Rengeteg anyagot bocsátottak a rendelkezésünkre – bírósági peranyagokat, jegyzőkönyveket és egyéb dokumentációt, illetve volt egy közös beszélgetés az egyesület vezetőjével, Tóth Györgyivel.
R: Milyen szempontok szerint állítottátok össze a szöveget? Gondolom, ezt inkább Szabó-Székely Ármintól kellene kérdeznem, de feltételezem, némiképp belefolyatok az előzetes munkákba is.
FA: Valóban ő tudna erről beszélni, mert a szöveggel való konkrét feladatokba nem folytam bele, mint ahogy bármilyen más előadásnál is, a dramaturg és Bozsik Yvette rendező dolgozott az anyagon, amivel aztán elindultunk. Nekem pedig a kész, összerakott szöveggel azóta is az a dolgom, hogy minél pontosabban magamra szabjam.
R: Milyen figurát szabsz magadra?
FA: Nem egy karaktert kell eljátszanom, ahogy a többieknek sem – az előadásban két férfi és négy nő színész dolgozik –, így játszom bántalmazottat és bántalmazót, nőt és férfit, időben is változó helyzeteket megjelenítve.
R: Miért lesz ilyen mozaikos?
FA: A családon belüli erőszaknak számtalan formája van, és egyetlen kiválasztott cselekmény redukálná az eredeti vállalásunkat, amely szerint ezzel a témával valamelyest átfogóan foglalkozzunk. Szeretnénk azt a sokféleséget is megmutatni, hogy az erőszak rengeteg formája van jelen – akár a párkapcsolatok vége után is.
R: Már főiskolásként foglalkoztál a peremlét megjelenítésével. Mondhatjuk, hogy egy szociális kíváncsiságú ember vagy?
FA: Azt a feladatot, a Csöndet akarok című előadást az osztályfőnökömtől kaptam, és amikor a főiskolán megcsináltam, úgy találta, érdemes arra, hogy a Kamrában játsszuk. Nem én választottam – egy színész ritkán kerül a szerepet illetően választási helyzetbe, ezért szerepekből nem feltétlenül lehet tetten érni a szociális érzékenységet. Tibor ismer engem, tudja, hogy odaállok ügyek mellé és fontos kérdésekben megszólalok, ilyen szempontból nem véletlenül jutottam eszébe, bár ezt ő tudja biztosan.
R: Mennyire tudtál a családon belüli erőszak gyakoriságáról, mielőtt tavaly nyáron találkoztál ezzel a témával?
FA: Aki odafigyel, az hall történeteket, adatokat, sejt okokat. Magyarország jelentős késésben van ezen a területen: rettenetesen elmaradottak vagyunk társadalmilag és szociálisan. Számos felmérés szerint erősen aránytalan a családon belüli teherviselés, vagy ha szembenézünk azzal, hogy milyen hátrányosan megkülönböztetett önképet nevelnek a leánygyermekekbe egészen apró koruktól, amitől aztán elképzelhetetlenül nehéz megszabadulni, akkor látjuk, nagyon rosszul állunk.
R: Hát, nem szorul különös magyarázatra, miért kell egy ilyen előadás.
FA: Egy ilyen társadalomban, ahol a parlamenti képviselők többsége is úgy gondolja, nőt verni, gyereket bántalmazni bármilyen nemes okkal, netán nevelési céllal lehet, tehát nincs szükség külön büntetőjogi tényállásra, ott egy ilyen előadás legfeljebb csepp a viharos tengerben. Ha lenne külön jogi kategória, sem lehetne egyszerű tetten érni az efféle erőszakot, kétségkívül valamivel könnyebb lenne a bántalmazottaknak.
R: Mennyire foglalkoztatok ezeknek a konfliktusoknak a lélektani okaival és eredetével?
FA: Rengeteg ok és okozat van ebben a témában együtt: a történelmünk, az európai keresztény hagyományok a velük kapcsolatos társadalmi reakciók vetületében – mindezt képtelenség maradéktalanul átlátni, tudományos igényű alapossággal elemezni. Mi a magunk eszközeivel próbálunk mélyre jutni, miközben persze pontosságra törekszünk, ezért a NANE még abban is segített a példány alapján, hogy megjelölte a szövegben azokat a pontokat, ahol tapasztalataik szerint a nézők többsége nem veszi észre a fanyar humort. Így, amikor a szakértő paródiáját akarjuk megmutatni, mint a magyar közéletben észrevétlenül természetes férfi hímsovinizmust, akkor különösen figyelni kell az arányokra, hogy mindezt ne értse direktben a közönség azon része, akiknek esetleg fel sem tűnik az ilyesmi.
R: Nem lehet, hogy éppen azok fogják megnézni ezt az előadást, akik kevéssé érintettek?
FA: Ez alighanem mindig így van, még a klasszikusoknál is, ahol elvileg könnyebb eltartani a ránk vonatkozó kellemetlen állításokat. Egy előadás csak ahhoz szól, aki hajlandó figyelni rá. Ez a színház természete, és ez jó, mert a színház lehetőség a párbeszédre, nem egy ideológiai bunkósbot. Ezért mi is kíváncsian várjuk, vajon hányan szeretnének ezzel a témával szembenézni.
