Kolbászok, májasok, kolozsvárik jelenítenek meg minden mellékszereplőt A csemegepultus naplója című előadásban. Az egyetlen színész Ötvös András bábként mozgatja, játszik majd a tárgyakkal. Gerlóczy Márton regénye 2009-ben jelent meg, Göttinger Pál készít most belőle egyszereplős előadást az Orlai Produkciós Iroda égisze alatt. A premiert július 10-én tartják Balatonföldváron a Kultkikötőben, szeptembertől a Jurányi Inkubátorházban látható majd a produkció.
Hogy lehet egy regényből színházi előadást készíteni? Hogyan fedeztétek fel Gerlóczy Márton könyvét?
Két szálról indul a történetünk. Nagyon szerettem volna Ötvös Andrással monodrámát készíteni, elképesztő, szertelen játékossága és alapos emberismerete nagyon szórakoztató – a főiskolán egyébként csináltunk már együtt ilyet. Közben Orlai Tibor megkeresett a regénnyel, érdekel-e. Ez a két szál egy éve ért össze. Az első elképzelés szerint többszereplős, dramatizált változatot írtunk volna belőle, de erről lebeszéltem Tibort, mert az andrisos terv és a könyv együtt érdekelt csak. Így lett monodráma. Minden egybevágott, Andris és a szerző ismerik egymást évek óta. Gondolkodásukban sok a hasonlóság, de azért a különbség is, tehát termékeny az egész. A könyv egy rosszkedvű, cinikus emberről szól, aki úgy dönt, nem folytatja azt, amiben él vagy legalábbis kirándul belőle. Főhőse olyan kedvtelen életet él, amelyben nem érik impulzusok, azt érzi, már a kérdésfeltevések is feleslegesek. Gyökerestül tépi ki magát a helyéről, felcsap a Vásárcsarnokban csemegepultosnak. Figuralesnek szánja a kalandot, hiszen íróféle, érdekes embereket akar megfigyelni. Aztán persze a személyiségét próbára tevő dolgok történnek vele. Négy hónapot dolgozik a csemegepult mögött. Ez egyébként megtörtént a valóságban is – a szerzővel.
A könyv fülszövege szerint nappal húsokat akar árulni, éjszaka női combokat fogdosni.
Mindent máshogy akar csinálni, ám nem pusztán az érdekesség miatt, hanem tapasztalni és konokul hátat fordítani. A vállalkozás nem teljes egészében szimpatikus – dac és gyerekesség is van benne. Le akar menni a mélyére, kíváncsi, mit engedhet még meg magának.
Előadásként hogy fog mindez kinézni? Ötvös András ül, áll és közben beszélni fog?
Ellenkezőleg, nagyon sokat fog rohangászni. A színpadon rengeteg tárgyat felvonultatunk bábként, felépítünk egy egész csemegepultot. A darab negyven valahány szereplőjét mind onnan veszi elő. Ezekkel játszik, megjeleníti velük a szomszéd nénit, a munkatársait, a vásárlókat. Minden próbánkon bent van velünk Schneider Jankó bábszínész, rengeteget segít nekünk a tanácsaival, ötleteivel, személyiségével.
Ezek szerint minden regénybeli alaknak meglesz a maga megszemélyesítő tárgya.
Igen. Életre kelnek, beszélnek, vitáznak, verekednek egymással. Ahhoz képest, hogy András egyedül lesz a színpadon, elég mozgalmas előadás ígérkezik. Elbűvölő, ahogy gyermeki játékossággal kezeli a tárgyakat, hamar szereplőket, hegyvonulatot, repülőgépet alkot belőlük.
Mennyit adtok elő a több, mint 350 oldalas regényből?
Lőkös Ildikó dramaturg segített elkészíteni a mi változatunkat, keletkezett körülbelül másfél órányi szöveg. Próbáltuk mindkét szálat, a csarnokbeli munkáját és a csajozós sikereket-kudarcokat is végigvinni. Meglátjuk, mennyi sikerül ebből. Rengeteg kísérlete van lányokkal, minden hölgyet is egy-egy húsdarab személyesít meg, dobálja őket ide-oda.
Szórakoztató előadás lesz vagy kirajzolódik belőle társadalomkritika is?
Nem válnak ezek élesen ketté a fejemben. Elsősorban szórakoztató a színdarab. Nagyon kevés olyan bravúros színészünk van, akit másfél órán át tudunk figyelni önmagában. Rengeteget lehet majd nevetni. Ugyanakkor Gerlóczy Márton és Ötvös András emberismerete mélységeket is hordoz. A főszereplő a sok cinikus szövege alatt valójában szeretettel szemléli a vizsgálata tárgyait, a csarnok vásárlóit – az embereket. Vannak gyönyörű, szívbemarkoló részek a szövegben. Például egy nyugdíjas esete, akinek elgurul ötven forintja, amit ha más vesz fel, a napi élelme vész el.
Úgy tűnik, nem csak a témája, hanem a szerző stílusa is meglehetősen érdekes.
Van a regényben egy nagy becsapás. Az alaphelyzet, miszerint az író utál írni, semmi értelmét nem látja az értelmiségi létnek, közelebb akar kerülni a valósághoz.
Nem éppen bátor lépés ez? Az, hogy meg is teszi. Az értelmiség általában a cselekvés helyett megmarad a csendes fejcsóválásnál.
Ő kétségtelen, megteszi. Az örömtelen alaphelyzet mögül és alól rengeteg játékosság előbújik nála. Ez a kettősség nagyon szórakoztató az olvasók, a nézők számára.
Valószínűleg nem mindegy, ki játssza a szerepet, nagyon izgalmas színész szükséges ahhoz, hogy másfél órán át lekösse egymagában a nézők figyelmét. Színészként te is játszol egy monodrámát, a Telefondoktort. Milyen tapasztalataid vannak az egyszemélyes színházzal?
Nehéz csinálni, ugyanakkor rendkívül izgalmas olyan színészt nézni, akinek minden másodperce közlés. Nincs partnere, ezért az egész közönség az ő játékára tapad rá. Ötvös András maximálisan ilyen. Rendkívül gátlástalan színész, az ellenkezőnek a fordítottját is eljátssza. Ha kell, esik, bukik. Minden próbára negyven új ötlettel érkezik.
A könyv kritikái szerint nem igazán nőbarát a szerző. Ti hogy látjátok?
Van benne férfisovinizmus. Ám nagyon fontos leszögezni, egy elképzelt szereplőnek, Márczy Lajosnak vannak problémái, kudarcai a nőkkel. Megpróbálja a világot hibáztatni a saját bénaságáért. Úgy érzem, nekünk, az előadás alkotóinak sikerül ezt megfelelő gúnnyal kezelnünk. Vacaknak tartjuk, ahogy a nőkkel bánik – alpáriságát nézve saját marhaságainkon, korlátainkon derülünk.
A honlapodról kiderül rólad, nagyon vonzódsz az új magyar írásokhoz. Miből fakad ez?
Van benne véletlen is, így jött ki a lépés. Ugyanakkor a makacsságom azt tartja, a színházi írás élő műfaj, kortárs szövegek reflektálnak legjobban mai nézők mai ügyeire. És álmaimban fordítva is igaz a kölcsönhatás.
Úgy képzeljünk el, mint aki járja a könyvesboltokat és figyeli, milyen új könyv lehet alkalmas színpadra?
Abszolút kell klasszikusokat is játszani, bár az én pályám során úgy adódott, hogy eddig nem került rá sor. Ugyanakkor figyelni kell a mai drámaírókat is, milyen témák foglalkoztatják őket. Szerencsém van a Magyar Színházban, előtte a Bárkában, mindkét helyen utat engednek az új írásoknak is, miközben a kőszínházak általában félnek a kortárs daraboktól. Az ismeretlenség, a rizikó miatt, nehezebben jönnek be rájuk a nézők. Kortárs magyar darabot ma itthon nem is lehet nagyszínpadon játszani, csak stúdióban. Szeretném, ha ez változna. Mennyivel izgalmasabb egy olyan darabot nézni, aminek nem tudjuk a végét! Izgulni egy szereplőért, a történetért. Szerintem ez a gyermeki, önfeledt nézői állapot a legnemesebb.
Csicsely Zoltán
