Minden ötödik órában - Fullajtár Andrea beszélt az előadásról a Bellacafénak
2013. 03. 21.

Minden ötödik órában - Fullajtár Andrea beszélt az előadásról a Bellacafénak

Nem mindennapi előadásra készül az Orlai Produkció: a Minden ötödik órában című darabot április elején mutatják be, témája pedig a határokat feszegeti. A családon belüli erőszakról nehéz beszélni, mégis muszáj, ezért döntött úgy a produkció stábja, hogy igaz történeteken keresztül avatja be a nézőket a tabunak számító ügybe.

minden_otodik_oraban_2_07Komoly témába merült bele az Orlai Produkció csapata, hiszen a családon belüli erőszakot bemutató előadás komolyságából fakadóan egy tabut dolgoz fel. Kevesen beszélnek róla, ám annál többen szenvedik el nap, mint nap a bántalmazást – épp ezért fontos beszélni róla.

„Már maga a cím is magáért beszél, hiszen csak Magyarországon minden ötödik órában meghal egy nő a családon belüli erőszak miatt. Sajnos eredendően a közgondolkodás az, ami tévesen ítéli meg a kérdést, azok a nők és gyerekek ugyanis, akik olyan családi körülmények között élnek, hogy meg kell tapasztalniuk az erőszakot, azt hiszik, ez a természetes. Ezzel a darabbal szeretnénk elérni, hogy ne tabutémáról legyen szó, hiszen kötelességünk beszélni erről a társadalmi problémáról” – árulta el Fullajtár Andrea, a darab egyik főszereplője.

A Minden ötödik órában című darab nem csak témájában, de szerkezetében is egyedülálló produkció, hiszen nem egyetlen történetet foglal magában, hanem megtörtént esetek együttesét öleli fel.

minden_otodik_oraban_2_01

„Nem egy szerepben lépek színpadra, hiszen több rövid történetet dolgoztunk fel. Ezek mindegyike megtörtént eset: bírósági lejegyzések, riportok által került a dramaturg, Szabó-Székely Ármin birtokába, ő dolgozta fel ezeket az eseteket. Nagy kihívást jelent egy darabon belül több karaktert magamra ölteni, főleg azért, mert a téma kapcsán nehéz megszólalni, beszélni. Szerencsére sem közelebbi rokonságban, sem az ismerősi körömben nem történt családon belüli erőszak, így személyes élményem nincs az ügy kapcsán. Ennek ellenére szemtanúja voltam már hasonlónak: az óvodában, ahova a kisfiam jár, láttam már erőszakos szülőket. Megrázó számomra azt látni, hogy egy felnőtt képes bántani egy gyereket” – mesélte őszintén a színésznő.

Bellacafe.hu