Hűsítő poénbombával vár mindenkit az Orlai-produkció legfrissebb bemutatója, a kétszemélyes Bagoly és Cica. A Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével színre vitt Bill Manhoff darab Pelsőczy Réka rendezésében garantált nyolcvan perces kacagtató élmény lesz mindazoknak, akik a nyári időszakban Budapestre látogatnak.
Vegyünk egy félszeg, zárkózott, szemüveges, magát írónak valló férfit, akit hívjunk egyszerűen csak Félixnek. Vagy inkább Frednek? Illetve vegyünk egy magát modellnek és színésznőnek valló nagyszájú, tűzrőlpattant és hatalmas hévvel bíró nőt, akit – az alsóneműjén kivillanó betűk alapján – hívjunk csak Dorisnak. Ezt a két alakot zárjuk egy közös térbe, lehetőleg egy felnagyított gyufáskatulyába és nézzük meg, hogy ez az igencsak abszurd szituáció milyen helyzet- és jellemkomikumok megszületését idézi elő. Az idő előrehaladtával meglátjuk majd, hogy ez a két ember, akik magukat valakiknek csak képzelik, a felszín alatt, mégis mennyire hasonlóak.
Bevallom, régen nevettem ennyit és ilyen jókat színházban. Pelsőczy Réka rendezése már rögtön a nyitóképpel mosolyt csalt az arcomra. A kantáros farmernadrágban belépő és a közönség közé lufit pöckölő Jordán Adél kislányos bájával kinyitotta az este „mesedobozát”, és megkezdődhetett a játék. Szó szerint és képletesen is. Kálmán Eszter díszlete a gyermekkoromat idézte, akkor volt ugyanis nagyon divatos a kinyitható és több funkciós babaház, ahol könnyen lehetett a székből ágy és az ágyból szekrény. Itt is valami hasonlóan frappáns megoldást láthattunk, Félix apró garzonja már az első pillanatban nevetésre sarkalló, és akkor még az egyes gesztusokat kísérő hanghatásokról, vagy a hetvenes évek zenéiről nem is beszéltünk. A díszlet – főleg az a bizonyos Woody Allen kép a falon, ami éppen a kellő pillanatban vált csak láthatóvá – tehát telitalálat, mint ahogyan a szereplők kiválasztása is. Ami egy kétszereplős darabnál igen-igen fontos, a siker záloga vagy éppen a bukás oka lehet. Itt azonban csakis sikerről beszélhetünk.
Jordán Adél mint Cica, kellően macskás, esendő és bájos, ha kell kislány, ha kell vonzó nő, olyan, mintha rá írták volna Doris szerepét, aki, bár első pillantásra nem úgy tűnik, de egy nagyon összetett karakter, és ugyanolyan zárkózott, mint a férfi. Le a kalappal Adél előtt, aki képes mindenféle szemérem nélkül egy vékony kis kombinéban illegetni magát nem is tudom hány percig a színpadon. Szabó Kimmel Tamás mint Bagoly, elsőre talán furcsa lehet egy kopott, barna fürdőköpenyt és hatalmas keretes szemüveget viselő alak megformálójaként, de tényleg csak elsőre. Tamás kiválóan hozza az esendő, a kiadók által eddig mindig visszautasított író alakját, aki képes a falra mászni és megőrülni először Doris szeszélyei, aztán már a lány hiánya miatt. Imádtam azt a pillanatot, amikor előtört belőle a vadállat, az igazi férfi, és persze azt is külön tapssal díjaztam, mikor dalra fakadt. De nem szeretném lelőni a darab egyetlen poénját sem. Zöldi Gergely újrafordítása most is kiváló, így egyetlen perc sem telik el úgy, hogy a szavak szintjén vagy a helyzetből adódóan ne nevessünk hatalmasakat.
Az Orlai Produkciós Iroda tehát ismét kitett magáért, és elérte, hogy a június 18-án bemutatott Amadeus után (amiről szintén közöltünk egy írást) még egy darab miatt érdemes legyen nyáron is színházba járni. Ám a július 2-án debütált Bagoly és cicával a nyári bemutatók sorának még mindig nincs vége, július 25-én Anat Gov zenés darabját, a Happy Ending-et Gergye Krisztián rendezésében láthatjuk majd.
