Ha lenne fejtörő (az ám, miért is nincs?!) a főváros színházi életéről, akkor egy kérdést könnyű lenne megválaszolni. Ha összejön három színész: Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó Kimmel Tamás, és Novák Eszter rendezi őket, no, hol is?
A közönség többsége tudná a választ, mert a közönség többsége azt is tudja, hogy a három színész szereti a budapesti Belvárosi Színházat, a Belvárosi Színház producere, Orlai Tibor szereti a három színészt, és azt is szereti, ha az előadás sikeréért Novák Eszter felel. A jelenleg is futó darabok közül Novák négyet rendezett, Szabó Kimmel kilencben, Kovács Patrícia és Schruff Milán hétben játszott, ha így folytatják, oszlopok lesznek a Belvárosiban, időállók, kidönthetetlenek, védjegyei az intézménynek, ahogyan Honthy Hanna az Operettnek, Major Tamás a Nemzetinek vagy Keres Emil a Tháliának, és a közeli múltnál ne tévedjünk messzebbre.
Fiatalokat talán még sértő is idősebb kollégákhoz hasonlítani, hosszú a pálya, van mit befutni, de tagadhatatlan, hogy a néző, mostanában – miként a közéletben, akként a művészetben is – a nevek bűvöletében él, megszeret valakit, rajong érte, időnként a hibáit is elnézi, még a saját, olykor nyomorúságos életét is tartalmasabbnak érzi, ha időről időre láthatja őket.
Kereshetne az ember az elvárásnál jobb szót, de nehezen találna. Most itt az új bemutató, Richard Greenberg Három esős nap, és itt a várakozás, a kíváncsiság: na, milyen? A történet egy naplóról, a tehetségről, a becsvágyról és három fiatalról, majd gyermekeikről szól.
Amerikában Julia Roberts ebben a darabban mutatkozott be a színpadon, ő pedig, ez tudható róla, szeret válogatni. Richard Greenberg rutinos drámaszerző, Magyarországon kevésbé ismert, pedig Amerika egyik kedvence, a fordító Zöldi Gergely pedig személyében a Belvárosi nézőtere, ízlésének követője, ha egyszer abbahagyná a munkát, kiüresednék minden.
Ha már kvíz: milyen az új darab? Legyen egyszerű a válasz: jó. Egy kicsit hosszabban is jó, és pontosan azért, mert ők hárman ott vannak a színpadon, mert ők, és Novák Eszter ismerik a színházukat, tudják, hogy a kicsit nevettető, kicsit könnyes történetet Orlai megkeresi nekik, ha húszéves, az sem baj, leporolják, megtöltik belvárosi élettel.
Patrícia egy kicsit hisztizik, egy kicsit vetkőzik, egy kicsit átváltozik, de csak annyira hogy önmaga maradhasson, Tamás nyegléskedik, nagyon érti ezt, magába roskad, ez már-már oszlopos alakítás, Milán pedig annyira egyszerű, mint maga a darab, nincs benne semmi manír, diák a tornaórán: klottnadrág, atlétatrikó, semmi több, mert most a semmi a legtöbb.
Illenék méltatni a rendezést is, de a kritikus, a bemutatót látja, a sütőből gyorsan kikapott sütit kóstolja, még nem érzi az ízeket. Forró a pite, mondaná, mert még nem hűlt ki, még nem nyerte el végső formáját, még keresi a helyét, ahogy a szereplők a szöveget vagy helyüket a színpadon, de semmi kétség, még néhány nap, és minden a helyére kerül, ahogy a drámában is.
Igen, a Három esős nap, nem könnyű szórakozás, apró részekből építkezik, ugrál benne az idő, de türelem, a a végén önfeledten lehet tapsolni, skandálni, hogy Belvárosi, nem kell megijedni, a Három esős nap, maga a napsütés…
