Színházba férjek és feleségek járnak. Meg szerelmesek, akik tervezgetik, hogy egyszer talán… Meg barátnők, akik feleségek voltak, vagy majd azok szeretnének lenni, vagy most is azok, csak a férjüket a hideg leli a színháztól. És persze olyanok is, akiknek eszük ágában sincs férjhez menni/megnősülni, mert… Szóval ez is olyan téma, amelyről mindenkinek van véleménye, akkor is, ha nem látta Woody Allen azonos című, 1992-ben bemutatott filmjét, amelyben a főszerepeket akkori feleségével, Mia Farrow-val játszották.
A történet középpontjában két házaspár áll. Az egyik éppen válófélben, a másik látszólag teljes harmóniában. Aztán a dolgok persze máshogy alakulnak, új szereplők tűnnek fel egyikük-másikuk életében, a kapcsolatok folyton újrarendeződnek.
Szabó Máté rendezése bizonyos mértékig megtartja a filmszerűséget: a rövid jelenetek snittszerűen, „vágásokkal” követik egymást. Néha narrátorként Kern András hangja igazít el bennünket a két jelenet közti időben történtekről. Ezzel a gesztussal egyszerre idézik meg Woody Allent és a szerepeit szinkronizáló és évtizedekig színpadon is játszó Kernt.
A több helyszínt váltogató játékhoz Ondraschek Péter univerzális díszletet tervezett. A tört-fehér kanapék néhány kiegészítő bútorral és a hasonlóan világos háttérrel elegáns, ám kissé rideg közeget teremtenek, amely akár lakásnak, akár irodának megfeleltethető. A díszlet nem utal konkrét korszakra, ebből a szempontból is univerzális, a jelmezek azonban (szintén Ondraschek Péter munkái) a kilencvenes éveket idézik.
A négy főszereplőn kívül a többi színész ki-be járkál a szerepek között. Ullmann Mónika például hol egy csekély értelmű fitneszedzőt, hol egy prostituáltat, hol egy egyetemista lány decens mamáját játssza. Néhány vonással megrajzolt, életteli portrék ezek, különösen a fitneszedzőé.
A történetnek ad egy külső keretet a Woody Allen-művekre jellemző „elmondom a pszichiáteremnek” alaphelyzet. A főszereplők időnként hozzá, időnként hozzánk, nézőkhöz beszélnek. Ez a két megszólalásmód sokszor egybe is mosódik, hiszen ezekre az „ülésekre” felkapcsolt nézőtéri fények mellett úgy kerül sor, hogy a pszichiátert (vagy talán a nézőt?) alakító Hunyadi Máté a nézőtéri sorok mellett áll.
A főszerepet játszó Ötvös András színészi karakterben igen messze áll Woody Allentől. És ez kifejezetten jó, hiszen őt nézve eszünkbe sem jut hasonlítgatni, még akkor sem, amikor egy, a szerzőről mintázott babát látunk a kezében. Az író/tanár szerepében nem is egy manhattani, dekadensen őrlődő értelmiségi benyomását kelti, inkább mintha egy vidéki magyar egyetemről szalasztották volna, földközelibb, ismerősebb figurát hoz. A feleségét Radnay Csilla játssza. Ebben az asszonyban a kislányos báj keveredik az acélkemény csökönyösséggel. Az a típus, aki csupa jóság és megértés, egészen addig, amíg valaki nem mond neki ellent. Radnay Csilla a testgesztusaival is pontosan rajzolja meg ezt a csupa ideg, folyton önmagát és másokat őrlő típust. A másik házaspárból Járó Zsuzsa karaktere talán a legsarkosabb négyüké közül.Ő az, aki rögtön mindenkinek a képébe vágja a kendőzetlen véleményét, és akinek soha semmi sem jó. Az előadás egyik legjobb jelenete, amikor a Ficzere Béla által játszott kollégájával operába készülnek, és az asszony észre sem veszi, hogy minden mondatával tíz centivel beljebb veri a földbe az udvarolni készülő férfiút. Pataki Ferenc karaktere kissé szürkébb, mint a többieké, keveset tudunk meg róla azon kívül, hogy elege van a házasságából, olyan asszonyra vágyik, akivel az élet egyszerűbb, és aki nem nyomja agyon az intellektuális fölényével. Nagy Dániel Viktor is magabiztosan állítja elénk a sármos munkatárs karakterét.
Az „orlais” előadások gyakran adnak lehetőséget fiatal színészhallgatóknak is. (Emlékszem például, itt láttam először, a Mindent Éváról című előadásban Rujder Vivient, aki azóta már a Katona József Színház tagja.) Ezúttal a végzős Hunyadi Máté mellett (aki több színházban is játszik már) a harmadéves Gombó Viola Lottit láthatjuk, aki egy, tanárát sikeresen manipuláló, nőiességét próbálgató egyetemista lányt játszva szépen helyt áll tapasztaltabb kollégái mellett.
Az utolsó húsz percben érezni, hogy ebben az anyagban és ebben a snittes szerkezetben kicsit kevesebb van a 100 percnél. Összességében azonban szórakoztató másfél órára számíthat, aki megnézi a Férjek és feleségeket. Olyasfajta görbe tükörre, amelyben, ha kedve tartja, kicsit magát is felfedezheti.
Turbuly Lilla
