Nagy reményekkel érkeztünk a Belvárosi Színház előbemutatójára, A szív hídjaira. Minden adott volt, hogy a nyári estén kellemesen elmerüljünk egy szerelmi történetben, a varázs azonban elmaradt.
Egy bestseller, a Madison megye hídjai és egy Golden Globe-díjas film alapján készült a színdarab, amelyben egy kétgyerekes, házasságába és anyaságába kissé belefáradt asszony és egy betévedt világutazó négynapos szerelmét követhetjük végig. A nő halála után gyerekei rendezgetik hagyatékát, amikor a szerelmi napló előkerül, így derül fény a titkos viszonyra. Az előadásban megelevenedik a leírt történet. Mondhatnánk, hogy esetlen, ahogy a már felnőtt gyerekek végigmozizzák anyjuk történetét, időnként kommentálnak, beszólnak, továbbolvasnak. Foghatnánk a sablonos történetre, ahogy a nőcsábász fényképész épp egy leharcolt háziasszonyba szeret bele halálosan, és – tudjuk előre – happy end nélkül. A csoda azonban a szereposztás miatt nem jön létre. Sajnos egy percig sem hisszük el, hogy Udvaros Dorottya és László Zsolt egymásba szerethetnek. Merthogy bármekkora siker volt a kilencvenes években a könyv Amerikában, és bármekkorát is szólt a film, a dolog azon áll vagy bukik, hogy a két főszereplő között megtörténik-e a csoda. Meryl Streep Golden Globe- és Oscar-jelölést kapott alakításáért a filmben, amelyet partnere, Clint Eastwood rendezett. Izzott a levegő köztük.
A visszafelé kibontakozó történet lényegét már az elején megismerjük. Az anyjuk temetését intéző testvérpár, a harmincas éveik második felében járó Caroline és Michael szülőházukban találkoznak újra, rég látták egymást. Egyikük sem boldog a házasságában, így kódolt üzenetként olvassák anyjuk emlékeit egy titkolt, ám be nem teljesedett szerelemről. Húsz éve apjukkal épp egy vásárra mentek hármasban, így maradhatott az anya egyedül otthon. A két testvér reakciói Francesca vívódását idézik fel: Caroline megengedőbb, szurkol az anyjának, hogy a szívére hallgasson; Michael becsapva érzi magát, és két gyermek apjaként inkább a család megtartásában reménykedik, s utólag vádolja anyját. Egy ponton Francesca maga meséli tovább a történetet, gyermekei hol az ebédlőasztalnál, hol félrehúzódva a sarokban nézik végig a négy titkos napot. Szamosi Zsófia Caroline-ként a legjobb a produkcióban. Jól áll neki a testvérét froclizó, a férfiakból kiábrándult szerep, remek humorral játszik. Chován Gábornak hálátlanabb feladat jutott, az anyjára dühös fiú figuráját mégis korrektül hozza.
László Zsoltnak keveset kell tennie, hogy a női nézők elolvadjanak. Csípőből hozza a lezser, sármos Robertet; talán arról kevésbé győz meg minket, nem akarja-e minden áldozatát megszöktetni. Udvaros Dorottya leharcolt háziasszonyként lép először színre az Óbudai Társaskör belső termében (az eső miatt a kerti bemutató elmaradt), ekkor még azt hisszük, csak a fokozás kedvéért, s később kivirágzik majd a szerelemtől. Erős beleérző képességre van szükségünk ahhoz, hogy közte és a betoppanó világfi, a National Geopraphic fotósa között egy pillanat alatt fellobban a láng. Hogy pontosítsunk: azt bármely nőről el tudjuk képzelni, hogy a László Zsolt alakította Robert Kincaid-be beleszeret, a fordítottjával vannak gondjaink. Udvaros Dorottya Francesca-ja egy fakanállal rohangáló, kezét a ruhájába törlő asszony, akiben ugyan él a vágy egy másik életre, de a kisváros elvárásai elfojtják azt. Robert egy gyenge próbálkozás a számára. Nem győz meg minket arról, hogy igazán ki akar törni, Udvaros visszatartja a pillangóvá alakulást. A randira vett dögös vörös ruhában is a kötöttségeihez ragaszkodó nő marad. Úgy játszik, hogy nem sírunk, hogy a két szerelmes elválik, hanem így tartjuk rendjén valónak. Novák Eszter igyekezett kevésbé szentimentálisra rendezni A szív hídjait, amivel nem lett volna baj, ha a szerelmesek dilemmája valódi dilemma lett volna.
A bő másfél órás előadás meglepően hosszúnak tűnik. Amikor a „gyerekek” még vissza is lapoznak a naplóban, már siettetnénk a végkifejletet. Az előadás most nyári turnéra indul, ősszel a Belvárosi Színház játssza. Hátha a nyár meghozza bele a romantikát is.
