A Római vakáció című klasszikus mozi színpadi változatában Tenki Réka játssza Audrey Hepburn egykori szerepét. A nyári szabadtéri bemutató után október 29-től a Belvárosi Színházban találkozhatnak vele az érdeklődők.
Más az Orlai Produkciónál próbálni, mint egy kőszínházban?
Tenki Réka: Egy különbség van, hogy itt nem állandó a társulat, akikhez az ember tartozik, akikkel össze van zárva, hanem egy összeverődött társaság csinál előadást. Ez mindig nagyon jó, mert vagy olyan emberekkel találkozhatsz újra, akikkel már dolgoztál, és jó volt dolgozni, mint például Fekete Ernő, vagy még nem találkoztál velük és kíváncsi vagy rájuk. Mindig van egyfajta pluszenergia, ha az ember nem a kőszínházában játszik, hanem olyan helyen, ahová meghívták vendégnek. Az mindig jóleső érzés.
Pelsőczy Réka vagy Orlai Tibor hívott a szerepre?
Tenki Réka: Azt nem tudom, hogy melyikük ötlete volt, mindketten felhívtak. Réka mondta, hogy szeretne erre a szerepre és örömmel mondtam neki igent, Rékát különösképpen szeretem.
A rendezéseiben többször is megjelenik a nőiség. A Római vakáció kapcsán is beszélt erről.
Tenki Réka: Máshogyan is meg lehet közelíteni egy darabot, mint ahogy egy férfi megközelíti. Belekerültek olyan apró dolgok, amiktől én, mint nő, jobban bele tudtam helyezkedni a karakterembe. Vagy, hogy másképpen mondott egy instrukciót Réka. De nem olyasmiről van szó, hogy „most jól megmutattuk, hogy férfiak nélkül milyen jól lehet csinálni előadást, nőies dolgokról, amiről az emberek kimenekülnek”. Hanem egyszerűen belekerült egy kis plusz, amit Réka a személyiségéből fakadóan bele tudott tenni. Szerintem csak olyan van, hogy jó rendező vagy rossz rendező, és Réka jó rendező. Azáltal, hogy ő történetesen éppen nő, bizonyos nőies dolgokra, amik őt is érintik, amik belőle fakadnak, hangsúlyt tudott tenni a darabban. Ez minden szinten hozzáad az előadáshoz.
A nyári szabadtéri bemutató után október 29-tól a Belvárosi Színházban lesz látható a Római vakáció. Lesz benne valami változás, lesz időtök próbálni?
Tenki Réka: Igazán nagy változás nem lesz, az eddigi előadások tanulságával néhány apró dolog átalakul. A szentendrei bemutató előtt nagyok sok időnk volt, majdnem két hónap. Ötletek kipróbálása, szőrözés, minden belefért a próbafolyamatba, és ez nagyon kellett. Mivel akkor majdnem minden utat bejártunk, ezért most ilyen próbák nem lesznek, felújító, felelevenítő próbák igen.
Miután elkészültetek, megnézted újra a filmet, hogy miben lett más az előadás?
Tenki Réka: Nem, eszembe sem jutott. Annyira más lett, amit mi csináltunk. Eleve rákerült egy plusz történet, amit Réka talált ki. Ha az ember elkezd próbálni egy darabot, akkor nagyon személyessé válik, belerakja magát, az ötleteit, és egy egészen másik dolog fog életre kelni, ami már nem az eredeti. Hiába ugyanaz a cím, hiába ugyanaz az alaptörténet, ha az ember elkezdi próbálni és a magáévá teszi, akkor onnantól kezdve nem tudja már máshoz hasonlítani, mert neki az az élménye van, amit ő csinált. Ha majd egyszer megnézem, nem azt fogom figyelni, hogy ezt is lehetett volna csinálni vagy azt is lehetett volna. Hanem hogy nekünk milyen volt, meg a film milyen. Az érzetek a fontosak, nem fogom tudni összehasonlítani, nem is szeretném.
Gyakran látni téged súlyos, drámai szerepekben. Milyen volt egy könnyedebb előadást próbálni?
Tenki Réka: Itt csak a vidámságot és a szeretetet kell árasztani. Réka mindig mondja, hogy én ez vagyok. Lehet, hogy igaza van. De ha az emberről gondolnak valamit, ami lehet, hogy úgy is van, hogy ő azt jelenti, meg olyan valójában a személyisége, akkor talán azt a legnehezebb megcsinálni színpadon. Az eddigi legnehezebb munkámnak tartom a Római vakációt, és nem csak azért, mert először énekeltem meg táncoltam, hanem mert nagyon hosszú úton találtam meg ezt a könnyedséget. Ez egy másik műfaj, amit nehéz egyből elsajátítani.
Az volt izgalmas, hogy hogyan lehet láttatni hagyni a belőled áradó természetes kedvességet, szeretetet?
Igen, mert hiába jelenti azt az ember, néha nagyon nehéz csak úgy lenni. Mert az ember a színpadon általában csak úgy van, létezik, de én nem elégszem meg ezzel. Sokszor mondják: „Csak létezzél!”, mondom, „oké, de azt nem tudom csak úgy, hogy létezem.” Erre, hogy de az elég. De, mondom, biztos kell még valami hozzá. És egy csomó más eszközt kellett kipróbálni, amitől több lett és kiszínesedett az előadás.
Minden előadásban nagyon fontos a ritmus, hát itt aztán végképp. Ez egy zenés vígjáték, egy romantikus komédia, ennek egész más ritmusa van. Ebben a ritmusban kell megélni a dolgokat, hogy minden a helyén legyen. Ha nem jól tagolok, nem jól ritmizálok, akkor a néző sem tud úgy nevetni. Ezeket ebből az előadásból tanultam meg. Meg azt is, hogy egy dal mit jelent egy előadáson belül. Jól kell kommunikálni a nézők felé, hogy természetesen hasson.
Ezek komoly feladatok voltak, amiben Pelsőczy Réka nagyon sokat segített. Nagyon jó közeget talált ki, amiben a Római vakáció nem egyszerűen a film színpadi adaptációja. Segített megtalálni nekem a saját Anna hercegnőmet. Mert Audrey Hepburn egy olyan személyiség, olyan színésznő, akit ha megpróbáltam volna utánozni, biztos, hogy belebukom. Réka hagyott bennünket keresgélni, jól látta kívülről a dolgokat, és támpontokat is adott, hogyan legyen minél természetesebb.
