…egy ösztönszerű, tétova élet-kísérleteket folytató kezdemény-ember, legjobb esetben félkész férfi mindennapjaiból, főleg éjszakai portyáiból kapunk pillanatképeket.
Európa és Észak-Amerika regény- és drámairodalmában legalább négy-öt évtizede sűrűn találkozunk egy jóval korábban is létezett hősalak (antihős), az élet dzsungelében eltévedt tizen- vagy huszonéves fiatal a 20. század végére, a 21. század elejére hangszerelt megpróbáltatásaival. Illúziók, öncsalások, nekibuzdulások, köd- és rémképek, családi és szerelmi tévelygések közepette keres kapaszkodót, kiutat. Sorsa jobbára a stagnálás. Néha felsejlik valami halvány remény, máskor a figura (sokkal gyakrabban férfi, mint nő) letűnik a színről.
A Jurányi Inkubátorházban A fura előadása sokféleképp kiemeli, hogy a húsz és harminc között botladozó címszereplő: egy ösztönszerű, tétova élet-kísérleteket folytató kezdemény-ember, legjobb esetben félkész férfi mindennapjaiból, főleg éjszakai portyáiból kapunk pillanatképeket. Még a neve is kettős: ő „Dzseszper”, azaz Jesper, „hiszen németek vagyunk”. Jesper Lier silány, ablaktalan szuterén-bérleményben lakik, ahol a hűtőgép, a fürdőkád, a kéziratpapír színe is fekete. Izsák Lili díszlete a sötétre vérszegény, talmi fényességgel válaszol: egy függőleges szolárium – netán kirakat – őrt álló, színváltó fénycsövei képeznek elég szabadon átjárható elvont ketrecet az írónak készülő fickó (Bereményi Gézát idézve a négy évtizeddel ezelőtti, Irodalom című novellából: „induló tehetség”) körött. E hunyorgón kísérteties, a pergő cselekmény (azaz ismétlésekből összetevődő eseménysor) tagolására alkalmas színközeg az éj fényreklámja, élethazugsága, lidércfénye.
Az egyik jelenetben, midőn fénykardok szabdalják a teret, s a másikban, a harmadikban, amikor némely fénycső maga is vándorútra kel, még szembetűnőbb: Fekete Ádám (a fordító) regényfeldolgozása mintegy megröntgenezi, Fehér Balázs Benő rendezése látleletként értelmezi Benedict Wells nevezetessé vált 2010-es művének (Spinner) közepesen szerencsés címre keresztelt jelen változatát. Izsák Lili olyan ruhákat öntött a színészekre (majdnem mindenki lubickolhat a különféle, ám karakter-rokon szerepekben), amelyek „megfelezik” a test látványát; s vele a személyiséget, a lelket. Egyszínű nadrághoz pöttyös, csíkos, mintás felső. Vagy fordítva. Két ütköző szín nagy foltja az öltözéken. Nyaktól bokáig fekete szerelés, a lábon viszont figyelemkeltő ezüst cipő. Vöröshöz kék. Fekete és fehér – nem „fekete-fehér”, mégis „félbe vágott” jellemen. Mindez egyszer-egyszer az extremitásig fokozva, keresve a szöveg mélyéről fel-feltörő, olykor infantilis humort.
A furasági (lúzerségi) versenyben a többiek sem nagyon maradnak el Jesper mögött. Tengődhetnének ők is a középpontban. Kivéve talán Rába Roland énjeit, akik az alkalmatlan, vagy alkalmassá válni hiába igyekvő apa-ego, egy másik nemzedék játéktechnikailag hajszálpontos felbukkanásai, egzotikus és polgári kivitelben. Ő viszont egyik alakjában, ha nem tévedek, elpatkol. Egy kis homoszexualitás, egy kis hiszti, egy kis bújjunkágyba, egy kis barátkozás, egy kis vesszőfutás, pia bőven, drog módjával. Oké, színpadilag (csak semmi új nincs benne); nem oké, életileg (de ez sem új). Radnay Csilla a finoman spleenes „nagy nő”, aki ezzel a szerény nagysággal is sok Jespernek, László Lili a diáklányos kis nő, akiből talán épp a megfelelő lesz. Bán Bálint későkamasz kígyóember és akrobata a (nappal) folyton alvó és általában tunya pincelakó mellett, Nagy Dániel Viktor kedves-kedélyesen mutat rá: az élet arra való, hogy átszaladjunk rajta (nehogy má’ ő szaladjon át rajtunk).
Fehér Balázs Benő változatos megoldásokat tesztel. Tempója ritkán döccen: szinte még el sem hagyta a színt valaki, ugyanő már tér is vissza, mint önmaga copyja. (A szó csupán azért nem illik ide, mert ez nem számítógépes és nem mobiltelefonos éjdzsumbuj, itt írógép és vonalas telefon a kellék. Hm.). A díszlet és jelmez másfelé visz, mint a szöveg ritka önreflexiója („ez volt a kis átkötő jelenet”), megint másfelé az idegösszeroppanást elszenvedő Jesper tudatának osonó állatmaszkos lényei. Rada Bálint azokban a szituációkban tűnik ki, melyekben teljes dzseszperi tanácstalanságának, elhibázott tervezgetéseinek engedhet; egyik lábáról a másikra állhat, egyik műanyag italos poharat a másik után ragadhatja meg (ez a „műanyag világ” megint újabb jel a játékban, bár összeillik a színek keltette asszociációkkal, a fények csalképeivel, Zságer-Varga Ákos feltomboló zenéjével).
A vége, ha akarom, jóra fordul (majd, esetleg, később – az a főhős az eddiginél sikeresebb, mélyebb, önmagára élesebben rálátó regényétől függhet). Ha akarom, nem. Írhat fehéret, írhat feketét. Fifty-fifty.
Mi? A fura
Hol? Jurányi Inkubátorház (Orlai Produkció)
Ki? Író: Benedict Wells. Fordította és színpadra alkalmazta: Fekete Ádám. Díszlet, jelmez: Izsák Lili. Látvány asszisztens: Lakatos Veronika. Maszk: Keresztes Zsofia. Zene: Zságer-Varga Ákos. A rendező munkatársa: Szakács Zsuzsi. Producer: Orlai Tibor. Rendező: Fehér Balázs Benő.
Szereplők: Radnay Csilla, Rada Bálint, Bán Bálint, László Lili, Nagy Dániel Viktor, Rába Roland.
