Már kamaszként deszkára lépett, s Debrecenben Shakespeare Rómeó és Júliájának főszereplője volt. Az egyetem után azonnal a Katona József Színház szerződtette le. Noha díjakban, elismerésekben és szerepekben gazdag évek voltak ezek, úgy érezte, tovább kell mennie. S ment. Az idei évadot már a Nemzeti Színházban töltötte. Majd az évad végén újabb döntést kellett meghoznia: megy vagy marad. Jelenleg is próbál: az Orlai-produkció bemutatásában a Római vakációt, melyet Paul Blake adaptált színpadra. Idén másodszor nyerte el a Fidelio "legjobb 30 év alatti színésznőnek" járó különdíját a POSzT-on. 2009-ben a Barbárok című előadás Anna Fjodorovna szerepéért, idén a Nemzeti Színházban bemutatott Amphitryon Alkméné alakításáért.
Több év, sok fontos és jó szerep után tavaly váltottál és igazoltál át a Katonából a Nemzetibe. Ilyen háttérrel miért érezted úgy, hogy váltanod kell?
Tenki Réka: Úgy éreztem, nem tudok többet adni, elfogytam és kell valami olyan, amitől új erőt kaphatok. Kellett, hogy újra felfedezhessem önmagam és találjak olyan dolgokat, amelyekkel ismét újat tudok adni. Leginkább ez indokolta a váltásomat. Itt új környezetbe, új helyzetbe kerültem, s így egészen máshogy játszom, mint két évvel ezelőtt.
Döntéseidben az indulatok, az érzelmek jobban dominálnak?
Tenki Réka: Most még igen, talán idővel kicsit bölcsebb és megfontoltabb leszek.
Kell?
Tenki Réka: Vannak helyzetek, amikor igen. Hamar kimondom, amit gondolok. Néha jó volna előtte gondolkodni. Égettem már meg magam. De tükörbe tudok még nézni, s számomra ez a legfontosabb. Számomra fontos, hogy a létező problémákat megbeszéljem, mert különben nem tudok tovább működni.
A Színművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor-Zsótér Sándor voltak az osztályfőnökeid. Zsámbéki személye erősítette kötődésedet a Katonához?
Tenki Réka: Mindenki arról álmodozott, hogy a Katonába kerüljön, ott kezdhesse pályáját. Szerencsés vagyok, hogy nekem megadatott. Ha nincs az az öt év, én sem itt tartanék, ahol most tartok. Zsámbéki és Zsótér személye a mai napig hat rám. Rengeteget tanultam tőlük. A legjobb négy évem volt. A mai napig ebből táplálkozom, nagyon jó alapokat adtak.
Két nagyon különböző személyiség. Más eszközzel, más megközelítéssel gondolkodnak a színházról.
Tenki Réka: Éppen ez volt a szerencsém. Két megközelítést kaptunk az igazságról. Nagyon harmonikus volt kettőjük munkakapcsolata. Tudtuk, mindazt, amit tanítanak, be kell szívnunk. Tágították a látókörünket, és megtanították, milyen sokféleképpen lehet megközelíteni egy darabot vagy egy adott jelenetet.
A színházban, az előadásokban mit jelent az igazság keresése?
Tenki Réka: Az igazság: ha kimondom azt, hogy haza akarok menni, akkor az nekem Debrecent jelenti. Az igazság nem levegőbe kimondott mondatok. Tudom, mit miért mondok, mert nekem ahhoz kötődésem van. Ezt "Rékából" mondom, mert minden egyes szereplőnek is megvan a saját élete, hazája, és nekem azt kell feltárnom, hogy az aktuális szerepem figurájának mi az igazsága. A Barbárokban szerepem szerint nem vagyok túl szimpatikus, de ez sose izgatott, mert mindig azt keresem, hogy az általam játszott embernek mi az igazsága.
Ez volt a legfontosabb darab számodra a Katonában?
Tenki Réka: A legfontosabb. Ascher Tamás nagyon fontos nekem. Nehéz szóban elmondani, inkább körül tudom írni. Ő olyan ember, akiben feltétel nélkül megbízom. Úgy tud instruálni, annyira érzi a színészeket, hogy minden szavát iszom. Háromszor dolgoztunk együtt, de a Barbárok volt a legfontosabb. Hálás vagyok neki.
Amikor otthagytad a Katonát, már lehetett sejteni, hogy az Alföldi Róbert igazgatta Nemzeti Színháznak már csak egy éve van. Megnehezítette ez a döntésed?
Tenki Réka: Éreztem, hogy mennem kell, s nem gondolkodtam azon, itt mi lesz. Jöttem.
Debreceni vagy, Vidnyánszky Attilával dolgoztál már együtt. Szívesen emlékszel vissza arra az előadásra. Egyértelmű volt, hogy maradj a Nemzeti Színházban?
Tenki Réka: Ezek kellettek a döntésemhez. A saját tapasztalataim alapján döntök, és az a munka jó tapasztalat volt. Annak alapján döntöttem.
Állandóan a "bizalom" körül táncolunk. Ennyire fontos cölöp ez az életedben, a munkádban?
Tenki Réka: Másra nem építhetek. Egyre jobban kezdem megismerni a körülöttem levő világot. Már nem vagyok annyira naiv. Csak úgy tud jó munka is létrejönni, ha feltétel nélkül megbízom azokban, akikkel dolgozom. Ha filmszerepre hívnak, mindig előre kérem a forgatókönyvet. Megnézem, kikkel dolgozom.
Mondtál már nemet?
Tenki Réka: Persze, sőt volt olyan, hogy megbántam, hogy nem mondtam nemet. De az is kellett ahhoz, hogy tapasztaltabb legyek. Olykor muszáj nemet mondani.
A nyáron mutatják be Szentendrén a filmként jól ismert Római vakáció című darabot, amelyben Annát játszod. A próbák előtt ismerted, láttad már a filmet?
Tenki Réka: Hogy mikor, hol láttam, arra már nem emlékszem, de ismertem. Amikor kiderült, hogy játszom benne, akkor újra megnéztem.
Ha olyan előadásban szerepelsz, amelynek van korábbi filmes vagy színpadi változata, azt mindig megnézed, amikor alakítod a szereped?
Tenki Réka: A legtöbb esetben nem, mert félek, nagyon befolyásol a munkában. A Római vakációnál úgy éreztem, meg kell néznem a filmet. A hercegnőt játszom, amit a filmben Audrey Hepburn. Utánozhatatlan, és nem is szabad utánozni. Hepburn igazi kultusz. A legjobb színész sem tudja visszaadni a személyiségét, ahogy sugárzott a szerepein keresztül. Az a dolgunk, hogy az arculatunkra, a lényünkre formáljuk a mi Római vakációnkat, hogy a nézők olyan előadást lássanak, amiben nem a filmes emlékeiket kérik számon.
A ti előadásotok keretjátéka a Római vakáció filmes forgatása. Ettől olyan a színpadi változat, mintha a film remake-jét látnánk. Erősek a filmes eszközök az előadásban?
Tenki Réka: Most, a próbák során még sok minden képlékeny. Lesz benne kivetítés, ami megidézi a filmet. A mi történetünk főszereplői a színész és a színésznő, akik forgatják a filmet. Szerelmük a forgatás alatt szövődik. A filmet és színdarabot elegyítette a rendező, s ettől olyan, mintha két szálon futna a cselekmény.
Mai történet lett, ahol csak a filmvásznon léteznek hercegnők. De hová tűntek mára a hercegnők?
Tenki Réka: Az én világomban ott vannak a hercegnők. A mi előadásunkban én belül leszek hercegnő. S hogy milyen az? Nem kell hozzá ruha, a tartás és a báj belülről fakad, remélem nekem sikerül megteremteni.
Fekete Ernő a darabban a szerelmed, a férfi. Fontos, hogy ki a partnered, aki mellett nő lehetsz?
Tenki Réka: Nagyon örülök, hogy megint együtt dolgozhatom Fekete Ernővel, akitől - amellett hogy nagyszerű színész - rengeteget lehet tanulni. Sok jó színésszel dolgoztam már, de kevés olyan férfi van, aki mellé ha bejössz a színpadra, úgy érzed, nő lehetsz. Ezért nála nem kell külön megdolgoznod. A viselkedésével, a gesztusaival teremti meg a nőt, és a szerepem megkérdőjelezhetetlenné válik általa. Kevés férfiszínész tudja ezt elérni. Az Amphitryon előadásában Nagy Zsolttal éreztem ugyanezt.
Pelsőczy Réka rendezte az előadást. Az örök nő, örök férfi keresése lehetett az egyik fontos oka, amiért elővette ezt a régi filmet?
Tenki Réka: Rékának is fontos, hogy jó nőnek lenni. Fekete Ernő szerepe szerint léha férfi. De betoppan az életébe a nő, akivel közük lesz egymáshoz. Olyan a személyisége ennek a nőnek, amiről mindannyian álmodunk. Számos olyan kérdést vet fel az előadás, ami foglalkoztat bennünket a mindennapokban. Női darab lesz, s nekem arról is szól, hogyan tudjuk elfogadni magunkat.
A színházban férfirendezőid vannak. Máshogy, más érzékenységgel rendez Pelsőczy Réka?
Tenki Réka: Rékát még a Katonából ismerem, de rendezőként most találkoztam vele először. Alapvetően nincs nagy különbség nő és férfirendező között. Zsótér Sándor például, akivel sokat dolgoztam együtt, nagyon érzékenyen, ezt a nőiséget középpontba állítva rendez.
A mostani Római vakáció emléket állít a filmnek is?
Tenki Réka: A régi, nagy, fontos filmeknek állít emléket. Főleg színházban dolgozom, de több filmben és tévé-sorozatban szerepeltem már. Nagyon szeretek filmezni, mert sokszor kifejezőbbnek érzem, de a legfontosabb, hogy rád találnak-e azok a szerepek, amelyekkel adhatsz, amelyekkel ki tudod magad fejezni. Szól és beszél a szerelemről, az örök férfi és nő kapcsolatáról, mindarról, ami mélyen bennünk van.
