2018. január 24. óta látható Simon Stephens Heisenberg című darabja Szabó Máté rendezésében a Hatszín Teátrumban. Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb drámaírójának alkotása először látható Magyarországon az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából. Az egyfelvonásost két nagyszerű színész, Benedek Miklós és Ullmann Mónika előadásában élvezheti a közönség.
A darab története szerint egy zsúfolt pályaudvaron egy nő megpillant egy idős férfit, és hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába csókol. Alex (Benedek Miklós), a hetvenes hentes és Georgie (Ullmann Mónika), a negyvenes pincérnő beszélgetni kezd. Lassan, minden logika és társadalmi konvenció ellenére egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A találkozás alapjaiban forgatja fel az életüket, és végül nagy utazásra is vállalkoznak, hogy utolérjék életük elmulasztott lehetőségeit.
Az egyfelvonásos darab hat jelenetben mutatja be két nagyon különböző, de magányosságában nagyon is hasonló ember egymásra találásának történetét, és ennek köszönhetően a boldogság lehetőségének felcsillanását sivár életükben. A mű tökéletes példázata annak, hogy soha nincs késő ahhoz, hogy nyissunk a világ felé, ragadjuk meg az ölünkbe hullott lehetőségeket. A két főhős két roppant furcsa, az átlagtól merőben eltérő, és ezáltal a nézői azonosulásra nem igazán alkalmas csodabogár. Mégis miért szurkolunk nekik? Talán pont az esendőségük, a szánalmasságuk miatt. Mert az ember azt érzi, ha ennek a két páriának sikerül megtalálni a boldogságot, akkor mindenkinek van esélye rá. Azaz, soha nem késő, mindig van remény. Tulajdonképpen ezek az üzenetek ősidők óta ismert klisék, a darab nem is ezektől válik érdekessé, hanem sokkal inkább attól, ahogyan beszél róla, emellett pedig a hihetetlenül kreatív díszletmegoldástól, és a remek színészi alakítástól.
A változatos helyszíneket egyetlen díszletelemmel sikerül megvalósítani. Ez pedig egy forgatható elemekből álló, akár hajóvá, akár hentespulttá alakítható faalkalmatosság. Ezzel az eszközzel ráadásul nemcsak a helyszíneket sikerül érzékeltetni, hanem szimbolikus jelentése is van. Ahogy az eszköz karjait a két szereplő hajtogatja, úgy kerülnek egymáshoz egyre közelebb, és ennek köszönhetően érzékelhetjük az idő lassú múlását is.
A díszlet mellett, mint említettem, a színészi alakítás is kiváló. Benedek Miklós igazán remekül alakítja az esetlen, merev, végletekig zárkózott, idősödő hentest, aki durva foglalkozása ellenére igazi művelt úriember, és a lelke mélyén tele van kalandvággyal és lelkesedéssel. Vele pontosan ellentétes karaktert testesít meg Ullmann Mónika látszatra szertelen, vibráló, ezer arcot viselő Georgie-ja, aki a rengeteg beszéddel és az örök pezsgéssel végtelen magányát, bizonytalanságát, félelmeit igyekszik leplezni. A karakterek mélyén rejtőző elfojtások, vágyak is jól érzékelhetőek a nagyszerű színészi munkának köszönhetően.
Habár a történet lassú folyású, a karakterek belső motivációi fokozatosan bontakoznak ki, a darab mégis képes végig fenntartani a figyelmet hol humorral, hol igazi drámai ffeszültséggel. Alex és Georgie szerelmi története egyszerre örök és mégis egyedi. Amikor már azt gondoljuk, nem képes meglepni bennünket a történet, mégis sikerül valami váratlan fordulattal valami egészen szokatlan kanyart vennie a cselekménynek vagy a szereplők karakterének. Tulajdonképpen ez a lényege a címadó fizikus, Werner Heisenberg határozatlansági relációjának is: van egy alapvető, elméleti határ bizonyos fizikai mennyiségek egyszerre, teljes pontossággal való megismerhetőségére. Azaz az ember személye soha nem igazán megismerhető, ha úgy gondoljuk már nem okozhat meglepetést, biztosan meglep valami váratlannal, s pontosan ilyen maga a darab is.
Összességében a Heisenberg szórakoztató, mégis mélyen megható, örök igazságokat egyedi módon felvető darab, igazán ötletes díszletezéssel és egészen kiváló színészi alakításokkal. Olyan mű, ami bizonyosan nem okoz csalódást sem a fiatalabb, sem az idősebb generációnak.
