Bár Juan Mayorga darabjában a férfi szereplőiket Raúlnak, Beckenbauernek, egy Olmedónak és Azzopardinak hívják, a két női karakter, María Luisa és Angelines nem focistafeleségek.
Az egyik legtöbbet játszott kortárs spanyol drámaíró – mintegy harminc darabját 16 nyelvre fordították le, és 18 országban adták ki vagy játszották – főhőse egy egyedül élő idős, büszke nő, aki szokatlan módon igyekszik megragadni az élet örömeit, amíg nem késő, és barátnője, valamint titokzatos férfiak gyűrűjében apró kalandoknak és csínytevéseknek hódol.
Juan Mayorga fantáziáját egy véletlenül hallott sztori indította be: „Egy Raúl nevű barátom mesélte el, aki egyébként portás, a lányom kosárlabdameccsének a szünetében, hogy lakik a házukban egy idős hölgy, és azt tanácsolta neki, hogy írjon ki több nevet a postaládára azért, hogy a betörők vagy a szélhámosok, akik kifejezetten idős emberekre utaznak, ne tudják meg, hogy egyedül él.” Ebből született a María Luisa, amelynek ősbemutatóját a filozófia-matematika szakon végzett, azóta a fejét drámaírásra és színházigazgatásra is adó Mayorga maga rendezett meg. Az általa vezetett teátrum, a madridi Teatro de la Abadía ezzel vett részt 2024 tavaszán a MITEM-en, az előadást pedig látta Peremartoni Krisztina. Neki a címszerep kapcsán azonnal Hernádi Judit jutott eszébe, a darabjavaslattal pedig felhívta Orlai Tibort. „Beleszerettem a darabba, úgy éreztem, Juditért ordít a főszerep, úgyhogy rögtön fölhívtam azzal, hogy »találtam neked egy olyan szerepet, amit szerintem nagyon élveznél«. Tibor pedig bízott az értékítéletemben, és rögtön elindította a darab fordítását, a jogok megszerzését” – idézi fel a színművész a tavaszi eseményeket.
„Egy darab kiválasztásánál fontos szempont, hogy tematikusan illeszkedjen repertoárunkba, és alkotóközösségünk tagjainak izgalmas, valódi művészi kihívást jelentő feladat legyen. A María Luisára mindkét követelmény tökéletesen igaz: jó néhány előadásunkban foglalkoztunk az idősödő vagy idős emberek helyzetével, az őket foglalkoztató kérdésekkel, a darab főbb szerepei pedig remek játéklehetőséget kínálnak Hernádi Juditnak és Gyabronka Józsefnek, akiket évek óta láthat előadásainkban a közönség” – árulja el a producer a María Luisa műsorra tűzésének hátterét.
„Az Orlai Produkció az alkotóközösség állandósága miatt műhelyként működik, ugyanakkor nyitott színházként minden produkcióra a lehető legmegfelelőbb alkotó- és előadói csapatot állíthatjuk össze – húzza alá Orlai Tibor. – Debreczeny Csaba nem először játszik nálunk, Peremartoni Krisztina csak a mi előadásainkra mond igent színészként, a különleges tehetségű, egyéni hangú Fábián Gábor és Csákvári Krisztián pedig a María Luisában mutatkozik be nézőinknek. És szintén első alkalommal rendez az Orlai Produkciónál Rusznyák Gábor. Tihanyi Ildi jelmeztervezői világa több előadásunk látványát határozza meg, a díszlettervező, a fiatal Darvay Botond azonban szintén debütáns, neki ráadásul ez az első nagyszínpadi munkája. Számomra nagyon izgalmas, ahogyan a különféle életpályák összeérnek, ahogyan a más-más tapasztalattal rendelkező művészek inspirálják egymást.”
A találkozásból a valódi bizalmi viszonnyá alakuláshoz idő kell, osztotta meg a María Luisa kapcsán elindított beszélgetéssorozat, a tOPIk közönségével a vándormadár rendezőnek nem nevezhető Rusznyák Gábor, de azt is elárulta, mi jelenthet ilyenkor kapaszkodót. „Általában kőszínházi műhelyekben dolgozom, de az Orlai Produkciót is műhelynek látom, csak épp a piacról kell megélnie. Itt nincs az a biztonság, mint például egy vidéki színházban, ahol ha nem sikerül valami, akkor is lemegy a bérlet. Itt másfajta tétje van egy-egy produkciónak. A műhelymunka akkor válik igazán izgalmassá, amikor felfedezünk egymásban dolgokat, tanulunk egymástól, amikor viszont egy viszonylag idegen társulathoz odamegy egy idegen rendező, szakmánkból a professzionalizmus kezd működni. És ilyenkor nem árt, ha az alapanyag, azaz a darab biztonságot ad, például tudjuk, hogy valahol valaki már sikerre vitte.”
A María Luisa Rusznyák szerint izgalmas, de nehéz anyag: „Látszik, hogy nagyon okos ember írta, tele van apró kis titkokkal, összefonódásokkal. Ez egy gyönyörű történet arról, ahogyan egy idősebb – és fontos, hogy nem beteg – ember fejében összerakódik a valóság és a hiányokból felépülő képzelt valóság. A mi színházi kultúránk alapvetően kisrealista, a spanyol viszont másra épül, ennek a darabnak is egészen másfajta a nyelvezete, mint amit megszoktunk.”
A színészeknek nincs könnyű dolga, hiszen két világ létezik és helyenként mosódik egybe a színpadon. María Luisa (Hernádi Judit), régi barátnője, Angelines (Peremartoni Krisztina) és Raúl, a házmester (Gyabronka József) valós személyek, Beckenbauer, a dél-amerikai diktátor (Debreczeny Csaba), Azzopardi, a költő (Csákvári Krisztián) és Olmedo, az igazi úriember (Fábián Gábor) bár önálló életet élnek, csak María Luisa fantáziájában léteznek.
„Ez nem egy nem egy egyszerű színdarab, mert olyan szimbólumok és utalások vannak benne, amelyekből mindenki mást fordít le magának, nekünk viszont ugyanazt kell egy-egy mondat vagy cselekvés mögé tennünk” – jegyzi meg a Raúlt játszó Gyabronka József. A házfelügyelő igazán különös figura. Nem csupán azért, mert egyszerre olyan, mint egy fontoskodó hivatalos személy és mint a modern hercegnőket az autóból kisegítő szállodai portás, hanem mert a lényét illetően lesz egy igazán meglepő csavar a történetben…
Ízléses, mulatságos, szellemes – igazi színházi meglepetés. Életteli, sokrétű szöveg. Bájos vígjáték, mindenben visszafogott és mindent pazarul egyensúlyozva parodizál. A spanyol lapok ezekkel a jelzőkkel illették a María Luisát. És a magyar nézők is megnyugodhatnak, mert Hernádi Judit szerint is lehet majd nevetni a történeten. „Amikor szomorút játszom, azon mindenki nevetni szokott” – vetítette előre a színésznő azt, hogy mi várható, és természetesen ezen a tOPIk közönsége harsányan kacagott. „Ennek a darabnak az a lényege, hogy érzelmek, szív van benne” – tette hozzá.
A María Luisa 2025. február 1-től látható a Belvárosi Színházban. Jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.
