A nagyinak könnyebben és több mindent megbocsátunk, mint a szüleinknek
2022. 08. 28.

A nagyinak könnyebben és több mindent megbocsátunk, mint a szüleinknek

Nagyi (Molnár Piroska) napjai fenekestül felfordulnak, miután hajnali háromkor becsönget hozzá a huszonéves unokája, Leo (Rohonyi Barnabás) a biciklijével, hátizsákjával és felszerelésével, amivel nekivágott egy Amerika keleti és nyugati partját átszelő túrára. Szállásra lenne szüksége, amit a 81 éves Nagyi zsörtölődve - hisz mégiscsak felborították a jól megszokott napirendjét -, de természetesen örömmel ad. 

Így indul az Orlai Produkciós Iroda Jaj, Nagyi! című előadása, melynek premierjét a Benczúr Kerti Esték keretében augusztus 10-én tartották. A háromszereplős Amy Herzog darabra olyan nagy az érdeklődés, hogy októberre a Hatszín Teátrumba már egy plusz előadást is beiktattak. 

A másikról való gondoskodás nemcsak jó érzéssel tölt el bennünket, hanem hasznosnak érezzük magunkat, értelmet is ad az életünknek, ha hullámvölgybe kerülünk: erre Leónak és a Nagyinak is nagy szüksége van, az előbbi elveszítette a legközelebbi barátját, az utóbbi a második férjét, élete társát. Az egy éjszakából így aztán napok, majd hetek lesznek. 

Gyakran egymás idegeire mennek, de míg a fiú az eltérő nézetek miatt az anyjával már szóba sem áll, a Nagyival a hevesebb veszekedések után is kibékülnek, megértik a másik álláspontját. A szülőknek elvárásaik vannak, a gyerek pedig vagy meg szeretne felelni ezeknek, vagy ellenkezőleg, lázad, míg a nagyszülők többsége nem érzi szükségét, hogy túlságosan beleszóljon az unoka életébe, „csak” szereti, és ott van számára. 

A nagymamáknak több mindent és könnyebben megbocsátunk, mint a szüleinknek, sokszor több megértést is kapunk tőlük. Bár elméletileg generációs szakadék van köztünk, nem egyszer azzal szembesülünk, hogy rugalmasabbak, őszintébbek, befogadóbbak, mint a szüleink. Így van ez Leo és a Nagyi kapcsolatában is. Odaszólogatnak a másiknak, de legalább kimondják, mit gondolnak és éreznek, ugyanakkor tudják, mikor kell visszavonulót fújni, és tudnak elnézést kérni. 

A Nagyi, akinek eddig a férje magyarázta a világot, most az unokája felé fordul nyitottsággal. Hogy mennyire nem konzervatív, az akkor mutatkozik meg igazán, amikor felbukkan az unokával se veled, se nélküled kapcsolatban élő Rebeka (László Lili), aki szintén a helyét keresi a világban. Családi történetbe ágyazott párkapcsolati tanácsot ad az egyetemista lánynak, és meglepő, milyen szabadon gondolkodott fiatal feleségként első házasságában a háztartási hűségről, a megbocsátásról, a férfiak döntéseinek mozgatórugóiról.

Mindegy, hogy a nagyvárost vagy a természetet szeretjük, ha nagyon más elképzeléseink vannak arról, hogyan kellene élni, ahogy az is sokadlagos, hány évesek vagyunk, ha két ember őszinte szeretettel, kíváncsisággal és megértéssel fordul egymás felé. 

Forrás: Femina - Orbán Violetta