Mi ragadott meg leginkább Henry Livingstone karakterében, amikor először olvastad a szerepet?
A “bolondsága” – a szó legpozitívabb értelmében. A gyermeki tisztasága. Egy világban, ahol mindent elfednek, elkendőznek, ahol folyton hazudnak, képmutatnak – ő az egyetlen, aki mindig kimondja, hogy a király meztelen – bármennyi taslit is kap érte.

Hogyan készültél fel arra, hogy ezt a klasszikus Csengetett, Mylord? karaktert színpadra vidd?
Megnéztem a sorozatot. Megtanultam a szöveget. Végrehajtottam az instrukciókat. Próbáltam az alkotótársakkal. Plusz cukor, só és minden, mi jó.

Változtattál valamit a karakter megközelítésén a próbafolyamat során?
A sorozathoz képest? Persze. Hiszen a darabban én játszom, nem Perry Benson, vagy Tahi József (az eredeti sorozat magyar hangja – a szerk.). Utánozni nem akartam, inkább megkeresni a lényemnek azt a szeletét, aki Henry. Ebben nagy segítségemre volt Kocsis Gergely, a rendező, akivel borzasztó jó volt ismét együtt dolgozni. Zenés mesterség tanárunk volt a színművészetin, rendezett is minket (Boci-boci tarka c. TSZ propaganda operett). Ahogy Molnár Piroska fogalmazott Gergőről a premieren, azt tapasztaltam én is: “Nem hagyott elmenni az erdőbe”.

A sorozattal kapcsolatban volt-e saját élményed – rajongóként vagy új nézőként léptél be ebbe a produkcióba?
A próbafolyamat miatt néztem meg az első részt, aztán a többi jött magától. Átéreztem miért van itthon ez az évtizedek óta, a mai napig szűnni nem akaró lelkesedés iránta. Igazi “comfort sorozat”, rengeteg háztartásban jelenti a kandalló melegét. Mindegyik karakter szerethető és borzasztó kedves. Emellett otthonos az egész miliő, hisz beleivódott az (éppen aktuális) urak és szolgák közti feszültség a magyar néplélekbe is. Megvetjük az urakat, ugyanakkor közéjük akarunk tartozni, de empatizálunk a cselédséggel, mert úgy érezzük közéjük tartozunk. Mindezt jólesik kinevetni és ez a nevetés szelepként szolgál ennek a feszültségnek az enyhítésére.

Hogyan élted meg azt a kihívást, hogy egy jól ismert sorozatot színpadi formában tolmácsoljatok?
Hatalmas elvárást és várakozást érzékeltem, ami körbelengte a próbafolyamatot, amióta a nézők megneszelték, hogy készül az előadás, de úgy érzem, így a premier után, hogy ezeknek megfeleltünk. Nem utánozunk, ez a mi, saját verziónk és nagy szeretet árad a nézőtérről. Ilyen energiák között csodás játszani, hisz ez végig aktív kommunikáció a nézőkkel. Energia átadás oda-vissza. Labdázás. Játék.

Hogyan építetted be a sorozat „szellemét” a színpadi előadásba?
Tégláról téglára, mint Kelemen a feleségét.

Milyen szerepkör áll hozzád a legközelebb: drámai, komikus, karakter- vagy hősszerep?
A szuperhős szerep. Bár alapvetően a komikus szerep jön csípőből, de borzasztóan szeretek megdolgozni drámai, vagy inkább tragikus szerepekkel is, szerencsére azokat is kaptam eddigi rövidke pályán során (vagy ha nem kaptam, adtam magamnak). De nem is nagyon szeretem ezt a kettőt különválasztani. Humort drámával, drámát humorral. Jin-jang. Ez a kulcs.

Hogyan készülsz fel egy új karakterre – inkább belső elemzéssel vagy fizikai eszközökkel indulsz?
Először a szöveg indít el – az a sárga köves út. Útközben olyan bajtársakat találok a karakternek, mint célok, szándékok, motivációk, stratégiák, gondolatok – ezek erősen meghatározzák merre folytassuk az utunkat. Szupertitkos mágikus alkimista lelki folyamatok következnek, amikről itt nem merek beszélni…. Ehhez jönnek hozzá a csodás partnerek az ő elképzeléseikkel a saját karakterükről és a szituációkról, meg természetesen a rendező, akinek szintén vannak elképzelései.

Mennyire fontos számodra a rendezői iránymutatás, és mennyire szeretsz saját ötletekkel hozzájárulni?
Akkor vagyok a legfelszabadultabb a próbákon, mikor a rendező partnerként kezeli a színészeket, nem pedig lélegző, beállított hangsúllyal szövegfelmondó, fényvisszaverő díszletelemekként. Mikor a rendező bízik a színészben, mikor engedi, hogy hibázzon, mikor képes neki szárnyakat adni, akkor a színész olyan csodákra is képes lehet, amire se ő, se a rendező nem számítottak.

Volt olyan szerep az életedben, ami fordulópontot jelentett?
Több is. Ez is nagyképűen hangzik? Sok nagy kolléga mondja azt, hogy hálásak lehetünk, ha 1-2 ilyen szerepet kapunk a pályánk során… Mondjuk attól függ, hogy határozzuk meg a fordulópontot. Henry fordulópont; átigazolásom fordulópontja. Új közösség, új közönség. Az egyetemen, covid idején, Zsótér Sándor által rendezett Hölderlinben Hölderlin, amit bár csak háromszor játszottunk egy maroknyi szakmabeli közönségnek, mégis meghatározó volt; fordulópont a saját művészi megítélésemben – bátorságot adott. Pogány Imre, a Horváth Csaba által rendezett Kivilágos kivirradtigban. A Flóra című előadás, amit Szombathelyen rendeztem… a szombathelyi Páluccaiban Kolnay-t már bőven száz fölött játszottam, emiatt az is egy fordulópont. De volt még sok szerep, amit élvezettel, önfeledten játszottam. A celldömölki Soltis Lajos Színházban is, ahol beleszerettem a színházcsinálásba, még az egyetem előtt. Negatív fordulópontokat is írhatnék, de azt most itt inkább nem.

Mi az, amit a közönség talán nem tud rólad, pedig fontos része az életednek?
A telefonszámomat például. Pillanatnyilag egyedülálló vagyok, de pompásan főzök, ha esetleg valakit érdekel. Meg talán azt sem tudják, hogy imádok festeni, rajzolni. A szombathelyi Az eltört korsóban írnokként végig karikatúrákat rajzoltam. Örültem, hogy egy előadásban ötvözhetem a két alkotói énemet – végszóra, ritmusra elkészülni a következő rajzzal. Meg volt egy pár éves slammer korszakom is a színmű előtt.

Ha egy szóval kellene jellemezned a mostani alkotói korszakodat, mi lenne az?
Intuíció iránytű. Két szó lett, maradhat?