A kilencvenes években mocskos versenyt vívtak egymással a vállalkozók, most pedig a mocskos versenytelenség az uralkodó – mondja Kerékgyártó István író. Skorpió című darabját egy ideje telt házzal játssza a Belvárosi Színház. Főhőse egy nagyvállalkozó, akitől fiai próbálják megkaparintani a vagyonát. De beszélgettünk az íróval a hazai csúcselit tagjairól, ők szerinte elszakadtak azoktól, akik kiszolgálják őket és a Magyar Péter-jelenségről is.
Azt mondta, Máté Gábor rendező-igazgatóval ettek, ittak, s eközben szóba került, hogy önt foglalkoztatja az öregedés, egy cég, egy birtok, vagy épp egy színház utódoknak való átadásának kérdése. Miért?
Hetvenéves voltam tavaly nyáron. Ez olyan kor, amikor már nem a lemez B oldala forog, hanem a vége felé jár. Tudja, az én korosztályom most vonul nyugdíjba. Édesanyáink már ötvenes éveik közepén felhagytak a munkával. Minden évtizedváltáskor számot vetünk az előző időszakkal.
Elgondolkodott már azon, hogy mit ad át a gyerekeinek?
Két lányom van, egyik közgazdász, a másik jogász. Korábban én is dolgoztam jogászként, voltak cégeim. De kiszálltam mindenből, húsz éve az írással foglalkozom. Nem építettem olyan világot, amit átadhatnék nekik.
Máté Gábor azonnal kapott az ötletén?
Őt is foglalkoztatja a téma: nemsokára lejár az igazgatói kinevezése. Még a Skorpió írása közben is adott instrukciókat.
Nem kész darabot adott át a rendezőnek, hanem menet közben is formálta a szövegkönyvet. Shakespeare-i volt a minta, hiszen beleszóltak még a szereplők is.
Vagy moliére-i.
Őt is mondhattam volna. A főszereplő, Mészáros Máté azt nyilatkozta, ha bármilyen problémájuk volt a szöveggel, elmondhatták. Úgy fogalmazott: nem tudom, mennyire volt ez könnyű Kerékgyártónak, de állta a sarat.
Amint Máté Gábor kiválasztotta a szereplőket, az ő hangjukra írtam a szöveget. A legérdekesebb Csonka András meghívása volt. Kadarkai Endre készített vele egy interjút, Bandi arról beszélt, mennyire vágyik egy drámai szerepre. Máté rögtön azt mondta, játssza ő a darabbeli vállalkozó legidősebb fiát. Miután felhívta, ráigazítottam a szöveget, még érzelmesebbre vettem a szerepét.
Tényleg nem zavarta, hogy beleszóltak a szövegébe?
Dehogy. Máté Gábor néha megkérdezte, hogy miért írtam az adott mondatot. Volt, hogy elfogadta az érvelésemet, de előfordult, hogy igaza volt, amikor változtatást kért. Éjjel újraírtam az adott részt, elküldtem a rendezőasszisztensnek, aki kinyomtatta és a délelőtti próbán a színészek kezében volt az új változat.
Önmagáról mintázta a főszereplőt, Király Ferenc vállalkozót?
Azt mondom, amit Flaubert: Bovaryné én vagyok! Minden író kicsit beleírja magát a figurába. Mégis, Király Ferenc alig hasonlít rám. Talán csak abban, hogy ő is hetvenéves. A darab alkotásakor mintául szolgáltak a szüleim otthonban töltött utolsó évei. A Skorpió abszolút szerepdarab, a főhősre épít. A maga korában Moliére játszotta a Fösvény címszerepét, a darabot magára szabta, brillírozhatott benne. A Királyt alakító Mészáros Máté is kicsit elnyomja a többieket, de nemcsak azért, mert zseniálisan játszik, hanem mert a szerepe köré van írva a darab. A Skorpióban megjelenik Király öregkori elesettsége, fiatalkori mohósága, gyerekeivel való bánásmódja. Ezek egyike sem hasonlít rám.
Ön privatizációs tanácsadóként, üzletemberként közvetlen közelről látta azt a világot, amelyben a Király Ferencek vagyonosak lettek: a ’90-es évek privatizációját, a vad tőkefelhalmozás korát.
A rendszerváltozáskor Antall József munkavállaló-részvételi programmal, egzisztenciahitellel támogatta a magyarokat, hogy a privatizáció során versenyben tudjanak maradni. Ha nem így tesz, csak francia és német tulajdonosok lettek volna Magyarországon. A darabban Király is ezt panaszolja: annak idején volt még verseny, voltak állami segítségek. Nemrég a Tiborcz István-féle magánklub felé autóztam, láttam, hogy jól öltözött srácok szivaroznak a kertjében egy teraszon. Évente több tízmillió forint a klub tagsági díja, ott, a falak mögött dőlnek el a nagy üzletek. A kilencvenes években mocskos versenyt vívtak egymással a vállalkozók, most pedig a mocskos versenytelenség az uralkodó. Kötelező lett a teljes lojalitás és a megfelelés. Még Varga Judit volt igazságügyi miniszter is azt írja, miközben az exférjét kritizálja: büszke vagyok, hogy a Fidesz kormány tagja lehettem.
Anno a hatalom deformálta az ön lelkét is?
Hogyne. Üzletemberként egyre bunkóbb lettem, butultam, az akkori értékeknek megfelelően kezdtem élni, ami ijesztő volt. Kiszálltam. Persze, ehhez kellettek a régi barátok, akik figyelmeztettek, amikor látták, baj van.
Lehetett volna önből Király Ferenc, ez a vaddisznómódra viselkedő vállalkozó?
Abszolút. Juszt László mesélte korábban, hogy a nyolcvanas években volt egy rejtett kamerával felvett kísérlet, melyben embereket kértek meg arra, hogy verjenek szét egy telefonfülkét. Azt figyelték, mit reagálnak erre a járókelők. Persze elmentek a rombolók mellett. Azok meg egyre vadabbul estek neki a fülkének: letépték a telefont, kiütötték az üveget. Ijesztő volt, mégsem szólt nekik senki. És ekkor a rongálókat elöntötte a korlátlanság, a határtalanság érzése, hogy bármit megtehetnek. Ezt érezhetik a most hatalomban lévők.
Király Ferenc átmeneti figura, a cégvezetésre áhítozó fiai képviselik az új kort?
Így van. A fiai azt mondják, hogy azért nem nyertünk a pályázaton, mert „vatták voltunk”. Manapság nem arról szól egy tender, hogy a jobb győz, hanem arról, hogy egyszer csak falból vagyunk jelen a versenytárgyaláson, máskor meg mi kapjuk a megbízást. A vadember Király Ferenc ezt nem képes megérteni. Azt mondja, fiúk, én jobb vagyok nálatok.
Valóban az?
Valóban.
Miben jobb?
Ő még hisz a harcban, a versenyben.
Naiv.
Talán. A mai Magyarországon a legsilányabb minőség is nyerhet. Nagy Feró is mondhatja, hogy Fidesz-csicska vagyok és vállalom. Meg is hívják a legfelsőbb körökbe.
Kigyűjtöttem néhány szót arról, hogy a darabja szerint milyen ma Magyarország: vadkapitalista, durva, szexista, hazug.
Ez nem Magyarországra jellemző, csak egy szűk rétegre. A gazdasági és a politikai elitre, a piramis csúcsára. Ők tartják fogva Magyarországot. Azt az országot, ami tele van szépséggel, szolidaritással. Múlt héten Budaörsön vártam a buszra, kerestem valamit a pénztárcámban, közben kiesett a bankkártyám, nem vettem észre. Délután felhívott egy hölgy, a Facebookon nyomozta ki a telefonszámomat, hogy nála átvehetem a kártyámat. Nem ő találta meg, hanem valaki más, aki feltette a kerítés szélére, ő ott bukkant rá. Soha nem volt ennyire különböző érdeke a lakosságnak és egy szűk elitnek, mint ma.
Miben akarnak mást?
Például a lakosság az unióhoz akar tartozni, a politikai elit Keletre tart. Erről a kettőségről a lengyel nemesség jut eszembe. Ők annak idején egy másik népcsoporttól eredeztették magukat. Azt mondták, mi genetikailag mások vagyunk, nem vagyunk egyek azokkal, akik dolgoznak nekünk. A hazai elit tagjai Porschékkal, drága órákkal, jachtokkal felszerelkezve megvetik a szavazóikat, ostoba tömegnek tekintik őket, akik csak arra jók, hogy fenntartsák a hatalmukat. Az én életemben valószínűleg nem lesz változás. De a fekete hattyú-jelenség bármelyik pillanatban hozhat reményt.
Az mit takar?
A logika egyik alapállítása volt, hogy „Minden hattyú fehér”. Egészen Ausztrália felfedezésig, amikor egy matróz a rotterdami kikötőben megjelent egy fekete hattyúval. Tehát egy várakozásokon kívüli esemény bármikor bekövetkezhet. Ahogy Magyar Péter is zavart hozott a rendszerbe.
De sok „fekete hattyú” bukkant fel az utóbbi évtizedben. Mégsem hoztak elementáris változást.
Egyiknek sikerülhet. Nem hiszem, hogy az ellenzék, vagy a külföldi titkosszolgálat fog változást hozni. Azt már igen, hogy megrenget mindent, ha zavar támad a rendszerben, vagy Orbán Viktor szavaival élve: ha bot kerül a küllők közé, tüske a köröm alá.
