E kísérletező előadás ereje az egyszemélyes előadásoknál ritka színésztechnikai bravúrokban mutatkozik meg, de maga a darab szövege is jól működik.
A színpad középpontjába Georgita Máté Dezső rendező egy DJ-pultot tett, mögötte Dékány Barnabás keveti a zenét, de ő hozza meg a női komponens szövegeit is, olykor mintha loopolna. Közben pedig folyamatosan tolja mindezzel párhuzamosan, azaz filozofál, válaszol és reagál, lenyom egy monológot vagy éppen csak mozog magában. (Horváth András Dezsőnek az előadás alapjául szolgáló regényét Deés Enikő alkalmazta színpadra.)
Dékány remekül hozza a harmincas útkeresőt, a budapesti underground bárokban tanyáző értelmiségi archetípusát, akit a mai lányok szinte bedarálnak. Az örökérvényű kérdést feszíti: mire gondolnak, és mit akarnak úgy általában a nők? Fogalma sincs, és ez harcképtelenné teszi. A félelmei, szorongásai eredőjét persze egészen a kisgyermekkori apa-fiú kapcsolatra vezeti vissza. Aztán (persze csak hangban) megjelenik egy élemedett korú szexológus, Magdi néni, akivel Dákány újságíróként, interjúszituációban kerül össze, de váratlan kanyarral beleszalad az asszony jó tanácsaiba is. Olyasmikbe, hogy gyógyírként feküdjön le talán egy hivatásossal. A keretes történet majdnem végig egy nagy visszatekintés, amit a Vadmacska nevű nővel töltött légyott generál.
E kísérletező előadás ereje az egyszemélyes előadásoknál ritka színésztechnikai bravúrokban mutatkozik meg, de maga a darab szövege is jól működik: itt és most játszódik, és humorral operál. Azokat is meg tudja szólítani, akiknek nem a nőzés az elsődleges problémájuk.
