Milyen évszázadot írunk?
2023. 04. 03.

Milyen évszázadot írunk?

Kell-e, de főleg szabad-e véresen komoly dolgokról úgy beszélni, írni, színházat úgy csinálni, hogy közben a néző pillanatonként röhög fel? Nem idejétmúlt és nem elutasítható a kérdés, amire a választ akár Hašek, akár Királyhegyi Pál írásai már megadták. Most Tasnádi István darabja sorakozott az előző (lényegesen hosszabb) névsorba a Tapasztalt asszony.

Új darabnak mondanám, noha már a Covid tombolása idején megvolt (és a Katona József Színház tervezte streamelni) – de azért jobb élőben látni-hallani, sőt reagálni rá. Annyit azért még érdemes hozzáfűzni, hogy itt összesen négy színész adta magát a sok szerepnek.

A szerző – és egyben most rendező – elmondása szerint egy, a múlt század harmincas éveiben megjelent asszonyviselkedési tanácsadó inspirálta, ez aztán bele is épült a darabba. Ha a vége felől boncolgatjuk (mert ott derülnek ki a viszonylatok) egy igen egyszerű házaspár lányát, Tímeát vette feleségül Péter, és jutott el nagyon sok buktatón keresztül a boldog válásig. A mozaikszerűen összerakott részletekből kiderül, hogy Károly apuka (Pataki Ferenc) meglehetősen nagy bunkó, iskolázatlan, tökéletesen szajkózza a jelenkori propagandának a feudalizmusból itt maradt, illetve egy jelentéktelen, de magát roppant nagyra tartó parlamenti párt még lélegző fosszíliáinak jelszavait. Amúgy hímsoviniszta.

Arra csak legyint, ha nálánál sokkal értelmesebb nők példákkal világosítják fel, hogy a világ nem kizárólag fekete-fehér, és több annál, mint hogy „A nő nem férfi, a férfi nem nő. Ennyi.”

Tímeának és Péternek (László Lili, Schruff Milán) részt kell venni egy megalázó „nemzetszaporulati” intézmény megalázó kihallgatásán, még megalázóbb oktatáson (az előbb említett szexuális felvilágosító könyv alapján), amit egy bigott és minden férfit és nőt egyaránt lebecsülő lelkésznő (Péterfy Bori) tart – ahogy köll, angolul, tolmácsolással. Mindez teljesen egybevág a mai hivatalos politika vágyott jövőképével.

Itt jegyzem meg, nem kizárólag a csaknem száz év előtti szemlélet és viselkedésminta keltett viharos nevetést, hanem az is, hogy a tolmács (Schruff Milán) egyszerűen elszabadult a láncról, és a sok-sok hülyeséget elkezdte alpári módon fordítani. Lett is botrány belőle!

Sok viszontagság és veszekedés után a két pár (láthatóan) önterápián vesz részt, amin egymásnak elmondják (kicsit túl hosszan), hogy mi az, amit nem bírnak a másikban. Nem tereget rendesen, csak egy csomóban odavágja, nem hajtja fel a vécédeszkát, beleiszik a tejes dobozba („és úgy érzem, ha utánad kitöltöm, fele tej, fele nyál”), hosszan ül a lakás legkisebb helyiségében, míg az egész lakást átjárja a szag és hasonlók vagy még durvábbak. Vagyis amit kezdetben elnézett egyik a másiknak, az most már válóok. (Bevallom, én azt hittem, hogy ez csupán az inverze a Kellékfeleségben látott turbékolásnak [„Mit szeretek benned?”], de nem. Mondják, hogy ez a pszichológusi eszköztár szokásos darabja. Lyuk a műveltségemen…)

Szóval Peti és Timi házassága véget ér – ebből az alkalomból nagyszabású válási lakomát tartanak, végre mindenki őszintén beszél, hogy mit utált a családban, a szavakban, a tettekben, a gondolatokban. 

A színészi játékról: László Lili, Schruff Milán, Péterfy Bori, Pataki Ferenc mind több szerepet alakítanak, ezért inkább egy-egy villanásukat idézem föl, holott mindegyik nagyon emlékezetes. László Lili a bizottság (Pataki, Péterfy) elé citált, megriadt, megalázott (majd meggyalázott) ifjú feleség – a férfi nézőt ráadásul a jelenet hitelességétől a hányinger kerülgeti, még ha tudja is, hogy ez színház. Ugyanebben a jelenetben Pataki úgy vált át barátságos, jóindulatú orvosból parancsoló erőszaktevővé, mint ahogy a Kabaré filmben a csengő hangú legényke kicsike váltásokkal módosítja dalát gyilkos harci indulóvá. (Aki emlékszik rá, tudja.) Patakinak a némajátéka is emlékezetes: bármilyen szituációban a nők okosakat mondanak, tárgyilagosan érvelnek „a Karcsik” szemellenzős ostobaságaira, az arcáról leolvasható a lenézés meg az, hogy „Csak kerepeljetek nyugodtan, én lesz*rom!”

László Lili még egyszer ad egy különlegesen emlékezetes figurát, a fiatal nőt, aki apró gyerekkorától belül igazi vénség, alig várja, hogy őszüljön, és növekedvén csak egy járókeretre vágyik, de arra nagyon…

Péterfy két legnagyobb játékában ég és föld távolságú figurákat hoz. A már említett lelkészné ordítva harsogja a szexualitást pocskondiázó magyarázatait, meg azt, hogy milyen kifogásokkal lehet lehervasztani a férfi bűnös vágyait – bár mindezt talán kicsit hosszabban az élvezhetőnél. A másik pedig egy szinte néma figura. Karcsi feleségeként üldögél a válási ünnepségen a szülők asztalánál, hagyja pofázni a férfiakat – mintha Évike lenne az a nő, akit az ordas lelkésznő jó alaposan megtanított a házasság örömtelenségére.

Schruff egyénként többszörös elszenvedője az említett lelkésznő agressziójának: a tánc illedelmessé tétele végett a társastánc fokozatosan valami távolságtartásos akrobatikává csonkul. (Pedig kellően erotikus tangónak indult…)

Némileg zavarba ejtő, amikor a férfi szereplők adják a szülés jelenetét (parókával), miközben az apukát László Lili, a szülészorvost Péterfy játssza (parókával és pofaszőrrel) – de ez csak visszautalás és válasz arra, hogy az indító jelenetben Karcsi/Pataki alapvetésként szögezte le: A nő nem férfi, a férfi nem nő. Pedig lehet de.

Az alapvetően prózainak indult darab időnként műfajt és stílust vált; időnként illedelmes francia négyesre fakadnak a szereplők, a fináléban meg operai hangzást és hangszerelést imitáló dalra (zene: Monori András). Az összhatás elbírja.

A nagyon is semleges, szavazófülkékre hajazó díszlet egyszerű, szellemes és igen praktikus (Antal-Fógel Adrienn), a többi: csak asztalok és székek.

A Jurányi ház kamaraszínpadán nagyon jól érvényesül ez az „összművészeti produkció”. Ebben a négyszereplős formájában nyilvánvalóan turnédarab, és nagyon szurkolok neki, hogy a további bemutatóhelyein is zajos, sok vastapsos sikert érjen el. 16 éven felülieknek ajánlják – érthetően, mert harsánysága, trágár kiszólásai miatt a fiatalabb közönség esetleg elszalasztaná a valóban neki címzett üzenetet: NE LÉGY ILYEN, értsd meg (ha eddig nem tudtad volna), hogy a nő a férfival, veled azonos értékű ember, úgy tekints rá. Ne légy bunkó, ne légy hímsoviniszta Karcsi. 

Forrás: Olvass bele! - Bedő J. István