„A nyitottságom hasonló” - beszélgetés Egri Mártával
2021. 11. 22.

„A nyitottságom hasonló” - beszélgetés Egri Mártával

Egri Márta alakítja a magányos nőt Benedek Miklós és Gálvölgyi János partnereként Aldo Nicolaj Hárman a padon című darabjában, melynek online premierjét Göttinger Pál rendezésében november 25-én tartja az Orlai Produkciós Iroda a szinhaztv.com-on.

A buchenwaldi lágert megjárt Aldo Nicolaj groteszk hangvétele miatt is népszerű, sikeres szerzőnek számít nemcsak hazájában, Olaszországban, hanem egész Európában. Nálunk is több darabját játszották, mégis kevésbé ismert. Mitől izgalmas a Hárman a padon?

Három magányos ember találkozik egymással a parkban egy padon. A két férfi, akit Benedek Miklós és Gálvölgyi János játszik, nem ismeri egymást. Ott találkoznak életükben először, és lassan barátság szövődik közöttük. Szívmelengető, hogy a szerző behoz a történetbe egy magányos nőt is, mert bizonyára úgy gondolja, nő nélkül nem teljes az élet. Hármasban eltöltik egymással az idejüket. A két férfit a gyermekeik vették magukhoz, és cudarul bánnak velük. Azért szeretnek délutánonként a parkban sétálgatni, hogy minél kevesebbet legyenek otthon. Eltervezik, hogy együtt megszöknek majd valahova, nagyon messzire, hogy ne találják meg őket a gyerekeik.

Milyen közös pontokat talált a színpadi figurájával? 

A nyitottságom hasonló. Milyen érdekes, hogy fiatal koromban zárkózottabb voltam, most pedig, mondjuk, ha kutyát sétáltatok, szívesen szóba elegyedek bárkivel a parkban, vagy az üzletben is örömmel beszélgetni kezdek azzal, aki megszólít.

Gyakran találkoztak a színpadon Benedek Miklóssal és Gálvölgyi Jánossal?

Gálvölgyi Jánossal évfolyamtársak voltunk a főiskolán, ott is nagyon jóban voltunk, de soha nem játszottunk együtt. Valahogy sohasem kerültünk össze, ezért is öröm számomra, hogy ebben a produkcióban végre találkoztunk. Benedek Miklóssal több tévéjátékban voltunk egymás partnerei. Ugyanaz a korosztály vagyunk, ugyanazokon a szórakozóhelyeken fordultunk meg esténként. A Magyar Rádió Pagodájában, a televízióban is gyakran összefutottunk, de egyikükkel sem voltam ugyanannál a színháznál szerződésben.

Mennyire zavarta meg a járvány a produkció próbáit?

A pandémia miatt nem tudtuk megtartani az eredetileg tervezett időpontban az online premiert, mert előtte egy héttel kellett leállnunk, azaz épp a főpróbahetünk maradt el. Az Orlai Produkció úgy döntött, csináljuk most egy stream felvételt. A november 25-i országos online premier után először Vácott, majd Orosházán játsszuk közönség előtt a darabot. December 16-ától pedig a Hatszín Teátrumban látható a produkció. Olyan amerikai szisztémának tűnik ez, mintha az Off-Broadwayről indulnánk.

Hogy élte meg a lezárások időszakát, mennyire tart a járványtól?

Amikor először le kellett állnunk – kérem, hogy senki se értse félre –, nagyon élveztem. Jól esett sokáig aludni, nagyokat sétálni a kutyámmal, kicsit biciklizni is. Tudtam magammal és a dolgaimmal foglalkozni. Rendbe raktam a fotóimat. Olyan volt, mint egy nagy szabadság. Ugyanakkor boldog voltam, amikor el tudtam kezdeni végre játszani. Nem volt könnyű, mert a hosszú kihagyás megviseli az embert, kiesik a gyakorlatból. Furcsa volt újra színpadra lépni. Máig tartok a nyomasztó járványtól, óvatos vagyok, nem szeretném elkapni a vírust. Már háromszor beoltattam magam. Sohasem voltam oltásellenes, világjárvány idején pedig ez a legjobb, amit tehetünk. Nem is tudom elképzelni, hogyan járnék enélkül próbálni, játszani.

A tatabányai Jászai Mari Színház tagjaként mennyire nehéz a kétlaki élet?

Nagyon szeretem a fiatal tatabányai társulatot, amely csak hat éve vált állandóvá. Olyan erős, tehetséges, szeretni való emberekből áll, hogy öröm velük dolgozni. Azért sem nehéz a kétlaki élet, mert jó velük létrehozni előadásokat. Ráadásul Pesttől Tatabánya nincs messze, az ötven kilométert autóval harmincöt-negyven perc alatt megteszem. Előfordul, hogy Pestről Budára tovább tart eljutni.

Főiskolai osztályfőnökétől, Vámos Lászlótól Ruszt Józsefen át Ács Jánosig különböző karakterű színházi alkotókkal dolgozott együtt. Milyen az ideális rendező?

Ács Janival egy gimnáziumba jártunk, és egészen a haláláig jó barátságban voltunk. Ruszt Józseffel pedig hat éven keresztül dolgoztam együtt a Budapesti Kamaraszínházban, őt a mesteremnek tekintem. Számomra a nyugodt, okos, nem hisztérikus rendező az ideális, aki szereti a színészt és bízik is benne. Ezek olyan szakmai kívánalmak, amelyek egyszerre kellene hogy meglegyenek egy rendezőben. A közös alkotómunka a legfontosabb, hogy ne egy idomítás végeredménye legyen a produkció.

Ha nem ilyen volt a rendező, inkább továbbállt?

Igen, de nemcsak akkor, hanem akkor is, ha úgy éreztem, az adott társulatban már nincs rám szükség. Maradhattam volna akár a Vígszínházban is, de egy idő után nem elégedtem meg azzal, amilyen szerepeket kaptam.

Tizenhárom évet töltött pályája elején a Vígben. Milyen volt fiatalon olyan legendákkal játszani, mint például Ruttkai Éva vagy Sulyok Mária?

Csodálatos! Rengeteget tanultam tőlük. Már abból is, hogy kiültem a nézőtérre és figyeltem, hogyan próbálnak. Szerettem azt is, amikor behívtak az öltözőjükbe beszélgetni. Színészcsaládból származom, a fantasztikus, nagy művészeket, mint Ruttkai Éva, Darvas Iván, Tomanek Nándor, gyerekkorom óta jól ismertem. Inkább az volt furcsa, hogy amikor főiskolásként a Vígszínházba kerültem gyakorlatra, ahova később le is szerződtetett Várkonyi Zoltán, hirtelen egy színpadon álltam Darvas Iván bácsival és Ruttkai Éva nénivel. Ebből a helyzetből ők oldottak fel, hogy ne feszengjek: „Már kollégák vagyunk, tegeződjünk!”

Húgával, Egri Katival sok hasonlóságot lehet felfedezni a pályájukon.

Sokáig kifejezetten arra törekedtünk, hogy ne játsszunk együtt, mert nem akartunk „Kessler nővérek” lenni. Mindketten a saját pályánkat szerettük volna befutni anélkül, hogy Egri lányoknak tituláltak volna bennünket. Ahogy elmentek az évek, ma már kicsit mást gondolunk erről, mert mögöttünk van az életünk, a pályánk nagy része, és jól esik együtt játszani, együtt lenni.

Több sikeres monodrámát is játszott. A Karády-est és a gyerekeknek szóló Sötétben látó tündér mellett különleges volt az 1950-es éveket megidéző, groteszk humorú Kalauz Jutka.

Nagyon szerettem, nemcsak Tatabányán játszottam, jártam vele az országot is. Sok szempontból tanulságos az a korszak ma is. Akinek van füle hozzá, direkt utalások nélkül is felfedezhette benne az áthallásos mondatokat. A Budapesti Kamaraszínházban Ruszt József idején kerültem először egészen közel a közönséghez, mert ott egy stúdiószínpadon játszottunk. Annyira megszerettem ezt az intim helyzetet, hogy elmúlt a félelmem a közönségtől. A monodrámához persze az is kell, hogy legyen egy jó ötlete az embernek, összegyűjtsön egy előadásnyi anyagot, és csapatot szervezzen maga köré. Ez csak néhány alkalommal jön össze az életben.

Régebben azt nyilatkozta, szívesen tanítana. Azóta megadatott?

Egyelőre még nem. Fiatal kollégáknak szívesen adok tanácsokat, ha kérnek. Általában szoktak kérni. Magamtól nem vagyok észosztó vagy megmondóember, csak ha kérdeznek. Vagy amikor már nem bírom megállni, hogy ne szóljak: „Figyelj, ezt nem így kéne csinálnod!”

Hárman a padon premierje után mire készül még a szezonban?

Csodálatos évadom van. Dicső Dániel rendezésében nemrég mutattuk be a Miss Daisy sofőrjét a Veres 1 Színházban Kálid Artúrral és Pál Tamással. Az a produkció is egy igazi színészi jutalomjáték. A Hárman a padon után áprilisban a Rózsavölgyi Szalonban készülünk egy bemutatóra.

Forrás: Revizor - Hollósi Zsolt

Mikulás-napi akció

 

Aktuális